A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2014. szeptember 30.

„A bodzát, csipkebogyót a falu körüli réteken gyűjtjük. A menta, alma, birsalma a mi kertünkben terem. A tej és a házi túró Etyekről, a mandula és a dió a Káli-medencéből érkezik” – meséli Láng Orsolya, a Lilipop cukrászda tulajdonosa.

Nagykovácsi főterén, a templom mellett nyár óta tart nyitva a cukrászda, amely küldetésének a természetes alapanyagokból készült sütemények és fagylaltok készítését tartja. Nincs kompromisszum. A pitéket még könnyű adalékanyagok nélkül készíteni, de szerették volna a  klasszikus magyar süteményeket, tortákat is 100%-ig természetes alapanyagból elkészíteni. Ehhez sokáig kellett iséretezni. „A krémes először egy kicsit túlrezgett, Ferenc József ischlerje túl puha lett, a Rigó Jancsi kicsit szétesett. De aztán sikerült eltalálni a megfelelő állagot” -  mondja Orsolya, aki a marketing szakmából váltott a cukrászatra. Elvégzett egy cukrásziskolát, megtanulta az alapokat és ehhez hozzátette a családi hagyományt. Mert nem véletlen, hívta a mesterség.

Fénykép: Nagykovácsi főterén, a templom mellett nyár óta tart nyitva a cukrászda, amely küldetésének a természetes alapanyagokból készült sütemények és fagylaltok készítését tartja. Nincs kompromisszum. „A bodzát, csipkebogyót a falu körüli réteken gyűjtjük. A menta, alma, birsalma a mi kertünkben terem. A tej és a házi túró Etyekről, a mandula és a dió a Káli-medencéből érkezik” – meséli Láng Orsolya, a Lilipop Caffé tulajdonosa.http://magyarkonyhaonline.hu/magyar-izek/a-lilipop-cukraszda-nagykovacsiban

Nagyapja híres szakács és cukrászmester volt, aki eltűnt a II. világháborúban. „Mai napig őt tartom a mesteremnek – meséli - valószínűleg tőle örököltem a kísérletezés örömét, azt, hogy mindig az ösztöneimre és az ízlelőbimbóimra hallgatok. A fagyinál ez különösen érdekes, hiszen ahány ház annyi fagylalt. Minden fagyi íz a készítője ízlésére van bízva. A legtöbb ízünk klasszikus, mint az étcsoki, pisztácia, karamell, mogyoró, vanília, és rengeteg gyümölcs. A kombinációk is, mint a vaníliás áfonya, mentás eper, rebarbarás alma, gyömbéres citrom.  Ma debütált a narancsos répa, illetve az őszibarackos sütőtök. Először csak kóstolót kértek a vendégek aztán ezzel a lendülettel el is fogyott a tégely.”

A francia és a magyar cukrászat elemeinek keveredése látható a süteményeken. A krémes íze kiváló, az ischler pisztáciával a tetején a Gerbeau polcain is megállná a helyét. A Rigó Jancsival még nem árt kísérletezni, de van egy mákos-málna tortácska, amit érdemes megkóstolni. Pirított mákszemek és mascarponés krém. Orsolya egyébként is kedveli a mascarponét, „sokoldalú, érdekes, érzékeny” alapanyagnak tartja.

Aztán ott vannak a fagylaltok. „A tejes alapú fagyikat az etyeki házitejből készítjük, innen jön a házitúró is. A termelői piacról vesszük az idénygyümölcsöt, zöldséget. Télen a fagyit egy 100% natúr frozen yoghurt váltja fel, amihez az ízvariációkat a házi gyümölcsöntetek adják. Ehhez az őszibarackot Zánka környékén, a sárgabarackot Almádiban szedtük, a meggyet Csopakon, az áfonyát Erdélyben."

Reggelizni is lehet a Lilipopban, tojást parasztsonkával, szendvicseket, croissant. A sonka egy jászsági sonkásembertől érkezik, a szarvaskolbászt szentendrei kézművesek készítik.

A Lilipop egy új színfolt a Budapest közeli települések gasztronómiai kínálatában. Egy kis kirándulást mindenképp megér!

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra