Ízvadászat » Magyar ízek

Magyar almafajták

Magyar almafajták

2012.10.15  | Ambrus Lajos

A magyar almafajták világhírűek, többnyire mégsem európai almákat vásárolunk. Pedig a Kárpát-medencéhez szokott fajták termesztése egyszerűbb lenne. Masánszky, bőralma, citromalma, selyemalma, jegesalma, leánycsecsű alma. Régi gyümölcsnek dicséreti.

Ki ne emlékeznék (vagyis: ki emlékszik még?) az élet olyan lényegtelen apróságaira, mint a fontos alma vagy a szentiváni alma; ki emlékszik a "török iga emlékére", a sikulaira? A Masánszkyra, a bőralmára, a citromalmára, a selyemalmára, a jegesalmára, az izgató nevű leánycsecsű almára? A sóvárira, a darualmára és a pogácsaalmákra? A császárkörtére, a kármánkörtére, a búzával érőre, a veres bélűre, a köcsögkörtére? A kobakkörtére, tüskéskörtére és a Magdolna körtére? A gyöngykörtére? Az üvegmeggyre, a nagy magyar kajszira, a lószemű szilvára, aztán a sokféle cseresznyére, úgymint a badacsonyi óriásra, másképpen baltavári ökörszemre vagy a fehér húsú nagyhercegnőre? A vékony héjú, tekintélyes méretű milotai dióra? Netán a zöld ringlóra, a fűzalmára, a csörgőalmára, a téli piros kálvilra és az erdélyi almák büszkeségeire, a batulra és a pónyikra? A Budai Domokosra? A különféle Párisokra? (Mezőfelén így cimbalmozta és énekelte el nekem egy XVIII. századi kúriában az azóta az égi mezőkön ballagó Kacsó Tibor bátyánk és felesége: "Marosszéki piros páris / Ojan piros a rózsám is / Útra kelek, megkeresem, / Hol eprész az én kedvesem. / Ketten szedünk egy kosárba, / Majd elaggyuk a vásárba, / Főkötőt veszünk belőle, / Enyim lesz ő jövendőbe.")

A lista ebben az individuálisan csapongó összeállításban is erős sodrású - mégis, szinte semmi ahhoz képest, hogy csupán almából több mint 15 ezer fajta létezik ma is a világon; aztán a hazai gyümölcsészet talán legnagyobb alakja, a jurátusból fajtagyűjtő pomológussá lett Bereczki Máté az Aradon 1877-től kiadott négykötetes Gyümölcsészeti vázlatokban is több mint ezer gyümölcsöt írt le. Ahogy ő maga mondta: "körülményesen", vagyis minden igényt kielégítően. Csupán attól a jámbor szándéktól vezéreltetve, hogy "édes hazám jóllétét szerény munkám által sikerüljön nekem is némi részben bár, előmozdítanom".

Terített asztal volt az én korai gyermekkorom minden nyara és ősze is (az ötvenes- hatvanas évek fordulóján) - nagyapánk egyholdas, boldog emlékű szőlőjében és gyümölcsösében éppúgy virágzott minden, mint korábban: hazahordtuk a gyümölcsöt és a szőlőt; nyár elejétől késő őszig folyamatosan ingerlő, pompás almaillatokat árasztott a Kenyérsütő utcai ház hűvös kamrája.

Akkoriban szédületes hetipiacok járták a megyeszékhelyi rangjától megfosztott Gyula város poros piacterén - a régi oppidum főutcáján egy egzotikus, rejtélyes okokból meghagyott és öreg, szinte a stevensoni vasúti ősködöket idéző kisvonat, a Gyula vidéki HÉV szállította be az utcakereszteződésekben kedélyesen sípolva a vidéki kosaras kofákat. A környező falvakból és tanyákból szekereken, kerékpáron hordták a zöldséget, a tejet, a tejfölt, a húst, élő tyúkot, a rántani való csirkét, kacsát, naposcsibét és libát és pulykát és gyöngytyúkot (a legjobb levest ad), aztán a gyümölcsöt és a virágot is. Ha romjaiban is, de mégis valahogy felidézve a háború előtti hatalmas hetipiacok szédítő sokszínűségét. Akadt eset, hogy legalább száz szekér állt a piactéren káposztával megrakodva, és sátrak hosszú sorai kígyóztak a gyümölcs- és zöldségárusok mellett: kalaposok, sipkások, szabók, csizmadiák, vargák, bőrárusok, pecsenyesütők, fazekasok, gabonaárusok és egyéb piacosok zsibongtak, és szédületes illatfelhők terjengtek; egy-egy jobb szezonban hegyekben állt a görögdinnye és a kurrens gyümölcs.

Nagyapánk gyümölcsfái persze hatalmasra nőttek, koronáik akkorák, akár egy-egy jobb formájú tölgyé, és ha teremtek, szakaszosan ugyan, de mázsányit adtak. Egyik kedvencem a jegesalma volt - egy kúposodó gömbforma, enyhén viaszos tapintású, pontozott citromsárga alma, amelynek napos fele idővel kármin piros tónusokat vett fel: szerettem, mert vajsárga húsa cukrosan és enyhe borízű zamattal roppant, majd olvadt az ember szájában. Ó, a jegesalma! - majd harminc év múlva sikerült is gyulai tájnevét valahogy feloldanom: alighanem az az amerikai eredetű, de széles körben elterjedt gyümölcs volt őkelme, amelyet Bereczki a sárga belle-fleur (sárga szépvirágú) név alatt írt le, s amelynek "ojtóvesszejét" ő egyenesen a nagy német pomológustól, Oberdiecktől kapta és ültette ki mezőkovácsházi gyűjteményes kertjébe, amely hat holdon háromezer gyümölcsfát táplált. A jegesalmát az újabb keletű, biodiverzitásra mit sem adó irodalom persze divatjamúltnak ítéli, kásásodó húsa, rossz szállíthatósága és egyéb betegségekre való hajlamai miatt.

Aztán ott volt még a nemes sóvári is, egy másik, ősi magyar gyümölcs, amely különben szigorúan szilágysági fajta, ott díszlik Szilágycseh környékén a legszebben, láttam is komoly, száz évnél öregebb példányait a csehi református temetőkert melletti ősgyümölcsösben, a nagy Pónyikfák mellett díszelegnek ma is szép sorban. Maga a gyümölcs különben közép nagy, itt-ott sötétpiros csíkozással meg szederjes-lilás pontokkal van hintve és a piros renetek családjából való. Aztán volt ott egy nem kevésbé híres, régi hazai fajta is, a téli piros pogácsa, amelyik egyik oldalán mindig kissé hízottabb, amúgy meg erősen zsíros tapintású, barnáspiros és kellemesen fanyar, savanyú ízű - a borivó férfiak nagyra értékelték. Erdélyben tányéralmának mondják, egyébként országosan elterjedt és nagyon kedvelt fajta volt. Azt viszont némi katartikus büszkeséggel emlegetem, hogy ott virított öregapánk gyulai kertjében minden gyümölcsök királya, az almák fejedelme, a nagyszerű batul alma is.

Ízek és illatok. Archaikus, öntudatlan mikrovilágok és gyerekkorunk "menekülő élményei". Demokratikus, vagyis "belátásos" sokféleség; viszont a régi, egyholdnyi szőlőt, akár a többit ott a gyulai Ökörjárás dűlőben, a hatvanas évek közepén radikálisan felszámolták; a tanyákat, a városlakók pincéit és kunyhóit ledózerolták, egy-egy holdnyi gyümölcsösüket kiirtották. A kutakat betömték. De ideje már az újraélesztésüknek!

Batul

A titokzatos-ingerlő batul nevet Ritter Gusztáv magyarázta először. A kolozsvári gazdasági akadémia főkertésze szerint a batul "a Maros-folyó mentén keletkezett magról, és innét terjedt szét nemcsak az ország nagy részébe, hanem a külföldre is, ahol mint kiváló piacos almát szintén becsülik. Neve állítólag a pátul szóból ered, ami oláhul boglya- vagy kalangyafeneket jelent. Pince híján ugyanis az oláhok ezt az almát őszkor a szénaboglya fenekére teszik, s befödik, tavasszal pedig, eltakarítván a szénát, a szépen megsárgult almát értékesítik".

Száz évvel később viszont egy másik névetimológiát vetett fel egy erdélyi pomológus, Nagy-Tóth Ferenc. Nagyszerű,280 erdélyi almafajtát leíró művében (Régi erdélyi almák,1998) Ritter elfogadottá merevedett hipotézisét elegánsan cáfolja. A batul az ő kutatásai alapján ugyanis nem román jövevényszó, hanem egy, a románság tömeges megjelenése előtti történeti emlékhely névmaradványa. A gyümölcs neve "közvetlenül is azonosítható azzal a Batur apátsággal, amely 1003-1172 között Biharban, a solymosi vár szomszédságában létezett, s ahol, mint minden kolostorkertben, gyümölcstermesztésnek is kellett léteznie. Innen terjedhetett el".

A batul-batur tehát legalábbis kora középkori gyümölcs, ha nem régebbi. Persze, a neves almának több ökováltozata ismert: szerepel úgy, mint mosolygó batul, zöld batul, sárga batul, édes batul vagy tüzes batul; Alsó-Bencéden egyenesen Steiner baturként emlegette Papp Domokos bátyám, másutt a baturt narancs- vagy üvegalmának mondják. Az 1950-es évekig Erdély almatermelésének harminc százalékát adta, de a XX. század második felére kiveszett a magyarországi kertekből.


Ossza meg ismerőseivel:
Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.