A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

APA-komplexus Sopronban

Magyar Konyha

2018. október 4.

Masszív hab, bronzszínű test, csiklandozó komlós illatok: az új Soproni APA jól indít és a végén sem szerepel rosszul – megkóstoltuk a Heineken hazai leányvállalatának legújabb, frissen bemutatott sörét.

A kék színű dobozt kézbe fogva azonnal a 2016-os élmények jutottak eszembe – akkor nyári, szezonális sörként több csapon találkozhattunk az APA-val. Elsőre azt hittem, az akkori kellemes főzet került dobozba, de nem: ez az American Pale Ale, vagyis sötét színű, felsőerjesztésű sör

valami új, nem az ismert,

Papp Nándor sörfőzőmester által kifejlesztett recept.

Az új lé májer, Viktor!

A változásokról két fontos dolog tanúskodik: az akkori 7,1-es erősség helyett most csak 5,5 tömegszázaléknyi alkoholt tartalmaz, másrészt 2016-ban a sima Soproni Klasszikus kukoricás leve volt az alap, itt viszont,

ahogy az IPA Óvatos Duhajnál már megszokhattuk, becsületesen malátára és komlóra szorítkozott Lehmajer Viktor sörfőzőmester.

Az optimális, 11 fokra hűtött dobozt felszisszentve, mint jóllakott dzsinn jön elő a komló illata, amely előbb bodzás, majd levegőzés után narancslekváros illattal csalogat – a kézműves sörökhöz képest nem marad le, ha pusztán csak szaglásszuk.

Az íz a lényeg

A már megszokott és megkedvelt Soproni IPA a lakossági India Pale Ale – azoknak is élvezetes, akik világ életükben csak szőke lagereket ittak. Az Óvatos Duhaj márkanév kötelez, így itt sincs semmi harsányság, piaci visszafogottsággal álltak hozzá a főzéshez. A végeredmény tükrözi mindezt: nem csap arcon se a magas alkohol, se a durva komlózás,

gond nélkül ki merném tölteni a faternak is, mondván, „APA, szeretlek.”

A maláta gerince körül végig ott tekereg a közepesen intenzív citrusosság, igaz az utolsó kortyok picivel kesernyésebbek a kelleténél, de bőven a tűréshatáron belül maradnak – a multi már rég túl van azon a szinten, hogy ízhibákat fedjen el túltolt aromakomlózással. A hab elég szépen tartja magát, ami lehet, hogy csak nekem öröm, de kell a szemnek a kis fehér korona.

Kinek jó ez?

Aki az elmúlt másfél évben megszerette az ár-érték arányban jolly joker IPA-t, ezt is kedvelni fogja. A két ital karaktere nagyon hasonló, inkább a komló fűszerhatása, ahol találunk különbséget. A szín sem egyforma, de akárcsak 2017 tavaszán, most is felsóhajthatunk, hogy

nem harsánykodik, nincs műize.

Messze nem ez a magyar piac legjobb American Pale Ale-je, de annak, aki még sosem ivott ilyet, APA-képnek jó lesz, hisz friss, üdítő és lakossági mivolta ellenére sem unalmas.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra