A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2014. augusztus 15.

Péntek este Szentesi Józsefet választották a borászok az év borászának. Az év borászfelfedezettje Berecz Stéphanie lett. A Borászok Barátja díjat idén Borbás Marcsi vette át, a Magyar Borért díj nyertese Dr. Molnár Péter.

A Borászok Borásza díj különlegessége, hogy nem egy zsűri, hanem ötven neves borász választja ki maga közül a díjazottat. A díjat 2007 óta adják át, 2009-ben jött létre a Vinum Praemium Alapítvány, amelynek feladata a díj felügyelete, a jelöltlista összeállítása és a különdíjak odaítélése.

A kuratórium minden tagja egymástól függetlenül saját 50 fős listát állít össze. Ezt követően az előző év Borászok Borásza is összeállít egy önálló 50 fős listát. Az így kapott 9 1 eltérő listát ezután összevezetik, és azok matematikai átlaga alapján határozzák meg minden évben a Borászok Borásza cím elnyerésére esélyes 50 jelöltet.

A borászok idén hetedik alkalommal választották meg maguk közül a Borászok Borászát. A díjkiosztóra a Corinthia Hotel Budapest báltermében került sor.

Demeter Zoltán, dr. Lőrincz György, Szepsy István, Légli Ottó, Kaló Imre és a tavalyi győztes, Györgykovács Imre után 2013-ban Szentesi József kapta az elismerésben. A Borászok Borásza mellett a kuratórium döntése alapján a Magyar Borért és az Év borászfelfedezettje díjak, valamint a Borászok Barátja társadalmi különdíj is kiosztásra kerülnek.

Györgykovács Imre, Borászok Borásza 2012.1. Borászok Borásza 2013: Szentesi József

A cím birtokosa az a kiemelkedő minőségű bort készítő személy lehet, akit az alapítvány kuratóriuma a hazai bortermelők 50 legjobbja közé jelöl. A győztest egyszerű szavazással választják meg. Szavazati joggal az 50 jelölt, illetve a díjat korábban már elnyert borászok rendelkeznek.
A Borászok Borásza örökös cím, amelyet nem lehet újra elnyerni. A Borászok Borásza cím birtokosait tehát ismét jelölni nem lehet, de szavazati joguk örökre megmarad.
Szavazategyenlőség esetén a Borászok Borásza díj eddigi nyertesei döntik el, hogy ki kerüljön be közéjük.

2. Az év felfedezettje különdíj 2013: Berecz Stéphanie

A kuratórium különdíjjal jutalmazza minden évben az általa jelölt 50 borász közül azt, aki az előző évekhez képest kiugró teljesítményével új felfedezettként jelenik meg a termelők között.

3. Magyar Borért különdíj 2013: Dr. Molnár Péter

A díjat a kuratórium annak a borásznak ítéli oda, aki megítélése szerint a legtöbbet tette a hazai szőlőfajtákért és az azokból készült borok minőségéért.

4. Borászok Barátja különdíj 2013: Borbás Mária

A 2012-ben elindításra kerülő díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját.
A díjra a korábbi évek Borászok Borászai 1-1 jelöltet állíthatnak, akik közül a Borászok Borásza aktuális 50 jelöltje választja ki a győztest. Mindenkinek egy szavazata van, egyszerű többség dönt.

2013-as jelöltlista:

Áts Károly
Bacsó András
Balassa István
Balogh Zoltán
Bárdos Sarolta
Berecz Stephanie
Bock József
Bodó Judit
Bott Frigyes
Bussay László
Domokos Attila
Eszterbauer János
ifj. Figula Mihály
ifj. Gál Tibor
Gere Attila
Heimann Zoltán
Homonna Attila
Horváth József
Hudák Péter
Hwang, Anthony
Ipacs Szabó István
Jásdi István
Karner Gábor
Kiss Gábor
Konyári János
Mészáros László
Laposa Bence
Latorczai László
Légli Géza
Liptai Zsolt
Losonci Bálint
Luka Enikő
Makai Gergely
Malatinszky Csaba
Maurer Oszkár
Mérész Sándor
Miklós Csaba
Molnár Péter
Németh Attila Gábor
Rakaczki Gábor
Szászi Endre
Szecskő Tamás
Szentesi József
Takács Lajos
Takler Ferenc
Tamás Ervin
Tarnóczi Zoltán
Tiffán Ede
Vida Péter
ifj. Weninger, Franz
Royal Tokaji
Tokaj Oremus
Balassa Bor
Somlói Apátsági Pince
Tokaj Nobilis
Tokaj Kikelet
Bock Pince
Bott Pince
Bott Frigyes Pincészete
Bussay Szőlő- és Bortermelő
Dobogó Pincészet
Eszterbauer Borászat
Figula Wines
Gál Tibor Pincészet
Gere Attila Pincészete
Heimann Családi Birtok
Homonna Attila Pincészete
Ráspi Borászat
Béres Szőlőbirtok és Pincészet
Királyudvar Szőlőbirtok
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet
Jásdi Pince
Karner Gábor Kézműves Borászat
Kiss Gábor Szőlőbirtoka és Pincészete
Konyári Pincészet
Disznókő
Laposa Birtok
Sauska Pincészet, Villány
Kislaki Bormanufaktúra
Pannonhalmi Apátsági Pincészet
Losonci Pince
Luka Pincészet
Tokaj Hétszőlő
Malatinszky Kúria
Maurer Pincészet
Etyeki Kúria
Miklós Pince
Patricius Borház
N.A.G. Kézműves Szőlőbirtok és Borászat
Sauska Tokaj
Szászi Pince
Szecskő Pince
Szentesi Pince
Hollóvár Pincészet
Takler Pince
Tamás Pince
Orsolya Pince
Tiffán Ede és Zsolt Pincészete
Vida Családi Borbirtok
Weninger Pincészet

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra