Ízvadászat » Magyar ízek

Szakácskönyv és reformkori életérzés

Szakácskönyv és reformkori életérzés

2016.10.12.  | Vinkó József

„A Czifray” versenykurzus, szakácskönyv, reformkori életérzés. A XIX. század legfontosabb receptgyűjteménye, mely véget vetett a Szakács mesterség könyvecskéje évszázados uralmának. A kalózkiadással együtt – 1816 és 1888 között – kilencszer jelent meg, és ha valaki bizonyítani akarná, hogy a mai magyar konyha (és nyelv) mennyivel szegényesebb, mint a kétszáz évvel ezelőtti, csak szemezgetnie kellene a Czifrayból. Ráadásul ez az első olyan főzőkönyvünk, amelynek szerzőjét ismerjük.

Kétszáz éve, 1816-ban  jelent meg nemzeti szakácskönyvünk, "a Czifray". Legalábbis a címlap tanúsága szerint.  De lehet, hogy csak százkilencvenkilenc. A Tudományos Gyűjtemény című folyóirat 1818. évi második kötetének ajánlójegyzéke ugyanis 1817-et említ. A nyomda feltehetően nem készült el időre a szedéssel, a címlapot meg már kinyomtatták. Bár az sem kizárt, hogy a nyomdász-kiadó Trattner János Tamás már a második kiadáshoz gyűjtött előfizetőket. Hiszen az végül 1819-ben változatlan utánnyomásként jelent meg. 

Az ajánlójegyzék szövegében azonban nem az év a szenzáció. Hanem a név. A kötet szerzője itt ugyanis nem Czifray. Hanem Czövek István. Trattnernek pedig hinni lehet, hiszen csak tudta, kinek a könyvét adja ki, arról nem is szólva, hogy a Tudományos Gyűjteményt is ő szerkesztette. (Fehér Béla író ezt a tényt remekül feldolgozta.)

Czifrai István tehát kitalált személy. Az első két kiadás címlapján szereplő Cz. I. monogram nem őt, hanem Czövek Istvánt jelöli. A Czifrai nevet (Trattner és Czövek 1828-as halála után) Károlyi István találta ki (ő volt Trattner veje, aki a nyomdát tovább üzemeltette). 

Kérdés persze, hogy miért kellett álnév? Hiszen Czövek a kiadó sikeres szerzőjének számított, megszállott tollforgató volt, aki latinból jogi műveket, németből Napóleon életrajzot, geográfiai tanulmányt, Schiller és Kotzebue drámát fordított, számtalan divatos regényes életrajzot is írt (II. Józsefről, Mátyás királyról, Báthory Istvánról), de még méhészeti szakmunkát is jegyzett. Egyedül 1816-ban kilenc kötete jelent meg, haláláig több mint húsz. A hajdani sárospataki diákot, teológia-, és jogász tanárembert, pesti ügyvédet mindenki ismerte.

Miért kellett a nevét Czifraira változtatni? A Reformkor hajnalán nem hangzott elég nemzetinek? Hiszen Czövek (egy későbbi anyakönyvi beirat tanúsága szerint) nobilis, azaz nemes ember volt, ráadásul a francia felvilágosodás híve. Czövek "kegyvesztettségének" tán Vitkovics Mihály kritikája volt az oka. A nyelvújítók köréhez tartozó szerb költő 1817-ben egy Kazinczyhoz írt levélben így jellemezte írónkat: „Czövek Istvánt ismerni kívánod. Ő sárospataki deák. Pestre jövén, Trattnerrel ismeretségbe esett, és melléje, fizetés mellett, fordítónak állott be, amint minden munkái fordítások. Az ő munkálásai magyarok, de nem csinosak, sőt gyakran parasztosak”.
Az anekdotákat, rémtörténeteket publikáló Czövek nevének varázsa 1829-re feltehetően erősen megkopott. És mivel a szakácskönyv amúgy is valamelyik bécsi receptgyűjtemény hevenyészett fordítása lehetett, elérkezett az idő egy nemes-nemzetes szakácsmester bemutatására. Ez lett Czifray István, y-nal.

A legendák pedig tovább éltek. A hatodik kiadás előszavában egy Vasváry Gyula nevű séf (feltehetően ő is kitalált személy) már mentegetőzik a korábbi kiadások miatt: "Boldogúlt Czifray István, Szakács mester, több esztendők előtt, részint nagy Mesterének (a' fenséges Nádor Ispány Szakácsának) alapos Oktatásait vévén vezérül, részint Magyar Asszonyságoknak szakácsi próbatételeit 's fogásait tartván szeme előtt, részint pedig idegen nyelvű munkákat is - a' mennyiben a' magyar konyhára alkalmazhatók valának - használván, szerkesztette jelen Szakácskönyvét." Ennek receptjeit bővítette most 1648 darabra Vasváry úr és ez most már csalhatatlan, pontos receptkönyv, hiszen "az eddig megjelent e' nembeli munkákban csak az ügyetlen kezekkel összvefértzelt zavarékok nyomait lehet észrevenni."

Kétszáz éves tehát "a Czifray". Vagy százkilencvenkilenc?  Nem vennénk mérget egyik évszámra sem. A kiadások történetét áttekintve azonban kinálkozik egy tanulság.

Nemzeti receptgyűjteményünk nem a reformkori magyar konyháról ad hű képet, sokkal inkább a könyvkiadói viszonyainkról. Amit röviden így sommázhatnánk: Főzni kunszt - de eladni művészet!"

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez.
Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk, és módosíthatóak a beállítások.