A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Fine dining a Dunán

Magyar Konyha

2015. június 21.

Sokat gondolkodtak a legjobb vidéki éttermek azon, hogyan is mutatkozhatnának be a fővárosban. A megoldás egy dunai hajó lett, ahol a vacsora és a panoráma is élmény.

A Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) „ernyőszervezete” alá tömörülő éttermek már eddig is számos új ötlettel, új helyszínnel, különleges megoldással rukkoltak elő. A vidéki találkozók mellett – amikor mindig az adott település étterme tölti be a házigazda szerepét, s így látják vendégül a látogatókat – most csatába indultak a főváros meghódítására is, mégpedig egy igazi, békebeli hajóval. A Pannónia gasztróhajó fedélzetén júniustól decemberig minden hónapban más – a legjobb hagyományokra és az újításokra egyaránt építő – stílusos vidéki étterem felel a vacsoráért.

Ruprecht László kreatív séf, gasztronómiai tanácsadó, a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) elnöke a Magyar Konyhának korábban már beszélt az elképzelésekről: „Tervezünk egy új vállalkozást is: Budapesten szeretnénk elindítani egy kis hajót, ahol a SVÉT séfjei havi váltásban meg tudnák mutatni magukat, és az adott régió nyersanyagaira, boraira épülne a menü. A vacsora ideje alatt a hajó tesz majd egy kört a Dunán. Ez lenne a SVÉT budapesti bázisa.”


A terv most vált valóra, is igazán vonzónak ígérkezik: a Dunán hajózva izgalmas módon fonódik össze a XXI. századi gasztronómia és a két világháború között, 1927-ben épült Pannónia hajó története. A múlt század eleganciája és a kortárs konyhák izgalmas kínálata mellett pedig menet közben a megunhatatlan budapesti panorámában gyönyörködhetnek a vendégek.

Az eredetileg utasszállító hajóként működő Pannónián Ruprecht László közreműködésével modern, a csúcstechnológiai követelményeknek is megfelelő konyhát építettek: ehhez először kisebb átalakításokkal azt kellett megoldani, hogy legyen elég áram. A házigazda éttermeknek így minden körülmény adott ahhoz, hogy a legjobb formájukat hozzák a rájuk eső hónapban.

A menük összeállításakor egy-egy régió alapanyagait, jellemző és szezonális ízeit, borait kívánják megismertetni a vendégekkel, akik így, miközben Budapestet csodálják, ízben körbekalandozhatják a Hajdúságot, Baranyát vagy a Balatont is. A vendégéttermek séfjei az első alkalommal bemutatják a menüsorukat, amit utána egy hónapon keresztül a hajó személyzete prezentál Ruprecht László vezetésével.

A Pannónián 18-20 főt tudnak kényelmesen fogadni, de ez nagyobb családi események vagy baráti találkozók esetében lehet akár 24 fő is. A hajó heti három alkalommal, csütörtöktől szombatig fut ki a Dunára: a Lánchíd pesti hídfőjétől indul, és miközben a Margit- és a Rákóczi-híd közti partszakaszon hajózik, láthatjuk a legszebb budapesti épületeket a Parlamenttől a Budai Várig.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra