A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Gyümölcsfák, mustár és tökmagolaj

Magyar Konyha

2017. február 27.

Megvannak a Magyar Konyha Termelői Díj idei győztesei. Az Európa hajón szombat este három termelő vehette át a gasztronómiai magazin díját, amelyet negyedik alkalommal ítéltek oda a legjobb magyarországi termékeknek, termelőknek.

Szombat este futott ki az Európa hajó a Szilágyi Dezső téri kikötőből, fedélzetén a Tokaji Borbarátnők, a SVÉT szakácsai, a Magyar Konyha képviselői és 200 báli vendég. A Tokaji Borbarátnők 13. alkalommal rendezték meg báli ünnepségüket, amelyen Ruprecht László irányítása alatt a vidék legjobb éttermeinek séfjei készítették az ötfogásos vacsorát és itt adták át a Magyar Konyha Termelői Díjat.

Kulcsár Edit, a Borbarátnők Társaságának elnöke nyitotta meg az estélyt, ahol természetesen a borász hölgyek borait kínálták. A Demeter, a Béres, az Árvay, a Szent Tamás, a Szepsy, a Tokaj Nobilis és a Patrícius borászat száraz borait kóstolhatta a közönség, a fogások pedig kizárólag magyar termelők termékeiből készültek.

A Tokaji Borbarátnők           fotó: Bakos Zoltán

Vinkó József, a Magyar Konyha főszerkesztője beszédében elmondta, hogy a magyar gasztronómia fejlődésének egyik legfelemelőbb pillanata, hogy kizárólag magyar alapanyagokból ilyen nívós vacsora készíthető.

A báli menü alapanyagai:

- apaji bivaly

- keleméri bárány

- mádi kecske

- szilvásváradi pisztráng

- keszthelyi tokhal és kaviár

- beregi csirke

- csegei napos borjú

- bőszénfai szarvas

- rohodi marha

- mecseki szarvasgomba

A SVÉT séfválogatása

Az este folyamán Lévai Anikó, a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke adta át a Termelői Díjat, amelyet a gasztronómiai magazin minden évben három termelőnek, terméknek ítél oda.

Az idei díjazottak:

Ghaurved mustár

Vereckei Ágnes, Ghaurved mustár

Kovács Gyula göcseji kertész, a Tündérkert mozgalom kitalálója, őshonos gyümölcsfák megmentője

Kovács Gyula

és a Pepó Papa tökmagolaj

A díjazottakról itt olvashatják el cikkeinket:

Vereckei Ágnes - Ghaurved mustár

Kovács Gyula - Tündérkert

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra