A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2017. február 14.

Mivel a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út, mindenki a csábítás receptjeit kereste évszázadokon át. Aki ismerte a növények és a tűzhely titkait, ujja köré csavarhatott bárkit. Nemcsak az ételt főzte meg, hanem a férfit is. De hogy kinek-kinek milyen étel vagy fűszer korbácsolja fel az érzékeit, nehéz megmondani.

Madame de Pompadour húsz éven keresztül ámbrás, pézsmaolajos csokoládéval (és ártatlan képpel) fogadta XV. Lajost, akárhányszor csak belépett a hálószobájába. Próbálkozott más afrodiziákummal is, osztrigával, göngyölt nyelvhallal, zellerkrémlevessel - hiszen a király szenvedélyének tüze nemegyszer bánatos hamvaiba holt -, de a csokoládé szerotonintermelést fokozó hatása mindig bevált. Aztán megjelent a színen Du Barry grófnő, aki nem is grófnő volt, hanem kurtizán, főzni sem tudott (bár róla nevezték el a Dubarry szeletet), viszont szép volt és húsz évvel fiatalabb. És ettől kezdve Pompadour márkinő hiába kavargatta a csokoládét.

A vágy titokzatos tárgya feltehetően mégsem a csokoládé, hanem a nő. Vagy a férfi. Ahogy Isabel Allende chilei írónő mondja: "Ha a férfiban és a nőben van valami közös, akkor az a szerelem és az evés. A faj- és a létfenntartás ösztöne elkísér bennünket a bölcsőtől a koporsóig. A falánkságtól egyenes út vezet a bujasághoz. A szerelemhez azonban nem elég két ember. Kell hozzá négy hormon is: dopamin, szerotonin, endorfin és feniletilamin."

Mivel a férfi szívéhez a gyomrán keresztül vezet az út, mindenki a csábítás receptjeit kereste évszázadokon át. Aki ismerte a növények és a tűzhely titkait, ujja köré csavarhatott bárkit. Nemcsak az ételt főzte meg, hanem a férfit is. Tudta ezt Kleopátra egyiptomi királynő, ezért kenegette bőrét mandulás mézzel. Először elbódította Julius Caesart, majd fenyőmagos, mazsolás angolnával Antoniust, a hadvezért is. A rossz nyelvek szerint ópiumos mákot és hasist is kevert a tönkölyliszthez - biztos, ami biztos.

A pletykás történetírók feljegyezték, hogy Josephine császárné ibolyaillatot permetezett a hajára, szegény Napóleon meg szarvasgombát falt marékszám, nehogy szégyenben maradjon. Hippokratész görög orvos a borsmenta főzetét ajánlja szerelmi játékokra, Plutarkhosz meg azt írja krónikájában, hogy Nagy Sándor egy makedón afrodiziákumnak köszönheti születését: a különös leveshez angolnát főztek sáfránnyal ízesített fenyőborban, és az ízét szurokfűvel, szerecsendióval bolondították meg.

 

Azt, hogy kinek-kinek milyen étel vagy fűszer korbácsolja fel az érzékeit, nehéz megmondani. Ma már mosolygunk azon, ha valaki a szerelmes együttlét előtt petrezselyemgyökeret rág, pedig különböző kultúrákban évszázadokig hittek benne, és nem is tévedtek nagyot, hiszen a növény apiol vegyülete izgatóan hat az idegrendszerre, serkenti a vérkeringést. Kiment a divatból a rinocérosz, a tigriskarom, a krokodilpéniszpor, és nehéz azt is elképzelni, hogy akad Indiában modern feleség, aki a kos heréjét édes tejbe áztatná, vagy mézzel csurgatott verébtojást kínálna a férjének.

Az afrodiziákum kifejezés egyébként Aphrodité (a rómaiaknál Vénusz) nevéből származik. Az istennő a mitológia szerint a tenger habjaiból emelkedett ki, és fésűkagylóban (mások szerint osztrigában) állva ért partot. Léptei nyomán virágok, gombák, fűszernövények sarjadtak. Ezek az afrodiziákumok.

Klasszikus vágyfokozó az osztriga. Minden idők legnagyobb csábítója, Casanova - saját bevallása szerint - négy tucatot is elpusztított reggelente. De ez semmi Balzac rekordjához képest, az író a párizsi Véry étteremben gond nélkül lenyelt 100 fine de claire-t, és hirtelenjében nem is tudta megmondani, hódításaira büszkébb-e vagy étvágyára. Rajta is túltett a porosz vaskancellár, Otto von Bismarck, akinek az apró, zöldessárga húsú gravette volt a kedvence. Ennyi jód- és cinktartalom az egekig emelte a tesztoszteron hormonokat (és a libidót), úgyhogy rejtély, hogyan tudtak ezek a férfiak egyáltalán politikára vagy írásra gondolni.

Külön fejezetet érdemel a konyha gyémántja, a szarvasgomba. A gímgombát mindenki az afrodiziákumok közé sorolja - vita nélkül. Sokak szerint a legdrágább kulináris orgazmus. A híres francia gasztropápa, Brillat-Savarin például azt mondja, hogy a trifla mindkét nemnél felkelti az ízlelés és az érzékiség gyönyöreinek emlékét, még mielőtt megkóstolnánk. Tehát már az illatával elbódít.

Akadnak azonban egészen elképesztő receptek is. A XIII. században élt hírneves német skolasztikus filozófus, Albertus Magnus például a következő metódust ajánlja szerelmi légyottokra: "Egy órával a szerelmi aktus előtt kenjük be bal nagylábujjunkat, valamint a vesénk tájékát bőségesen orbáncfű és fokhagyma balzsammal. Hölgyünk sosem fogja elfelejteni ezt a mágikus pillanatot."

Ha a fokhagyma átható illatára gondolunk, a hatásban nem kétkedhetünk. A helyzet az, hogy tudományos megbízhatósággal eddig egyetlen természetes vágyfokozó hatását sem sikerült bizonyítani. Vannak ugyan olyan növények (leginkább az ázsiai ginzeng és a sáfrány), amelyek serkenthetik a szerelmi vágyat, de csak akkor, ha az magától is megjelenik. Segít az is, ha bebeszéljük magunknak, hogy néhány szelet szarvasgombától férfiasabbak leszünk. A titok azonban nem az étkekben rejlik.

A nőket - mondja Isabel Allende - többnyire maga a szakács varázsolja el. "Bennünket, nőket mindig elbűvölnek azok a férfiak, akik értenek az ételek készítéséhez. Nem, nem azokra a kétbalkezes pancserekre gondolok, akik bohócsipkában idétlenkednek, és szakértőnek mondva magukat nagy felhajtással szénné égetnek egy pár kolbászt az udvari grillsütőn, hanem az epikureusokra, akik szerelmes gyöngédséggel válogatnak a friss és kívánatos alapanyagok között, művészi módon készítenek belőlük ételt, és úgy kínálják oda, mint ajándékot az érzékeknek és a léleknek."  Mert ez az igazi afrodiziákum. A szeretet, amit a másik ember iránt érzünk.