A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2017. március 14.

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás négy kilogramm évente, ami messze elmarad az európai országok átlagától. A hal pedig nagyon egészséges, telítetlen zsírsavtartalma hozzájárul a szív megfelelő működéséhez is. Jelenleg is kampány folyik a halfogyasztás növelése érdekében.

Kapj rá! szlogennel halfogyasztást ösztönző kampány indult az „Európai Halászati Alap: a megújuló halászatért” – az Európai Unió és Magyarország támogatásával. Szakértők írásai, interjúk, boltlista és étteremlista is található a kampány honlapján. Varga Anita dietetikus több érvvel támasztja alá, miért érdemes halat fogyasztani.

 

VÉDI A SZÍVET

Hazánkban a halálozások mintegy 50%-a szív- és érrendszeri betegségek miatt következik be. A halak telítetlen zsírsavtartalma – különösen az omega-3 – ugyanakkor segíti szívünk megfelelő működését, a vér normál koleszterinszintjének fenntartását, ezért jelentős szerepe van a fent említett betegségek megelőzésében és diétás kezelésében is. A halak rendszeres fogyasztása tehát, különösen értékes zsírsavtartalmuknak köszönhetően, segít helyrebillenteni az egészségünket és kiegyensúlyozottabbá varázsolja étrendünket. A hazai tenyésztésű halak közül a fehér és a pettyes busa bővelkedik leginkább ezekben a zsírsavakban.

Az omega zsírsavak közé az omega-3, az omega-6 és az omega-9 zsírsavakat soroljuk. Az első kettő a szervezet számára nélkülözhetetlen, azaz esszenciális, a szervezetünk nem képes előállítani őket. Az omega-9 zsírsav szintén jótékony hatású, de nem esszenciális a szervezet számára.

Elmondható, hogy mindkettő többszörösen telítetlen zsírsav, azaz több kettős kötéssel is rendelkeznek. Az omega-3 zsírsavak legfőbb képviselői: alfa-linolénsav (ALA), eikozapentaénsav (EPA), dokozahexaénsav (DHA), amelynek legkiválóbb forrásai a különböző hidegvízi halfajok, mint a lazac, makréla, hering, szardínia, hazai halak közül pedig a keszegben, a fehér és a pettyes busában található meg nagyobb mennyiségben. Olajok közül kiemelendő a tőkehalmáj olaj, növényi eredetű forrásként pedig említésre méltóak a diófélék, a lenmag- és a repceolaj. Az omega-6 zsírsavak legfőbb képviselői: linolsav, arachidonsav, legkiválóbb forrásai elsősorban a növényi olajok, mint a napraforgómag, kukorica, szója, tökmag, mogyoró, ligetszépe, borágó, de megtalálhatóak az állati eredetű termékekben is, például a fűvel táplált állatok húsában.

A többszörösen telítetlen zsírsavak fogyasztása nélkülözhetetlen az egészségünk megőrzéséhez. Jelentős szerepet játszanak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében és diétás kezelésében, a sejtek határhártyáinak, enzimeinek felépítésében, működésében, valamint a látásban, a szaporodásban, az emberi agy magzati és a csecsemőkori fejlődésében, de a későbbi működésében is.

Fontos tudni, hogy nem mindegy milyen arányban jutnak a szervezetünkbe ezek a zsírsavak! Az omega-3 és omega-6 zsírsavak ideális aránya táplálkozásunkban 1:3-1:5, azaz az omega-6 zsírsavak bevitele legfeljebb 3-5-szörös mennyisége lehet az omega-3 zsírsavak mennyiségének, legkedvezőbb hatásukat együttesen így tudják kifejteni a szervezetben.

A HAL KÖNNYEN EMÉSZTHETŐ

A halhús magas víztartalmának, valamint az izomrostok közötti laza és finom szerkezetű kötőszövetének köszönhetően könnyen emészthető, és elkészítési ideje is sokkal rövidebb, mint az egyéb húsoké. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy bő olajban sütéskor az étel tömegének akár 20-30%-át is felszívhatja olajban, ami nagyon sok plusz kalóriát jelenthet. Halételeinket is érdemes tehát inkább párolni, főzni, grillezni, teflonserpenyőben vagy sütőzacskóban sütni.

HOZZÁJÁRUL AZ AGY OPTIMÁLIS MŰKÖDÉSÉHEZ

A halak kedvező zsírsavösszetétele hozzájárul az emberi agy magzati és csecsemőkori optimális fejlődéséhez, de a későbbi működéséhez is egyaránt. Egyes felmérések szerint idős korban a rendszeresen halat fogyasztóknál kisebb a szellemi leépülés, a szív- és érrendszeri-, továbbá a szembetegségek kialakulásának kockázata. (Bizonyos kutatások alapján az omega-3 hiányos táplálkozás olyan agyműködési zavarokhoz vezethet, amelyek rontják a stresszel, nehéz élethelyzetekkel való megküzdés hatékonyságát.

A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek a családok asztalára. Könnyen és gyorsan elkészíthető, finomabbnál finomabb halas fogások és elkészítési praktikákért látogasson a www.kapjra.hu oldalra.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra