A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2012. április 5.

Tokaji Aszú, Szent Mauríciusz Monostor gyógynövényes likőrje, cigánymeggy, búzasör. Csak néhány összetevő, amellyel a Pelle-Molnár házaspár ízesíti a bonbonokat. Interjú Pelle Krisztina kézműves bonbon készítővel.

- Tudjuk, hogy magyar kakaó nincsen, mégis egyre divatosabb a magyar csokoládé. Sőt mondhatnánk divattá vált kézműves csokoládét készíteni. Önök miért kezdtek bonbonokat gyártani?

- Az esküvőnkre készültünk, és végigjártuk a környékbeli cukrászdákat, hol készüljön a torta. Közben kezünkbe került egy nagyon jó marcipán recept. Elhatároztuk, hogy elkészítjük. Karácsony este filmnézés közben tekergettük a tésztagépünket és 5 óra alatt elkészítettünk 200 gramm marcipánt, ami csak mandulából, cukorból és egy egész kevés vízből állt. Megkóstoltuk, és azt mondtuk: ez bizony nem olyan, mint amit a legtöbb torta burkolataként elénk raknak. Így indult. Találtunk egy nagyon jó csokoládés céget, akik meghívtak bennünket egy bemutatóra, ahol a belga Csokoládéakadémia kiváló tanára az elejétől kezdve mindent megmutatott (hogyan kell temperálni a csokoládét, miként készítünk bonbonhüvelyt stb.), mi meg akár az egyetemen, árgus szemekkel figyeltük minden mozdulatát. Aztán hazajöttünk, és azonnal kipróbáltuk a tanultakat, és MŰKÖDÖTT! Nagyon feldobott minket a siker, a marcipánunkat is bemártottuk csokiba. A barátok, munkatársak bíztattak bennünket, hogy ha eladó szívesen megvennék, az ára sem számít, mert jó az, amit csinálunk. Az első alkalommal megvásárolt 2,5 kg csokoládé kitartott pár hónapig, mostanában havi szinten átlagosan 100-150 kg csokoládét dolgozunk fel.

- Mindketten vegyészmérnökök. Miért jó, ha egy csokoládékészítő vegyész?

- Nagyon sokat jelent. Például ha az ember érti, miért kevergeti éppen úgy a csokit, akkor könnyebb jól csinálni, illetve ha valamit elrontott, azt könnyebb korrigálni. Persze emellett megmarad a csokoládé misztériuma, csak kibővül egy kevés természettudományos ismerettel. Az a mókás, hogy a férjem diplomamunkája az egyetemen a polipropilén béta-kristályosodásáról szólt, és a kakaóvajnak az a módosulata, ami a szépen csillogó és roppanó csokoládét eredményezi, szintén béta-módosulat.  Sokkal könnyebb megalkotni egy új receptet, ha értem, melyik komponens mit tesz a krémmel. Könnyebb így olyan alkotókat alkalmazni, amelyek természetes módon tartósítanak egy bonbont. Ezen ismereteink birtokában tudtuk megalkotni ízesített csokoládéinkat is valódi gyógynövényekből, fűszerekből.

- Honnan jönnek az ötletek, hogy milyen ízű bonbonokat vagy csokoládét készítsenek?

- Több fázison mentünk keresztül. Egy kedves barátunktól, üzlettársunktól és grafikusunktól csokoládéról szóló szakkönyveket kaptunk ajándékba. Először ezekből készítettünk bonbonokat. Még el sem készítettük, már tudtuk, hogy mit kellene módosítani a receptben.  Új ízekkel próbálkoztunk. A harmadik fázisban már teljesen saját ötletektől vezérelve születik meg az új bonbon. Így készült el a Tokaji aszúkrémes, amin egy fél évet dolgozott a férjem, a vörösboros, a pálinkakrémes, amit egy neves pincészet illetve egy kiváló pálinkafőzde kérésére alkottunk meg. A szarvasgombás, ami Magyarországon gyűjtött szarvasgombából készül, és így alakult ki az Eszterházy illetve a vaníliás mákos is, amik az én szülötteim, csak tízperces bonbonnak hívjuk őket, mert annyi idő alatt állt össze a fejemben és a kezem alatt a kész recept.

- Melyik csokoládéra mondhatjuk, hogy csak a Pelle-Molnárék készítik?

- A mi erősségünk az ízesített csokoládékban rejlik. Levendulás csokoládét ugyan kóstoltam már magyar készítőtől, de másfajta ízesített csokoládét csak külföldi készítőknél láttam. Mi nem illóolajat használunk a csokoládékhoz, hanem valódi gyógynövényeket és fűszereket. De nem rászórjuk, mert pl. a levendulára ráharapni igen kellemetlen, volt hozzá szerencsém. Ráadásul ha rágcsáljuk, van egy kesernyés íze, ami az idő elteltével csak erősödik. Így kiokoskodtunk egy módszert, amivel bevisszük az ízesítők ízét, illatát, de maga a gyógynövény már nem kerül bele a csokoládéba. A Bencés csokoládé (levendulás-mandulás) és a bakonybéli monostor gyógynövényeivel készített csokoládék tipikusan Pelle-Molnár csokoládék. Illetve jelenleg a magyar piacon csak kevéssé fordulnak elő ízesített diabetikus csokoládék, mi pedig már előrukkoltunk a Pelle-Molnár féle ízesített diabetikus csokoládékkal (levendulás, chilis, narancsos).

- Hogy jutott be a csokoládétjuk a Pannonhalmi apátság termékei közé?

- A Bencés csokoládét a tihanyi apátság részére készítettük el. Akkortájt már próbálkoztunk a levendulás csokoládé elkészítésével, és a férjem utánaolvasott, hogy Tihanyban hatalmas levendula földek vannak, és az ott termelt levendulából illóolajat készítenek. Ezért felhívta az apátsági ajándékbolt vezetőjét, hogy az olajról és annak beszerzési lehetőségeiről beszélgessenek. Időközben kiderült, hogy az olajnak nincs olyan minősítése, hogy élelmiszerbe lehessen keverni (Magyarországon a legtöbb illóolajnak csak kozmetikai minősítése van), ugyanakkor arra is fény derült, hogy az üzlet vezetője éppen azon fáradozik, hogy saját Bencés csokoládéjuk legyen, így kapóra jött a  mi levendulás csokoládénk, amit még egy kevés mandulával megbolondítottunk, így született meg a Bencés csokoládé a la Pelle-Molnár. Ez a csokoládé, valamint a bakonybéli gyógynövényekkel készített csokoládék is bekerültek számos más apátság ajándéküzletébe is. Ezen csokoládék sikeréhez hozzájárul, hogy a csomagolást nagyon rugalmasan tudjuk kezelni. Nem okoz nekünk gondot, ha a csomagoláson a tihanyi vagy a bakonybéli monostor képe, vagy a közelünkben lévő majki remeteség képe szerepel.

- Kell a női és a férfi ízl(el)és is a jó csokihoz?

- Igen, mindenképp. Mindig versenyzünk, kinek van több receptje, és mindig fej fej mellett haladunk. Jó az, hogy egészen más az ízlésünk, mert így sokkal szélesebb ízpalettát tudunk lefedni. Jelenleg negyven féle bonbonunk van, és még rengeteg ötlet van a fejünkben. A férjem alkotta meg az alkoholos bonbonok legnagyobb részét, ő szereti a mogyoró alapú krémeket, az enyémek az extrémebbek, mint pl. a szarvasgombás, a chilis, az Eszterházy.

- Mit szeretnek az emberek a jobban: a táblás csokikat vagy a bonbont?

- Ez változó. A téli időszakban a bonbon megy a legjobban, a nyári időszakban a táblás csokoládé. Nyilván hozzájárul ehhez a táblás csokoládé könnyebb szállíthatósága is. Illetve ha a saját üzletünket nézzük, mindezekkel versenyt tart a forró és a jeges csokoládé, amit sajátos módon készítünk: fél táblányi csokoládét teszünk 1 dl tejbe vagy vízbe, és ha a vendég szeretné, ehhez saját készítésű ízesítőinket is belekeverjük, így lényegében a legtöbb ízesített csokoládénk forró vagy jeges italként is elfogyasztható.

- És mitől magyar ez a csoki?

- Bár magyar alapanyag nincs, a hozzáadott érték, a pálinka, a fűszer, a bor mind magyar termék. És ez nagyon fontos.

A Pelle-Molnár házaspár Tatán, az Alkotmány utca 2/5 szám alatt nyitott csokoládéüzletet.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra