A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Palágyi Eszter a Matild-palotában folytatja

Magyar Konyha

2019. október 15.

Az ország egyik legnevesebb séfje a Costes Group után a 2020-ban a Matild-palotában megnyíló Luxury Collection Hotelben folytatja, de előtte még a Bocuse d’Or magyar válogatójára is felkészül. Palágyi Eszterrel és Kiss Gáborral beszélgettünk a részletekről.

Palágyi Eszter nevét a Costesből ismerhettük meg, ahol négy évig volt konyhafőnök, sikeresen megtartva az étterem Michelin-csillagát. Az utóbbi hónapokban a váltásról és súlyos betegségéről lehetett olvasni, majd nagy meglepetésként derült ki, hogy

idén először indul a Bocuse d’Or verseny hazai válogatóján, de már nem a Costes csoport színeiben,

hanem a Matild-palota támogatásával.

Palágyi első alkalommal indul a Bocuse-on, amelynek az első válogatója október második felében lesz. Innen hat séf jut tovább a februári magyar döntőbe, ahol eldől, ki képviseli Magyarországot az európai selejtőzőn a Bocuse d’Or Tallin 2020-on.Kép: Sebestyén László

“Két étellel készülök, egy előétellel és egy főétellel, amire három és fél óra lesz. Ami szokatlan, hogy egyedül leszek a boxban, de nem izgulok miatta. Szerintem azok közé a séfek közé tartozom, aki mindig is intenzíven részt vett a konyhai munkában és rutinban. Munkám része volt a szervezés, a kreálás, a kivitelezés és a tálalás is, úgyhogy ezzel a tapasztalattal úgy érzem, jól indulok.

Sosem volt olyan luxusban részem, hogy sous chefem lett volna

- bár most kelleni fog -, az ötletelés, a kreatív munka és a szerviz is ismerős terep, az állandó stressz sem ismeretlen sajnos. Inkább a rengeteg szabály betartására kell figyelnem, mert azért lázadó típus vagyok, de szerintem az első körben ehhez hozzá fogok szokni. A másik nehezítés, hogy főleg magammal szoktam versenyezni, most pedig egy nehéz időszakon vagyok túl, úgyhogy jelenleg ismerkedem ezzel a helyzettel. Munkahelyváltás, fél év kényszerpihenő, két műtét, de lekopogom, túléltem, csináljunk úgy, mintha ez nem is lett volna, mert most rengeteg dolog vár rám.”

A Giergl Kálmán által tervezett déli Klotild-palotát, vagy más néven Matild-palotát 2015-ben vásárolták meg török befektetők, amelyben a török Özyer Group és a Marriott International megállapodásának köszönhetően 2020-ban megnyílik Budapesten az ország első The Luxury Collection besorolású luxusszállodája, itt találkozhatunk legközelebb Palágyi Eszter fogásaival.

“A terv egy 130 szobás, prémium kategóriás hotel, a maga nemében egyedülálló Budapesten. Az építkezés elindult, azt tervezzük, hogy 2020. június elsején megnyitjuk a házat, ahol négy olyan food and beverage outlet lesz az épületben, ami összességében 700 főt tud ellátni. Ez jóval több, mint ami a szállóvendégeinkből kijön, de a

célunk az, hogy nyissunk a városban tartózkodó egyéb turisták felé is.

A legfontosabb, hogy kialakítsunk egy budapesti-belföldi törzsközönséget, akik szeretnek hozzánk eljárni. A környék üzleti igényeit is szeretnénk kiszolgálni, ebben Eszter neve, tapasztalata, szakmai múltja jelenti, hogy a minőség garantált.” - mondta Kiss Gábor vezérigazgató-helyettes.Kép: Hungaricana, Wikipedia

A Matild egy műemlék-épület, és fontos szempont, hogy megőrizzék a hangulatát. Az egyik legikonikusabb egységük, a régi Belvárosi Kávéház, amelybe a régi Lido Mulató 18 négyzetméteres forgószínpada kerül felújítva. Itt délben alapvetően folklór jellegű előadásokat terveznek, esténként varieté-programokat.

“Nem elvárás, hogy török vagy főként nemzetközi ételeket készítsünk, inkább a jó minőségű, gondosan készített magyar ételek lesznek a középpontban. Nem bélyegezném fine dining vagy gourmet szavakkal, ez legyen a Matild-stílus: szofisztikált, modern, magyar.

Biztosan lesz mangalica, tokhal és kaviárja,

de a reggelinél, ami természetesen inkább nemzetközi kínálat lesz, megjelennek majd magyar klasszikusok, mint a túrós táska, kakaós csiga, talán még a számomra nagyon kedves töltött zsemle is. Széles lesz a paletta, de olyan ételeket és atmoszférát szeretnénk, amiért szívesen visszatérnek a vendégek. Sokan elfelejtik, pedig a legfontosabb, hogy a vendég az első, az ő elégedettsége. Örülök, hogy itt nem csak 20-30 emberre főzünk majd, hiszen ez egy hatalmas létesítmény lesz, nagyon sok féle szegmenst kell maradéktalanul kielégítenünk, ami óriási kihívás.” - meséli Palágyi Eszter, aki a hotel teljes ételkínálatért felel majd.

Eszter szerint Magyországon jelenleg még probléma, hogy a felszolgálás nincs szinkronban a konyhai minőséggel, pedig az egyik legfontosabb, hogy ilyen formában is plusz élményt adjanak a vendégeknek. Nem csak az a fontos, hogy kiszolgálják a vendéget, itt deluxe kategóriában kell gondolkodni.

“A The Luxury Collection a Marriott lánc egyik legmagasabb kategóriája, ami azt is jelenti, hogy olyan jellegű tréninget és felkészítést kapnak a munkatársaink, ami egyedülálló a világon - a szerviz alapján nem tudja megmondani a vendég, hogy éppen Budapesten vagy New Yorkban van. A Kávéház mellett egy minőségi, de letisztult magyar éttermet is tervezünk, valamint

Európa legszebb skybarját szeretnénk a magunkénak tudni, ahonnan gyakorlatilag 270 fokos panoráma tárul a vendégek elé. 

Célunk, hogy tudjanak megebédelni vagy vacsorázni a magyar étteremben, ahonnan át lehet menni a Belvárosi Kávéházba egy üveg pezsgővel a varieté előadásra, onnan pedig befejeződhet az este a sky barban. Nyitottá szeretnénk tenni az érdeklődőknek, nem csak a szállóvendégeink részére tervezünk.” - mondta Kiss Gábor, aki egy közös ismerős ajánlására ismerte meg Esztert - jókor voltak jó helyen.Kép: Zirig Árpád

Olyan helyet terveznek, ahová szívesen beülhet az ember akár egy desszertre, kávéra, egy jó reggelire, de kifinomult vacsorára is, kötöttségek nélkül. Erre Palágyi Eszternek már kész tervei vannak:

“Vannak olyan populáris ételeim, mind a magyar, mind a külföldi közönség részére, amiket szívesen látnak tőlem, amiket nem is szeretnék elhagyni a jövőben, de mindenképpen matildosítani szeretném őket. Matild csokoládétorta, a halászlé gyufatésztával, amit nagyon a magaménak érzek. Kihívás, hogy ezeket nagy mennyiségben kell készítenünk, de ezek olyan signature fogások lesznek, amelyek csak ránk jellemzők és a mi irányunkat mutatja, és ezek mindenképpen magyar dolgok lesznek. A koktélpárosítások már a Costesben is fontosak voltak számomra, lesz egy alkoholmentes kínálatunk is, tehát

csupa olyan geg és figyelmesség, ami teljessé teszi az élményt.

Nem lesznek kis Mickey egerek a tányérokon vagy apró csírák, a cél az, hogy akár szakmai szemmel nézik majd a tányérokat, akár laikusok, érezzék és élvezzék, hogy mennyi munka van egy-egy fogásban.”


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra