A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2015. augusztus 4.

Legyünk őszinték, kevés olyan kezdeményezés volt az elmúlt években a gasztronómia területén, ami az egész országot így megmozgatta. Mióta évente megválasztják az ország tortáját, az édesszájú magyar nép keresi a cukrászdákat, ahol megkóstolhatja az év cukrászati alkotását. Idén egy pannonhalmi sárgabarack-pálinkás tortát.

Nyolc éve minden augusztusban pályázat útján választják meg „Magyarország tortáját”, majd az államalapítás ünnepén ezzel köszöntik az országot születésnapja alkalmából. Az interneten hamar olvasható a cukrászdák listája, ahol a győztes torta megkóstolható és napokon belül elindul a szóbeszéd, hogy vajon az idei felülmúlta-e a tavalyit, vagy utolérte a Szabolcsi almás máktortát, esetleg a Szatmári szilvatorta ízét.
„Országtorta már nálunk is kapható!” – ehhez hasonló szlogenekkel hirdetnek a cukrászdák, sőt van olyan hely, ahol szinte mindegyik országtortát készítik. 2007-ben Madártej tortával nyert Zila László, majd még két évig a Zila cukrászda vitte el a díjat szilva-, illetve meggytortájával. Sokan kedvelték a veresegyházi cukrászda Szilvagombóc tortáját és tavaly nagy sikere volt a Somlói revolúciónak.
2015-ben a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta, Szó Gellért salgótarjáni cukrász alkotása nyerte el a fő díjat. "A nyertes torta a rendkívül zamatos magyar sárgabarack, a mandula, a csokoládé és a karamell kombinációjával alkot harmonikus ízkombinációt, egy kis sárgabarack pálinkával megbolondítva. A süteményt azonban nyugodtan fogyaszthatják gyermekek is, hiszen a pálinkának csak a finom zamatát fogják érezni" - olvasható az Ipartestület közleményében.

 hogyan választják ki az év tortáját?

Az ország tortáit a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szervezésében választja ki egy válogatott zsűri. Olyan magyaros ízvilágú, az ünneppel, vagy Magyarországgal kapcsolatos tortákat, recepteket várnak, melyek nem tartalmaznak aromákat, margarint, növényi tejszínt és modell burkolóanyagot. 2007-óta folyamatosan, évről-évre több nevezés érkezik, idén már 39 torta közül választotta ki a szakmai zsűri azt a süteményt, mely méltónak bizonyult a Magyarország Tortája címre.
A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választja ki a zsűri a továbbjutókat, a második körben újrakóstolják a továbbjutott tortákat és készítőikkel konzultálva javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.
Végül a harmadik, utolsó zsűrizési körben újra pontozással választják meg a győztest, mely idén a Pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett.


Cukormentes változat

Az ötletek új ötletet szülnek. 2012 óta már Magyarország cukormentes tortáját is kiválasztják augusztus 20-ra. A versenyzők fehér lisztet, hozzáadott cukrot, mesterséges adalékanyagot és tartósítószert nem használhatnak. Nándori László, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke elmondta: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány által 2012-ben életre hívott megmérettetés célja, hogy az ország tortájából alternatívát nyújtsanak mindazoknak, akik nem akarnak, illetve nem fogyaszthatnak cukrot. Idén a Magyarország cukormentes tortája versenyt Vaslóczki Orsolya Barackos buboréktortája nyerte. Ebből egy szelet - a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján - 11,8 gramm szénhidrátot és 278 kalóriát tartalmaz.

A tortákat augusztus 20-tól országszerte több száz cukrászdában és 20-án és 21-én a Magyar Ízek Utcájában, a budapesti Várkert Bazár területén lehet megkóstolni.
Az árusító cukrászdák listáját augusztus 12-től megtalálják a www.cukraszat.net oldalon, a lista várhatóan augusztus 19-ig napról napra bővülni fog. A receptet augusztus 20-tól teszik nyilvánossá az Ipartestület honlapján.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra