Cikkek

Sertések is lesznek a Szabadság téren

Magyar Konyha

2020. január 31.

A sertéspestis fenyegetettsége miatt komolyabb óvintézkedésre volt szükség a belvárosi Mangalica Fesztivál szervezésekor.

2008-ban még úgy indult a Mangalica Fesztivál, hogy a válság idején helyzetbe szerették volna hozni a nehéz helyzetben lévő tenyésztőket, azóta pedig sikeres lett az akkor még egyedülálló téli gasztrofesztivál. Ezt a sikert jelzi, hogy eddig összesen már negyven Mangalica Fesztivált rendeztek, amelyek közül tizenkettő volt korábban Budapesten. A főváros mellett ugyanis Debrecenben, Székesfehérváron és Szegeden is megrendezik a mangalicaünnepet.

A koncepció maradt a régi, amikor is az ország legjobb mangalicatenyésztőit hívják Budapestre, és ott látványos keretek között gyakorlatilag egy piac működik, ahol mindenki vehet magának mangalicatermékeket. Közben pedig a hagyományos gasztrofesztiválként is üzemelnek, ahol lehet enni, inni, és koncertet is hallgatni. Idén pedig először a negyedik mangalicafajta, a fekete is bemutatkozik, amit tavaly tavasszal ismert el a magyar állam, így ez az elmúlt 25 év óriási hazai genetikai sikere.

A fesztiválon élő állatként is megmutatják a mangalicákat, amely idén különösen nehéz volt, mert az afrikai sertéspestis komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Ennek megfelelően most ideiglenes sertéstelepet kell nyitni a fesztiválon, amelynek érdekében ki kellett váltani az összes engedélyt, hogy betartsák a szigorú szabályozást – mondta el Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke, a fesztivált beharangozó sajtótájékoztatón.

Külföldön készülnek csúcssonkák a magyar mangalicából

Bár a mangalica a világban óriási hírnévnek örvend, amit zsírerekkel márványos húsa miatt a sertések wagyújának is neveznek, de kérdés, hogy egy ilyen magas minőségű húsból milyen csúcsterméket lehet felmutatni a világban. Azt szerettük volna megtudni, hogyan lehet az, hogy a mangalica a világban húzónévként ismert, de az ebből készült terméknek Magyarországon nincs olyan magas polcon tartott prémiumterméke, mint például a spanyol iberico sonkának vagy az olasz pármainak. Vajon van-e esély arra, hogy a magyar mangalica is versenybe szállhasson ezekkel a csúcssonkákkal?

A mangalicaszövetség elnökétől megtudtuk, hogy igazából vannak híres mangalicasonkák, csak éppen nem nálunk Magyarországon gyártják, és árulják. A szövetség több tagja ugyanis eladja a sertések lábait, hogy Spanyolországban és Olaszországban készítsenek belőlük levegőn érlelt sonkát.

Tóth Péter cége, az Olmos és Tóth Kft. tenyészti például Magyarországon a Monte Nevado spanyol konszern valamennyi mangalicáját. A vágás után a termékek 3500 kilométert utaznak a magyar vágóhídtól Carbonero el Mayor városaiba és a La Rioja-i El Rasillo-ba. Ott megy végbe a spanyol hagyományok szerinti érlelésük. A végső termék pedig Jamón Mangalica Original néven kerül piacra, és az értékesítés során a magyar eredet is hangsúlyosan megjelenik.

Lehet tudni, hogy Olaszországban a San Danielle sonkához is vásárolnak magyar mangalicát, ahogyan a szlovén Prsuthoz is, de Belgiumban és Japánban is készítenek mangalicából sonkát, amelynél szinte mindenki kiírja, hogy magyar mangalicáról van szó. Ezekben az országban komolyabb a sonkakészítési kultúra, és magas árat is fizetnek érte. Ha a mangalicatenyésztő eladta a sertés négy lábát, akkor a többi részből még mindig tud szárazárut készíteni, és a megtérülés miatt már nem kell aggódnia.

Persze lehet Magyarországon is megfelelő minőségű szárított sonkát készíteni, de csak kevesen fizetik meg közel 10 ezer forintos kilogrammonkénti árat. Majd, ha 40 ezer igen magas minőségű szárítva érlelt sonkát el lehet majd eladni Magyarországon, akkor lehet arról beszélni, hogy megéri ilyen prémiumterméket készíteni.
Lassan persze terjed nálunk is a szárított sonka kultúrája, és Olaszország után már egyre inkább tényezővé vált

Horvátországban és Szlovéniában, ahol egyre jobb minőséget produkáló sonkagyárak üzemelnek. A határunktól nem is olyan messze már olyan termelők működnek, amelyek 50 ezer darabot is gyártanak. Tíz évvel ezelőtt a magyar boltokban még nem is lehetett kapni érlelt sonkákat, ma pedig már szinte mindenhol elérhető. Innen csak egy lépés, és Pécsen vagy Szekszárdon valaki azt mondja, hogy az ottani mikroklímát kihasználva belekezd egy olyan érlelt sonkára épülő projektbe, amelynek lehet, hogy csak ötven-száz év múlva lesz majd meg az igazi eredménye.

Addig pedig a mangalicatenyésztők megtesznek mindent, hogy megfelelő sertések álljanak készen arra, hogy ezt a gasztronómiai különlegességet elérhessük.

Szemtől szembe találkozhatunk a tenyésztőkkel

A fesztiválon a Szabadság téren pedig február 7-9. között a továbbra is ingyenesen látogathatunk ki, hogy közvetlenül találkozhassunk az ország minden pontjáról érkező tenyésztőkkel és őstermelőkkel. Ráadásul sok esetben attól vehetjük meg a terméket, aki maga állította elő. A vásárló így garantáltan mangalicából készült termékekhez jut, mivel csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült áru lehet jelen itt: a szakmai felügyeletet az egyesület garantálja.

A kiállító mangalicatenyésztők és termékforgalmazók egységes megjelenéssel, azonos méretű faházakban árusítanak, a néhány kocás családi gazdaságtól a legnagyobb húsipari vállalkozásokig. Ezzel is segítve a családi gazdaságok esélyegyenlőségét.

A mangalica felhasználhatóságának sokszínűségét a helyben sült egész malac, a klasszikus disznótoros ételek mellett a legmodernebb technológiával rendelkező food truck-okban készülő mangalica street food, azaz könnyen, gyorsan, akár kézből is fogyasztható menükben is megtapasztalhatjuk.

A helyben készült ételeket a legkiválóbb magyar pálinkák kíséretében is lehet kóstolni a fesztivál pálinka udvarában. A rendezvény egyik legnépszerűbb pontja általában az élőállat kiállítás, ahol ideiglenesen felépített karámokba költözik az immáron mind a négy fajtából néhány példány és egy anyakoca malacokkal.

A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei is a bemutatkozásra. Szombaton hagyományosan bográcsban készült ételek főzőversenyét tartják, amire nevezési díj nélkül, ingyenesen lehet jelentkezni a fesztivál honlapján a főzni szerető baráti társaságoknak, cégeknek, bárkinek.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra