A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2015. augusztus 24.

A lencse otthon leginkább csak újévkor, az egész évi szerencse biztosítékaként kerül az asztalra, a menzákon betonszerűre főzött sárgaborsófőzelék pedig olyan mély benyomást tesz, hogy eszünkbe sem jut otthon is főzni. Pedig az ízletes és laktató hüvelyesek számtalan módon elkészíthetők, akár nyáriasan könnyed fogásokat is főzhetünk belőlük.

A közkedvelt babfélék mellett sok más, a babnál gyorsabban és könnyebben elkészíthető száraz hüvelyes létezik. A magyar konyhán elsősorban a lencse és a sárgaborsó honosodott meg, bár kevés háznál, és nem túl változatosan, a kedvenc fogásokra szorítkozva készítik. A lencse az emberiség legősibb táplálékai közé tartozik. A régészeti leletek tanúsága szerint a jégkorszak végétől már fogyasztották. A Közel-Keleten, az úgynevezett termékeny félholdon ekkortájt az árpával és a búzával együtt a kialakuló növénytermesztés egyik első alanyát jelentette.

Az ókorban már fontos élelmiszernek számított, a Biblia is említi: a Teremtés könyve szerint Jákob kenyérrel és főtt lencsével fizetett Ézsaunak az elsőszülöttségért. Az egyiptomiaknál a lencse alapvető élelmiszer, a Krisztus utáni első évszázadokban keletkezett többkötetes római receptgyűjtemény, az Apicius már lencséből és szárazborsóból készült ételeket is leír. A lencse (Lens culinaris) a pillangósvirágúak közé, a róla elnevezett nemzetségbe tartozik. Rajta kívül néhány másik fajt sorolnak ide. A legkorábbi, kőkorszaki ásatásokból előkerült lencsemaradványok a Lens nigricans vagy Lens ervoides fajtákhoz tartoznak, a ma ismert és termesztett étkezési lencse valószínűleg a kisázsiai vadlencse (Lens orientalis) termesztésbe
vonásával alakult ki.

Lencse, borsó, kása, istennek áldása – tartja a régi mondás. A fehérjében gazdag, jól tárolható és nem utolsósorban olcsó száraz hüvelyesek mindig is fontos tápanyagforrást jelentettek. A hagyományos, húsban szegény paraszti táplálkozásban kitüntetett szerepe volt a babnak, borsónak vagy a lencsének, amely XVIII. századi források alapján akkoriban gyakrabban került asztalra, mint manapság. 

A XX. század elejétől kezdett csökkenni a népszerűsége: emögött valószínűleg az állt, hogy a hüvelyeseket, de különösen a lencsét kedvelő zsizsik egyre jobban elszaporodott. A lencse neve az európai nyelvekben általában a latin lens szóból származik. Ellentétben a tyúk és a tojás sorrendiségének problémájával, a lencse esetében pontosan tudjuk, hogy az optikában használatos domború üvegek hasonlítanak a növényi termésre, és nem fordítva. A magyar szót közvetlenül valamelyik délszláv nyelvből vettük át – szarajevói étlapokat lapozgatva tudni kell, hogy a lecˇo ott lencsét jelent.

 

A teljes cikk valamint Segal Viktor lencsés receptjei a szeptemberi Magyar Konyhában olvashatóak!