A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Séfek

Madary Orsolya

2012. március 27.

Széll Tamás bejutott a Bocuse d'Or lyoni döntőjébe. A Michelin-csillagos Onyx étterem séfje kilencedik helyezést ért el a Bocuse D'Or európai versenyén, így bejutott a lyoni döntőbe, ahol a világ legjobb szakácsai versenyeznek.

Húsz helyett tizenkilenc versenyző állt rajthoz Brüsszelben, a Bocuse d'Or európai selejtezőjén. Az orosz versenyző nem indult el a versenyen, mert asszisztense nem kapott vízumot, így tizenkilenc indulóból választották ki azt a tizenkettőt, aki részt vesz a lyoni világversenyen.

A világ legrangosabb főzőversenyén idén is az északi államok taroltak. Az aranyérmet Norvégia, az ezüstöt Svédország, a bronzot pedig Dánia kapta. Magyarország is sikeresen szerepelt a szerdán véget ért kétnapos versengésben: az ország színeiben Széll Tamás megszerezte a jogot arra, hogy részt vegyen jövő januárban a lyoni világdöntőben. Az elmúlt év szerencsés időszak volt Széll Tamás életében. Tavaly márciusban az Onyx megkapta első Michelin csillagát, októberben pedig a  Bocuse d'Or magyarországi döntőjét nyerte meg a fiatal tehetség. A mostani eredménnyel elérte azt, amit magyar szakács még soha: részt vehet a Bocuse d'Or lyoni 2013-as döntőjében!

Magyarországot a zsűriben Bíró Lajos, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, a Bock bisztró séfje képviselte.