A magyar bornak és a St. Andrea Szőlőbirtoknak hatalmas elismerést jelentett, hogy idén a 2017-es Nagy-Eged Grand Superior bikavére 97 pontos eredménnyel a világ leginkább elismert borversenyén, a Decanter World Wine Awardson Best In Show különdíjjal a világ legjobb 50 bora közé került. A júliusi eredményre hihetetlenül büszkék lehetnek, amit a pincészet bejáratára kiragasztott matrica is jelez, amit a Pannon Bormíves Céh Pannon Borpiknik rendezvényén egyből láthattunk is. A St. Andrea Szőlőbirtokon azonban nemcsak a díjak és a siker szembeötlő, hanem persze a transzcendentális élmény, a hit és a vallásos érzület, amit a borok nevei, szellemiségük és az arculat is üzen, így az elismerés kapcsán a rendezvényen a borászat és a hit kapcsolatáról beszélgettünk Lőrincz Györggyel, az ügyvezető főborásszal.

A pincészet szellemiségében, a borok nevében, üzeneteiben szinte mindenütt tetten érhető az Istenre, vallásra, kereszténységre utalás. Magában a borkészítésben, személyesen a hit és a vallás hogyan jelenik meg?

Ez a jelenlegi Pannon Borpiknik rendezvény létrejöttében is tetten érhető: úgy gondolom, hogy

arra lettünk teremtve, hogy közösségben dolgozzunk és tevékenykedjünk,

ami itt is megjelenik. Azt érezzük, hogy az a sok élmény, amit átéltünk a St. Andrea Szőlőbirtokon, az emberi erőből nem jöhetett volna létre. Amilyen felismeréseket a borok terén tettünk vagy amilyen eredményeket elértünk, azt a magunk erejéből nem tudtuk volna megtenni. Tudjuk, hogy van gondviselés, mert máskülönben ez nem működhetne. Minden Isten kegyelméből történhetett itt, mert tudjuk, hogy

húsz év tapasztalat nem elég arra, hogy világszintű bor szülessen, és olyan díjat kapjunk, amiről csak álmodozhatnánk még generációk után is.

Nem véletlenül vagyunk itt ezen a településen sem, mert Egerszalók egy kegyhely. Egerből költöztünk ide, és korábban azt gondoltuk, hogy saját elhatározásból, de igazából azért, hogy létrejöjjön a St. Andrea Szőlőbirtok, aminek csak egy apró pontja voltam én. Egy birtokot összehozni ugyanis brutálisan nagy erőfeszítés anyagilag is, és abból a szempontból is, hogy jó bor szülessen.

Személyesen a hit gyakran egyfajta elhívatással kezdődik, amikor a hívő számára nyilvánvalóvá válik a felsőbbrendű hatalom. Az ön esetében ez összekapcsolódik a szőlővel, a borral?

Az édesapám görögkatolikus családba született, és építőipari tanulóként kezdte a felnőtt életét, majd a román határ mellől költözött Eger környékére. Egerben lett kőműves művezető, és építette a szocializmust. Az az örökség, amit otthonról kapott, ebben a környezetben elkopott, ráadásul a párttitkár kislányába lett szerelmes, így mindez a lelki életében is nyomot hagyott. Nem járt templomba, és minket a gyerekeket sem vitt el, bár a nagymamám unszolására megkeresztelésben részesültünk. Annyi öröksége mindenesetre volt az édesapámnak, hogy neki a becsület volt a legfontosabb, és erre nevelt.

Amikor a St. Andrea Szőlőbirtok megszületett, és teltek-múltak az évek, volt egy hatalmas tragédia az életünkben: az alapítótársam, László István meghalt. Ő volt az, aki megteremtette az anyagi lehetőséget a birtok működésére. Ausztriában élt, de Magyarországon fektette be a megtakarított pénzét. A halála után aztán egy nagyon durva kálvária indult, amikor hihetetlen mélységeket éltem meg lelkileg. Az osztrák család felől ugyanis áradt a gyűlölet, mert az a sok pénz Magyarországra került, és ennek során azzal is vádoltak, hogy lelkiismeretlenül gazdálkodtam, pedig fillérre el tudtam számolni mindennel. Ez nyilván nagyon fájt, és egy év hihetetlen megpróbáltatás után megtörtént az óriási változás: két fiatalembert, két építész érkezett a birtok életébe, akik kivásárolták az osztrák családot, és ebben a pillanatban éreztem a sok bizonytalanság, megpróbáltatást után, hogy mégis szeret az Isten. Így ezután új pályára álltunk.

Ez ilyen egyértelmű volt, hogy isteni gondviselésről van szó? Lehet, hogy a két építész csak meglátta a lehetőséget a birtokban, hogy ebből nagy dolog lehet?

Számomra ez volt az egyetlen magyarázat. Ezt nyilván meg kell élni, és ezt nem tudom átadni szavakban, hogy micsoda fájdalmas volt akkor a helyzet, amelybe majdnem belehaltam. Aztán pedig egyszer csak, mintha egy varázsütésre, minden színes lett, és minden működött. Mondok másik példát a gondviselésre: tíz év alatt, amely hihetetlen rövid egy bortermelő életében, szinte minden létező elismerést odaadtak nekem, ami létezik Magyarországon. Miért történt ez? Én ezt is Isten kegyelmének gondolom.

Nekem, mint első generációs bortermelőnek ez egy biztatás, hogy higgyek ebben, és azt is eredményezte, hogy a kisgyermekem is elkezdett ezzel foglalkozni,

és most már kétgenerációs a birtok. Ha szőlészetben és borászatban gondolkodunk, több száz évre van szükség, hogy kifejezőt, megrendítőt hozzunk létre. Ehhez egy emberöltő borzasztóan kevés: megismerni a dűlőt, a szőlőt, hogy annak a termőhelynek mi a bora. Számomra ez a legutóbbi díj is egy bizonyíték volt.

Önöknél nagyon hangsúlyosan megjelenik a hit, de a hazai borászok esetében is mintha felülreprezentált lenne ez a fajta szakralitás, ami a borhoz való hozzáállást jellemzi. Miért alakulhatott ez így?

Nyilván a természethez kötődünk, és átélünk sok mindent, ami rajtunk kívüli, és könnyebb elmélkedni a világ teremtőjén. Lehet, hogy emiatt lett ez így. Emellett kell ehhez lelki érzékenység is, mert itt nem materiális dologról van szó. A bor megszületése csak részben a mi szerepünk, de a bor egyszerűen ott van.

Azért ez egy materiális biokémiai átalakulás, amit szellemi úton is fel lehet fogni…

Mert ez benne van. Számomra borzasztóan érdekes, hogy ezt tanulmányozzam. Vissza is mentem az egyetemre, hogy a bor születésének körülményeit kutassam, de végül azt kell mondanom, hogy fogalmam sincs arról, hogyan is születik meg. Amit tanultam, azt megpróbálom a birtokon a bortermelés során alkalmazni, de nem az szokott működni. Nekem ez kiismerhetetlen.

Számomra ez olyan misztérium, ami megfejthetetlen.

Nyilván ott van az a világ, amely a technológia szerint elképesztően tudatosan tud bort termelni, de az én véleményem szerint a bor készítését teljes mértékben nem lehet megismerni, és én nagyon bizonytalannak érzem magam ebben.

A borászok gyakorlatilag tudományos megközelítéssel igyekeznek a legtöbbet kihozni a szőlőből. Vannak dűlők, parcellák, amelyeket osztályoznak, aztán az onnan érkező szőlőkkel különböző erjesztéssel, érleléssel kikísérletezik, hogy hogyan lehet a legjobbat kihozni. Ezeket feljegyzik, és a megismert biokémiai mechanizmusok alapján szüretről szüretre módosítják, hogy a legjobb eredményt érjék el. Ez így nem működik?

Persze kísérletezünk, és tapasztalatokat igyekszünk szerezni, amire óriási szükség van, mert nincs meg a többgenerációs tudás. Megpróbáljuk megtalálni, mi a jó, kifejező, de ez annyira bonyolult, mert nemcsak dűlőnként máshogy kell bort termelni évjáratonként, de fajtánként is, amely annyira összetetté teszi az egészet, hogy az már kiismerhetetlen.

A szakmát ismerve biztosan tudják a tudományos magyarázatát, hogy bizonyos ízek, bizonyos aromák hogyan jönnek létre. Mindeközben tudják, minden egyes lépésből, hogy biokémiai szinten mi történik. Hol van a tudományon túl a misztérium?

Az átalakulásban, amikor ott van a szőlő, és aztán belőle ott van a bor. Én eközben próbálok jelen lenni. Azért lesz misztérium, mert nem az lesz, amit korábban gondoltunk. Bizonyos folyamatokról úgy gondoljuk, hogy bekövetkezik, mint például az almasavbontás, vagy az erjedés, de ezek mégis másképp alakulnak.

Pedig jelentős tudás alakulhatott ki önnél a borról. Nem tudom Magyarországon hányan lehetnek ennek birtokában?

Biztosan sokan. Azt nem tudom, hogy itt tudásról lehet-e szó. Inkább

a tapasztalatok alapján próbálom megjegyezni, hogy mi az, ami hasznos, mi káros az adott helyzetben, és mindig tanulok.

Úgy érzem, hogy ebben nekem sokat segít a gondviselő, és igyekszem minden nap úgy kelni és feküdni, hogy minden napomban benne legyen.