Van a badacsonyi hegyoldalban egy ház, ahonnan oldalvást nézve gyönyörű panoráma nyílik a Balatonra, a magasított tornácról hátrafelé pedig egy mágikusan szabályos lombozatú diófa látszik. Bakó Ambrus gyerekkorának tündéri helyszíne ez a ház, aki ugyan életének nagyobb részét nem Badacsonyban töltötte, de amióta az eszét tudja, ebbe a házba vágyott vissza.
Bakó Ambrus nem tudta pontosan, mi és miért, csak azt, hogy mágnesként vonzza valami Badacsonyhoz. Könnyű lenne azt mondani, hogy a korán ébredő hivatástudat, küldetés, meg ehhez hasonlók, de ez nem lenne igaz. Sokáig nem tudta, hogy mi lenne a dolga Badacsonyban. Mai fejünkkel gondolhatnánk persze, hogy hát bizonyosan a bor, a borkészítés miatt vágyott ide, de nem erről volt szó. Ifjúkorában nem tudta, talán álmodni sem mert róla. Ambrus molekuláris biológusnak tanult, és komoly elmélyültséggel és elhivatottsággal viseltetett ezen pálya iránt. Mondhatnánk, hogy mindez mégiscsak részben a majdani nagy cél érdekében történt, még akkor is, ha az a cél pontosan még nem látszott. De ez így soha nem fogalmazódott meg, mert Ambrus szerint a szavak sokkal erősebbek az embernél, néha félelmetesek is lehetnek.
Apja sorsa, élettapasztalata nyomán tudta, hogy aki mégoly öntudattal halad is előre a pályáján, miközben folyamatosan pofonok érik, lehet, hogy nem a megfelelő úton jár. Amikor hosszú évek után változtatott, hirtelen sima úton találta magát, minden a helyére került. Lehet ezt isteni útmutatásnak is nevezni, de Ambrus óvatosan fogalmaz: lehet, hogy több "helyes" út is van. Ő mostanra rátalált. Nem dölyfösen mondja, csak egyszerűen, őszintén. 2004-ben tanulmányai megkoronázásaképpen beiratkozott doktori tanulmányokra, egyenesnek tűnt a pálya. Aztán 2005-ben hirtelen másképp döntött. Ne beszéljünk sugallatról, beszéljünk az örömről, arról az örömről, amikor kinyílik a szem, mert ráismer valami kézenfekvően egyszerűre, ami mindig is ott lappangott. De még mindig bizonytalan volt, féltestvére biztatására kezdett bort készíteni. Szőlője, birtoka nem lévén mustokat vásárolt a badacsonyi kutatóintézettől, háromfélét: olasz rizlinget, szürkebarátot és ottonel muskotályt. A doktori ösztöndíja 90 ezer forint volt, szó szerinti koplalással spórolta össze a vételárat, de félreértés ne essék, semmiféle áldozati momentum nincs ebben, csak egy kijelölt út megtalálásáról van szó.
Mesterének, mentorának Németh István badacsonyi borászt tartja, tőle tanulta a legtöbbet: szemléletet, szakmát, a természetes körülmények ismeretét, tiszteletét. Azzal a hittel indult, hogy ha természetes módon készíti a bort, mondhatni gyermeki hozzáállással, ha túlzott mértékben nem avatkozik bele a folyamatokba, akkor jó bor születik. Ezt hívhatnánk biológusi szemléletnek. Önszervező, önirányító a rendszer, ha a természetben készen lévő folyamatok rendelkezésre állnak és mellékhatások nélkül működnek, akkor az, ami adott volt őseinknek, jó lehet ma is. Ambrus számára a borászat az önkifejezés eszköze. Eldöntetett: borász lesz. Innentől minden világossá vált, visszamenőlegesen is.
A 2005-ös borok jól sikerültek, és a 2006- os is kimagaslóan jó évjárat volt Badacsonyban. A Bakó-féle, nulla beavatkozással készült 2006-os, üvegballonos érlelésű kéknyelű is kivételes minőségűre sikeredett. Próbának jó volt, de elfogyott a pénz, kereskedelmi mennyiségről szó sem lehetett. Nem volt mit tenni, Bakó Ambrus 2007-ben elment kutató biológusnak Martonvásárra, majd egy ösztöndíjjal Angliába. Ez csak kitérő volt, a legnagyobb természetességgel éhezte végig az angliai tartózkodást, menzamaradékot evett, az ösztöndíjból fillérről fillérre rakta össze a pénzt, ami elég volt az újabb borkészítő nekilendülésre. 2010-ig kihúzta így, miközben igencsak szép borokat készített, persze továbbra sem kereskedelmi céllal. Mondjuk azt, hogy eddigre bensőséges viszonyba került Badacsonnyal, a területtel, az itt termő szőlőfajtákkal, a hordókkal, a ballonokkal, és ami a lényeg, saját, borhoz kötött sorsával. Munkát vállalt Laposa Bencénél a Bazaltbor pincészetnél, borászként, laboránsként. Az összes lépés mintha csak egy nagy jövőbeni pillanatot szolgált volna, mintha minden apró mozdulat, gondolat egy irányba összpontosult volna. Kellett lennie egy találkozásnak.
És eljött. Svédországból, Christer Sandahl személyében, aki szőlőművelésbe kezdett Badacsonyban, és borászatra adta a fejét. Ha van két egymásnak teljesen ellentmondó személyiség, felfogás, akkor Bakó és Sandahl megtestesíti azt. Sandahl mérnök, materialista, termékfejlesztő alkat a borra vonatkoztatva is. Távol a szakralitástól, mérnöki produktumnak tekinti a borkészítés folyamatát, a növényre mint gépre tekint, az erjedésre szintén - olyannyira, hogy a világon elsőként matematikai függvényként írta le a hőmérsékletnek és az alkoholtartalomnak azt az összefüggését, amely az adott élesztőtörzs tűréshatárát jellemzi. Soha azelőtt bort nem készített, ugyanakkor rendkívül aprólékos, a részleteket is jól értő, "fejlődőképes alkat". Bakó pályája - bár baktériumok, gombák és laboratóriumi ismeretek fényében is leírható -, teljesen más motivációjú. Ha a kenyér és a bor bibliai alapvetés, akkor ki se kell mondani, a "szentség" adva vagyon.
• Ha van két egymásnak teljesen ellentmondó személyiség, felfogás, akkor Bakó és Sandahl megtestesíti azt
A 2010-es Sandahl borok nagyon jól sikerültek, itt már felismerhetők voltak a közös Sandahl-Bakó kézjegyek. Ez a siker ösztönözte őket, hogy további területeket műveljenek. 2011-ben hivatalossá tették az együttműködésüket: Bakó lett a Villa Sandahl borászat borásza. Közben saját márkát is fejlesztett, és 2009-től, ha kis mennyiségben is, de megjelent Bakó Ambrus önálló márkája a piacon.
A 2012-es Villa Sandahl borokból 8 ezer palack készült, szóval továbbra sincs szó nagy mennyiségekről, viszont annyi nemzetközi díjjal megszórt bor, mint amilyenek ezek, alig van még a magyar piacon. Ez túl azon, hogy Badacsony jó hírét keltik a világban, ami bőven ráfér, személyes sikerként is elkönyvelhető a svéd-magyar párosnak. Christer Sandahl fogalmazta meg egy alkalommal félig tréfásan: "Talán mindketten bolondok vagyunk, de ugyanazon az oldalon állunk."
