Az csak irodalmi közhely, hogy a girhes költő jobb poéta. Nincs erre semmi bizonyíték. A mai világban Petőfi Sándor is kigömbölyödött volna derékban, ha életben marad, és pocakot ereszt József Attila is. Ma az asszony szigorú diétára fogná Vörösmarty Mihályt is. Mikszáth Kálmánról nem is beszélve. Költőnek és képviselőnek ne álljon kehes ember, azon rögtön látszik, hogy éhes az istenadta.

Berda József egész életében kövérre szerette volna zabálni magát. A magyar Villon, Rabelais újpesti zabigyereke, a Kakuk Marci képű proletár ínyenc - aki lakatosinasnak tanult, majd hordárból lett költő -, szabályos ódákat írt a jó falatoktól roskadozó asztalhoz. A magyar irodalomban nincs még egy poéta, aki ilyen éteri magaslatokba emelte volna az evésről és az emésztésről való beszédet, az étvágytól egészen a pokoli böffenésekig.

Berda nyálcsorgató természetességgel verseli meg a meleg disznótöpörtyű illatát, a pirospaprikával meghintett zsíros kenyeret, a téli fülőke gombát, a péklegényt és a kofaasszonyt.

Ódát zeng a csülökpörköltről és az illatos-ízes, aranysárgán csillogó gyömbéres húslevesről, a mennybéli Atyának rebeg hálát, amikor eléje teszik a pecsenyekacsát,

megrímeli a libamájrizottó receptjét, ölelni-csókolni akarja a tömött libacombot, mint valami asszonyi állatot, profán módon a szentségek közé sorolja a kunsági birkapörköltet, minden étkek legkedvesebbikét.

„Őrült haspók - mondják kritikusai - csak a hasán, torkán keresztül nézi a világot". Ez persze csak látszat: a hetyke, provokatív hang a külvárosi szabadlegény kétségbeesett szemtelenkedése. Berda folyvást éhes: „Irigylem már a gyomorbetegeket, Nagy étvágyamba belebetegedek.”

Gyalog jár be Újpestről a New York kávéházba. Pénze nincs se villamosra, se cipőre. Többnyire írótársai hívják meg ebédre. Hol a Japán kávéházba gombás pontyra, hol a Kulacs vendéglőbe bablevesre. Egy alkalommal kegyetlenül megtréfálják. Tersánszky Józsi Jenő asztaltársasága meghívja Párkányba a Híd presszóba egy legendás Zahovay egyvelegre. Ez valójában fatányéros: natúr ser-tésszelet, borjúbécsi, natúr sertésmáj, szeletelt libamájjal és libavérrel koronázva. Hozzá köretként párolt rizs, sült burgonya, kompót, savanyúság. Feltehetően azért hívták Zahovay egyvelegnek, mert ebben az időben itt muzsikált Zahovay Ernő híres tánczenekara.

A haspók Berda már évek óta szerette volna megkóstolni a híres ételt, de soha nem volt elég pénze. Most meghívták! Ám, amikor a költő az utazástól kimerülve lehuppant az asztalhoz, a pincér mentegetőzve közölte, hogy ma nincs Zahovay-egyveleg, mert a hentest elütötte egy autó. Az éhes vendég teleette magát kenyérrel, amit sózott, paprikázott, majd gombalevest, marhapörköltet szolgáltak fel neki. Berda mindent megevett. Ekkor jött a betanított pincér és örömmel közölte, hogy a hentesárú megérkezett, készül az egyveleg. A költő felugrott és elindult dühében a párkányi vasútállomás felé. Volt ideje útközben a bosszút forralni, mert

a párkányi vasútállomás bizony jó messze van a várostól. Igaz lehetne közelebb is, de akkor messze lenne a sínektől –

ahogy ezt Párkányban mondják.

A bosszúból persze nem lett semmi. Kosztolányi Dezsőné is egy fokhagymaszagú, tüntetően kurta szárú gatyában járó szegénylegényre emlékezik, aki mindig annyira éhes volt, hogy már nem is adott a látszatra, rögvest a tárgyra tért, megkérdezte, mit lehetne enni. Kosztolányi házalt a kézirataival és nekiajándékozta viselt ruháit.
Hogy Berdát a külvilág véleménye mennyire nem érdekelte, arra bizonyíték a hirdetés, amelyet 1945 november 25-én adott fel a Magyar Nemzet napilapban: „Ez nem tréfa! Mivel Magyarországon a legnevesebb költők vershonoráriuma 1 liter bor áránál is kevesebb: kéziratgyűjtőknek 1 liter borért egy szabadon választható versem kéziratát adom. (Vendéglősök, kocsmárosok is jelentkezhetnek.) Cím: Berda József, Újpest, Szent Gellért utca 31. szám.”

1946-ban végre pénzhez jutott. Az eset így történt. Újpest egyik mellékutcájában holtan találtak egy öreg csavargót, akit elrongyolódott papírjai szerint Berdának hívtak. A halottat Ferencnek hívták ugyan, foglalkozása pedig asztalossegéd volt, de mire a hosszú Váci úton Pestig gyalogolt a hír, a Ferencet átváltoztatták Józsefre, a bennfentesek pedig úgy tudták, hogy a halottnak nem volt becsületes mestersége, csak amolyan költő volt szegény. Egy napilap jól értesült szerkesztője legjobb tollú munkatársának tüstént kiadta az utasítást, hogy szegény Berdáról

írjon egy ékes szavú nekrológot, jómaga pedig kiválasztott egy csokornyi verset, gondolván, ezekért már úgysem kell honoráriumot fizetni.

Berda József még aznap este olvasta az újságot. Állítólag meg sem döbbent, csak elégedetten dörzsölte a kezét. Majd megtiltotta ismerőseinek, hogy helyesbítésért folyamodjanak. Várt. Pesten nem mutatkozott, Újpesten is gondosan elkerülte a forgalmasabb helyeket. És boldogan figyelte, hogy a lapok sorban egymásután fekete keretben közlik a halálhírét, költeményeit pedig különösen nagy boldogsággal olvasta a fekete keretes cikkecskék mellett. Egy hétig várt, aztán kaján nevetéssel végigjárta a szerkesztőségeket és bezsebelte a honoráriumokat.

Az 1950-es években sorra írta verseit a szocialista konyha slendriánságára panaszkodva. Gyötrődés című versében például avas, hullaszínű töpörtyűkről ír, melyek étvágytalanná, gyomorbeteggé teszik az embert. Az Átkozódásban így kesereg: „Sehol egy jó falat! Még imitt-amott sem. A dögvész egyen meg titeket szívtelennél szívtelenebb sza¬kácsok, hanyag hentesek, kik életünket, munkánkat keserítitek meg! Ki rontott, ki züllesztett el titeket? Kórházba veletek, operáljátok ki a beleteket, a torkotokat a tömény-sok bűnért, mit a haza éléskamrája ellen elkövettetek!”

Aztán az történt vele, ami a többi nagyevővel: elment az étvágya. Szinte jelképszerű, hogy első megjelent kötetéhez Krúdy Gyula írt előszót. 64 éves korában, a végén meg maga is úgy járt, mint Szindbád - már egy éjszakát sem bírt átmulatni. Csak gubbasztott valamelyik sarokasztalnál a vendéglőben, ahol megállt az óra. Életét maga foglalta össze négysorosában:

"Gyalázatos-sok csalódás ért,
csodáld, hogy nem kötötted fel magad.
Bocsáss meg a bűnösöknek így is,
úgy is: - rád szenny nem ragad!"

Az írás Vinkó József készülő kötetének részlete.