A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Hírek

Magyar Konyha

2014. május 9.

Stockholmban a Bocuse d’Or európai selejtezőjén Molnár Gábor séf kilencedik lett és kihirdették, hogy 2016-ban Budapesten rendezik meg az európai döntőt.

Molnár Gábor továbbjutott

Május 8-9-én a szakácsszakma legjelentősebb világversenyének selejtezői zajlottak Stockholmban. A húsz versenyzőből tizenketten jutnak el Lyonba a Bocuse d’Or döntőjére. A márciusi budapesti versenyt Molnár Gábor nyerte meg, így ő képviselte az országot a svéd fővárosban. Kilencedik helyezésével biztosította részvételét a francia döntőn. Az első három helyezést Svédország, Dánia és Norvégia szerezte meg. Ezzel folytatódott a skandináv országok győzelmi sorozata a Bocuse d’Or versenyeken. A legjobb halételt Franciaország, a legjobb húsételt Finnország képviselője készítette.

A stockholmi magyar csapat Várvízi Péter coachból és Pohner Ádám comis-ból (a versenyző segítője) állt, a zsűriben Magyarországot Hamvas Zoltán képviselte. Az eredményt több hónapos kemény felkészülési szakasz előzte meg. Két alkalommal tréningezte a magyar versenyzőt a korábbi francia győztese, Serge Vieira is. Emellett a teljes magyar szakma összefogott, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia és a Magyar Gasztronómiai Egyesület szakmai támogatásával és részvételével zajló sikeres felkészülés érdekében.
A szakmai segítségen kívül a Magyar Kormány, valamint többek között a Metro, a Hungexpo Zrt. is támogatta a részvételt.

Budapesten lesz az európai döntő

A nap fénypontja a 2016-os európai selejtező helyszínének kihirdetése volt.
A Magyar Bocuse d'Or Akadémia 2013. decemberében nyújtotta be pályázatát. Csütörtök este hirdették ki Stockholmban azeredményt: Budapest nyerte el az európai döntő megrendezésének jogát.

A Magyar Akadémia munkája mellett nagy jelentősége volt, hogy az ügy mellé állt a kormányzat, számos nagy cég, az egységesen felvonuló szakma. A pályázat eredménye egy példaértékű összefogás sikere, amelynek eredménye, hogy Budapest olyan városokat győzött le mint London, Bécs, vagy a lengyelországi Lodz.

Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke szerint ezzel a közös erőfeszítéssel sikerült tavaly először bejutni a Bocuse d'Or lyoni világ- döntőjébe, és ezzel az egységes szakmai fellépéssel nyerhettük el a 2016-os európai döntő budapesti rendezésének jogát.
Ezzel az eredménnyel Magyarország bekerült a gasztronómiai világ legfontosabb eseményeinek naptárába. A 2016. évi versenyre ide érkezik a szakma színe java, több ezer séf, szakértő, szakújságíró és nem utolsó sorban Európa legjobb versenyzőinek széles rajongótábora.

Széll Tamás 2012-ben 10. helyezést ért el Lyonban

 A 2016. májusában megrendezésre kerülő versenynek a Hungexpo ad majd otthont. Az ismert helyszínen már több alkalommal rendezték a Bocuse d’ Or magyarországi döntőjét.
“A Bocuse d’Or Europe 2016 budapesti megrendezése elismerése a magyar gasztronómia eddigi eredményeinek. Megerősíti egyúttal Magyarország helyét a gasztronómia világtérképén és további lendületet biztosít a már megkezdett út magabiztos folytatásához” - olvasható a Magyar Bocuse d’Or Akadémia közleményében.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra