A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Hírek

Magyar Konyha

2016. január 13.

Érdekes könyv jelent meg nemrégiben. 40 szakács hűtőszekrényét vizsgálták meg a szerzők, Adrian Moore a neves gasztroújságíró és Carrie Solomon fotós arra voltak kíváncsiak, milyen étkezési szokásai vannak a Michelin-csillagos séfeknek.

Összesen 60 Michelin-csillaggal büszkélkedhetnek a kötetben szereplő szakácsok. Megismerhetjük mit rejt a hűtőszekrényük, milyen az életritmusuk, melyek a kedvenc ételeik, megismerünk néhány receptet, amit fejből tudnak – márpedig ez elég ritka egy csillagos séf esetében.

A Taschen kiadó háromszáz oldalas kötete olyan titkokat mutat meg a szakácsok életéből, amit néha kizárólag egy-egy interjúban hallhattunk. Az előszót a század leghíresebb gasztrokötetének (Modernist Cuisine) szerzője, Nathan Myhrvold írta. Szerinte az ötlet jobb, mintha egyszerűen az éttermek hűtőkamráját mérték volna fel, mert ebben a könyvben a szakácsok privát életébe, szokásaiba tekinthetünk be.
Olyan szélsőségekről olvashatunk, mint Fergus Henderson, a neves londoni séf, aki bevallja, hogy az ő fridzsidere általában úgy be van fagyva mint az északi sark, hiszen alig nyitja ki, többnyire a stábjával ebédel az étteremben és csak néhány maradékot tesz a hűtőszekrénybe. James Henry, a párizsi Bones étterem punk szakácsa pedig csupán egy szállodai minihűtőt tart tele sörrel, vodkával és köhögés elleni sziruppal. David Munoz, a madridi háromcsillagos DiverXO séfje bevallotta, hogy otthon csak sajtot és pattogatott kukoricát fogyaszt, így a hűtőszekrényében csupán parmezánsajtot és sört találtak a szerzők.


Persze vannak híres séfek, akik otthon is figyelnek a minőségre. Hélène Darroze, 2015 év legjobb női szakácsa libamájat és pezsgőt is tart otthon, de elárulta, hogy van fagyasztott pizza és ipari fagylalt is a hűtőjében. Bertrand Grébaut párizsi séf mindene a csokoládé, így hűtőjét többnyire  jobbnál jobb fekete csokoládék foglalják el.

A munkamánia sokakat a fridzsiderben is utolér. Van aki az étteremből hazaviszi a maradékot, de olyan is akad, mint Rasmus Kofoed, a Bocuse d’Or győztes norvég szakács, a koppenhágai Geránium séfje, aki fagyasztott legyeket tart a hűtőben. Állítása szerint ezzel fogja az étteremben felszolgált halakat.

Pierre Hermé, a neves cukrász ennél sokkal szofisztikáltabb. A szerzők szerint a világon nem létezhet olyan rendszeres, gyönyörűen berendezett, szortírozott hűtőszekrény mint a  francia mesteré.
Joan Roca, a világ legjobb szakácsának hűtőjében az édesanyja által készített tortillát, rákokat és paradicsomszószt találtak.


A leggazdagabb hűtőszekrény díját egyértelműen Andoni Luis Aduriz, a baszk Mugaritz étterem szakácsa nyerte el, aki mivel minden áldott nap főz a kisfiának és feleségének, zöldségekkel, gyümölccsel, halakkal, húsokkal teli hűtőt tart. Érdekesség, hogy egy konzervdoboz olívaolaj is van a hűtőben.

Megtudhatjuk a könyvből, hogy a portugál José Avillez egy egész gyűjteményt őriz portói borokból, és hogy imád egyedül főzni otthon.

Massimo Bottura olasz három Michelin-csillagos szakács pedig arról híres, hogy a világ legjobb konyhai gépeit vásárolta össze a saját konyhájába, hűtője pedig tele van levákuumozott friss fogásokkal és természetesen parmeggiano reggiano sajttal.

Gondolom sokan szívesen megkóstolnánk a séfek otthoni receptjeit, milyen jó lenne ha Roca vagy Bottura saját hűtőjéből készítené el egyszer a vacsorát. A magas konyhaművészet viszont nem erről szól. Nekünk maradnak a szofisztikált, hónapokon keresztül kidolgozott egyedi fogások a méregdrága éttermekben.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra