A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Hírek

Magyar Konyha

2015. június 15.

Heston Blumenthal neve szétválaszthatatlanul összeforrt a molekuláris gasztronómiával. A lenyűgöző és bizarr receptjeiről, különleges eszközöket használó főzési technikájáról ismert séf legújabb könyvében a konyhaművészetet egy új oldalról közelíti meg: az izgalmas ételek leírása mellett megosztja azokat a háttér-információkat, amelyek segítségével mi magunk is kreatív, kísérletező kedvű szakácsművészekké válhatunk. Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvben Heston Blumenthal bemutatja,

Kétféle főzőember van (a profi szakácsokat leszámítva). Az egyik a háziasszony (ritkábban háziúr) típus, akinek a családot (a vendégeket) kell etetnie. Az ilyen szakács igyekszik ügyesen vásárolni, takarékoskodni pénzzel és idővel, elpirul, ha főztjét megdicsérik, de nem szenvedélyből főz. Inkább kötelességből. Van aztán az otthoni szakácsoknak egy másik fajtája. Ők tökéletességre törekszenek. Nem sajnálnak sem időt, sem pénzt, a saját konyhájukban akarják kiélni kreativitásukat (kicsit a sznobizmusukat is), minden kísérletezésre kaphatók. Az ilyen típus ajakbiggyesztve szemléli a Horváth Ilona-féle agyongyötört szakácskönyveket, amelyekből a magamfajta hétköznapi háziasszonyok is főznek, de ha rákérdezünk, milyen receptkönyveket használnak, akkor legfeljebb A szakácsok könyvét említik, mert azt ők is tudják, hogy a Ferran Adrià vagy Gordon Ramsay-féle pompázatos, ám használhatatlan albumokból normális háziasszony nem főz. Ezek inkább gasztroművészeti csemegék, a hétköznapi konyhához nincs közük.

Most azonban a kezembe került Heston Blumenthal legújabb szakácskönyve. És ez a kötet mintha éppen ezt az űrt lenne hivatott betölteni. Blumenthal igazi nagyágyú, félisten, mondhatni, élő legenda, neve örökre összeforrt a molekuláris gasztronómiával. A meghökkentő receptjeiről, különleges (már-már bizarr) főzési technikáiról ismert séfről azt gondolhatnánk, semmi keresnivalója otthoni konyhánkban. Legújabb könyvében azonban Blumenthal új oldalról közelíti meg a konyhaművészetet: az izgalmas ételleírások mellett megosztja velünk azokat a háttér-információkat is, amelyek segítségével mi magunk is kreatív, kísérletező kedvű szakácsművészekké válhatunk. Mindezt egyszerű, közérthető stílusban, igényes pontossággal. Ráadásul kíméletes is velünk, szegény közép-európaiakkal: kevés különleges eszközt használ, amihez mégis ragaszkodik, annak szükségszerűségét meg is magyarázza. Amit többnyire hátránynak tartok a populáris szakácskönyveknél – a nálunk ismeretlen eszközök és alapanyagok használatát –, azt előnynek érzem itt, hiszen az igényesebb szakácsokat célozza meg a kötet. Nekik viszont élményszerű olvasmányt és használható tudást kínál.

Blumenthal szerint például a sous-vide eljárás, vagyis a vákuum alatti főzés forradalmasítani fogja a háztartásokat is. (A készülék ára már az elmúlt években hatalmasat zuhant.) És a sous vide technológia előnyeiről (szaftosság, a hús különleges textúrája stb.) nincs is mit vitatkozni. Én egyedül a jó pecsenyelét sajnálom, amit a hagyományos magyar konyhában változatos módon felhasználunk és élvezünk – a sous vide eljárásban nincs pecsenyelé, minden a húsban marad.

A szerző másik nagy szerelme a fagylalt. Hosszú fejezet foglalkozik a sorbetekkel és fagylaltokkal, különlegesen hosszú és bonyolult eljárásokat javasolva. Pontosan tudom, hogy aki egyszer szerelembe esik a tökéletes házi fagylalttal, annak minden fáradságot megér a végeredmény – tehát lesznek, akik örömmel követik majd a szárazjeges eljárásra vonatkozó részletes utasításokat –, én azonban nem vagyok ekkora rajongó, szerintem egyszerűbb keresni egy jó cukrászmestert és megvenni a fagylaltot, mint órákig pepecselni az átkavarással, szárazjéggel, különféle fagylaltgépekkel.

Feltűnően sok füstöléssel készült étel is szerepel a receptek között. Aztán megismerjük a technikát: dobjunk faszilánkokat a nagy lángra helyezett serpenyőbe. Amikor a fa füstölni kezd, már tehetjük bele a rácsot és rá a halat vagy húst, lefedjük és mehet a sütőbe. Nem egyszerű? De megtanulhatjuk a sóban pácolást, a gőzben sütést, a húsérlelést, és végre egyértelmű választ kapunk arra, mire jó a vákuumcsomagolás. Mert Blumenthal nem tágít a fizikai és kémiai magyarázatoktól. Tehát mivel a levegő rosszul vezeti a hőt, a legjobb, ha kiiktatjuk az oxigént, vagyis zacskóban levákuumozzuk az ételt, így a hő közvetlenül és hatékonyabban járja át és főzi meg az alapanyagot. Másrészt az étel nem érintkezik a vízzel, amelyben fő, s nem veszít nedvességéből és zamataiból.

A húsokról szóló fejezetben az érlelés, pácolás, pirítás konyhai trükkjeiről olvashatunk. Cáfolja azt a hiedelmet, hogy „a pirítás bezárja a szaftokat a húsba”, a pirításkor hallható sercegés egyszerűen a szaftok hirtelen elforrásának kísérőjelensége Blumenthal a precizitásban hisz. A sóban például, a gondosan adagolt csipetekben. A csokoládéban, a karamellben, a tejszínben. A magas minőségű alapanyagokban, amelyeket kár tönkretenni. Fegyelmezettsége ellenére kreatív, kreativitása ellenére fegyelmezett konyha az övé.

Miközben a könyvet olvassuk, végig tudatában vagyunk, hogy épp csak a legegyszerűbbet, a legpopulárisabbat osztja meg velünk, épp csak azt, amit be tudunk fogadni, fel tudunk dolgozni, ami még nem veszi el a kedvünket attól, hogy magunk is nagyobb igényességgel nyúljunk a konyhai alapanyagokhoz. A vaskos (és drága) kötetet nem ajánljuk azoknak, akik a most divatos 15 perces szakácskönyvekhez szoktak. Ám aki  kapható egy kis konyhai kalandra, kíváncsi a kísérleti gasztronómia nagymesterének hasznos tippjeire és furfangjaira, annak nem fog csalódást okozni otthon sem Heston Blumenthal.

 

 

Heston Blumenthal otthon

Izgalmas és praktikus receptek a kísérleti gasztronómia mesterétől
(Alexandra Kiadó, 2014.)

Ára: 8500 Ft