A Magyar Konyha adventi kalendáriumán minden nap kinyílik egy ablak. Mivel lassan itt a fenyőünnep, ma a fenyőmagról lesz szó.

A karácsony elmaradhatatlan kelléke, a fenyő nem csak a nappalit díszítheti az ünnepek alatt, más formában akár meg is ehetjük. A mediterrán konyhák szívesen használnak fenyőmagot, hegyvidékeinken maguk a fenyőfák is a konyhapultra kerülhetnek.

Aki ismeri a pesztót, bizonyára azt is tudja, hogy egyik fő összetevője a fenyőmag. Pesztón kívül máshoz ritkán szoktunk fenyőmagot használni, pedig a Földközi-tenger mellett mindenfelé, különösen a közel-keleti konyhákon népszerű, nekünk is érdemes lehet a kamra polcán tartani belőle.

Ehető magokat a karácsonyfaként kevésbé népszerű, hosszú tűs fenyők (Pinus) teremnek. Az Európában és a Közel-Keleten ismert, olaszul pignoli, spanyolul piñón névre hallgató magocskák az úgynevezett mandulafenyő, vagy hétköznapi nevén pínea (Pinus pinea) tobozaiból származnak. Aki járt már akár csak a legközelebbi tengerpartokon, minden bizonnyal találkozott vele: a több tíz méter magas fák üdezöld lombernyői sokfelé feltűnnek, brokkoliszerűen összetapadva a római Via Appia Antica vagy a szlovén Strunjan főútja mentén egyaránt impozáns fasorokat alkotnak. Az ókor óta szívesen ültetik, mind díszítőértéke, mind a magok miatt.

Fenyőmagot nem termesztenek – a fák csak 15-20 éves korukban kezdenek teremni –, mindenhol az erdőkben gyűjtik. A tobozokat kézzel, esetenként a fákra felmászva szedik össze, majd meg is kell szárítani őket, hogy a magok kipotyogjanak. Mindezek miatt a fenyőmag a többi dióféléhez képest is meglehetősen drága. Ugyanakkor az olasz konyha divatossá válásával a pesztó iránti igény is megnőtt, a kevésbé szofisztikált bolti termékekhez gyakran ázsiai alapanyagot használnak, ami azért mégiscsak felébe-harmadába kerül. Hozzá kell tenni, a pesztó terjedése, az ellenőrizetlen gyűjtés a fáknak kevésbé jó hír, néhol már az erdők fennmaradását is veszélyezteti.