Paprikás lisztbe forgatott keszeg bő olajban sütve, egy szelet kovászos kenyér meg egy hideg fröccs, és meg is van a legjobb nyári vacsora. Csak azok a szálkák ne lennének!

Magyarországon a halfogyasztás az európai átlag alatt van, ami húsz kiló körül mozog, itthon viszont fejenként évente körülbelül 6 kilogramm csúszik le. Az utóbbi tíz évben növekedett a tendencia, főleg mióta egyre elterjedtebb, hogy halat enni egészséges, kiváló fehérjeforrás, és persze nem utolsó sorban változatosan, könnyen elkészíthető alapanyag. A kevés halfogyasztásnak talán az egyik legnagyobb mumusa, hogy egyes, főleg édesvízi fajtákban a szálka kerülgetése, lenyelése, szurkálása egy életre el tudja venni a kedvet a halevéstől.

Pedig rengeteg olyan édesvízi halunk van, ami nem csak finom, hanem meglepően olcsók is, mint például a keszeg, kárász, bodorka, kisebb pontyok vagy akár a balin. Az apró szálkáktól viszont nem kell tartani, egyszerű irdalással lesz az egyik legjobb nyári vacsora például a keszegből.

De mi is az a szálka?

A magyar nyelvben kicsit félreérthető a szálka szó használata, mivel szálkának hívjuk a kisebb halak csontos vázát is (mondjuk a bordákat) és a hal izomzatában lévő, leginkább ipszilon alakú csontos képződményt is. Utóbbiak azok a szálkák, amit irdalással tudunk ártalmatlanítani, ezek ugyanis azok elporcosodott-csontosodott kötőszöveti hártyák, amelyek kifejezetten zavaróak evés közben, nem is lehet elkerülni ezeket anélkül, hogy átvágnánk őket.

Az irdalás azért fontos, hogy ezeket az apró porcokat még apróbbra vágjuk, hogy sütés közben ropogósra süljenek, így gond nélkül el lehet fogyasztani ezeket a kisebb halakat is. Ehhez pedig éles kés kell, az életlenek csak trancsírozzák a feszes halhúst.

Hogy kezdjük?

Fektessük a megtisztított, lepikkelyezett egész keszeget vágódeszkára, ha nehéz stabilan tartani, túl csúszós a hal bőre vagy félnek az éles késtől, egy konyharuhával vagy papírtörlővel fogják a hal testét. A hal felső felét kell csak bevágni, itt vannak azok a szálkák a csontok között, amelyeket át kell vágni. Az alsó felét, vagyis a hasrészt nem kell irdalni.

A kopoltyú után kezdjük közvetlenül, a hal méretétől függően 2-4 milliméter mélyen kell bevágni. Először csak óvatosan próbálgassák mennyi az annyi, mert nem széteső halat szeretnénk, csak helyesen beirdalni. Haladjunk a farokrész felé, 2-3 milliméteres távolságot tartva. Ha jól csináljuk és elég éles a kés is, közben lehet hallani ahogyan a szálkák recsegnek. Ha kész az egyik oldal, fordítsuk és folytassuk a másikkal.

Alaposan besózzuk és pihentessük fél-egy órát, hogy jól átjárja a hal húsát. 100 gramm lisztet keverjünk össze egy púpos evőkanál fűszerpaprikával, ebben forgassuk meg a keszegeket, a felesleget rázogassuk le a halról. Forró olajban oldalanként 3-4 percig süssük, amíg aranybarna lesz. Sütés után az apró, átvágott szálkák ropogósak lesznek és persze ami a legfontosabb, ehetők. Forrón tálaljuk, a szalvétát meg ne tegyük messzire.