Prósza, kráfli, káposztás pecsenye, na meg a nagymama szép szobája, ahová senki nem mehetett be, csak időnként megtelt házi tésztákkal, hogy később például lebbencsleves készüljön belőle. Somogyi Károly, a balatonfüredi Baricska Csárda séfje mesélt a sparhelt mellett töltött gyerekkor emlékeiről.

Somogyi Károly egy Pápa melletti kistelepülésen, Pápasalamonon nőtt fel. Ötéves koráig a nagymamájával éltek, ezután költözött a család külön házba. Akkor még nem mérte fel igazán, hogy a sparheltnek milyen szerepe volt a család életében: nemcsak a fűtőértéke miatt volt a konyha középpontja, hanem mert itt gyűlt össze a család.

Lehetett nézni a nagymamát, ahogy tésztát gyúr, beszélgetni, enni, főzni. A sparhelt sosem volt üres, mindig volt rajta egy lábas, mert a nagymama hol főzött, hol csak burgonya főtt vacsorára, hol a kútból felhúzott vizet melegítették a mosogatáshoz vagy mosakodáshoz.

„Nagyon sokat nem lehetett a mamának segíteni a konyhában, mert sokszor mire felkeltem, az ebéd már készen volt – meséli Somogyi Károly. – De ha például 11 órakor még nem volt valamilyen leves ebédre, akkor mindig csinált valami gyorsat, valami egyszerűt. Ez vagy tojásleves volt, vagy rántott leves, vagy tejleves, amit nem is értettem, miért csinált. Vagy lebbencsleves, de azt mondjuk hajlandó is voltam megenni. De ha este már láttam, hogy kockázza a száraz zsemlét, akkor tudtam, hogy másnap rántott leves lesz ebédre.”

A nagymamának nagy kertje volt zöldségekkel, egy időben sertéssel, szárnyasokkal, a kertet pedig idős koráig egyedül művelte. Az unokák segítettek például a burgonyáról összeszedni a krumplibogarakat befőttesüvegbe, de később már ásni és kapálni is, ami kevésbé volt szórakoztató, de ott voltak a konyhában babot fejteni, kukoricát morzsolni – és játszani a csuhéval.

Károly a nyarakat is a mamánál töltötte, de nem volt kifejezett jó gyerek: vésett lyukat a konyha falába, de világgá is ment (legalább néhány utcányit!), amihez pogácsát és kekszet is csomagoltak neki. Az evés nem okozott nagy gondot, néhány zöldségen vagy esetleg a búzalisztes, vizes-zsíros stercen kívül minden jöhetett, nem volt válogatós.

„Ahogy gondolkodtam ezeken a régi ételeken, rengeteg szép emlék jött elő. Például gyerekként a zöldbabbal vagy a káposztával soha nem voltam teljesen kibékülve, de a mama mégis el tudta úgy készíteni, hogy megegyem. Disznóvágásokkor a pecsenyéket, például a sertéslapockát is hagymával, szalonnával és egy kis savanyú káposztával átpirította, megdinsztelte, néha még a sütőjébe is betette, hogy megpiruljon a teteje. Intenzívek ezek az emlékek, főleg azért is, mert ezeket az ételeket édesanyám nagyrészt a mai napig készíti.”

A nagymama folyton tésztázott: a levestésztát, csuszatésztát vagy éppen a rétestésztát is saját maga készítette. Károly gyerekként órákig tudta nézni, ahogy a levestésztát kinyújtotta, elvágta és késsel olyan vékonyra vágta, amit szerinte a mai szakácsok is megirigyelnének.

„A mama desszertben nagyon jó volt. A rétese zseniális, a legnagyobb kedvenc, legszívesebben azt készítettem volna, de ahhoz, hogy az ember saját maga húzza a rétest, irtózatos kézügyesség kell, mert nagyon finoman kell bánni a tésztával. Nagyon szerettem még a hájas kráfliját, amihez a hájat a disznóvágáson rakta el, tisztította meg, de azt hiszem, az enyém meg sem közelíti az övét. A recept viszont jól bevált, a párom édesanyjától kaptam meg. Aztán gyerekkorom ban volt a mamánál a szép szoba, ahová ugye nem lehetett bemenni senkinek, máig nem értem a funkcióját, de szépnek szép volt. Ott szárogatta a tésztákat, például a lebbencstésztát is, majd mikor kiszáradtak, összeszedte őket dobozokba.”

Ezeket nem kellett különösebben tanulnia, hiszen a lányokat már fiatal korukban bevonták a konyhai műveletekbe, ez a tudás mind beivódott a kezükbe. Nem azok az idők voltak, amikor az ember kinyitotta a hűtőt vagy benézett a spájzba, aztán ha valami hiányzott, leugrott a boltba. Károly nagymamája is abból főzött, ami otthon volt.

„A mama sokszor mondta esténként, hogy menjünk aludni, mert már a tej is alszik. Mikor a tej már lejárt, akkor aludttejet készített belőle, később tejfölt, túrót. Akkor nem is mértem fel, de amikor reggelire vagy néha vacsorára készített aludttejes prószát – vagy ha mondtuk, hogy ennénk egyet –, akkor fél óra alatt már előttünk is volt. A másik, amit máig nem felejtek el, hogy mennyire örültünk neki, amikor vizes-cukros kenyeret ehettünk, pedig borzasztóan hangzik. De mindig azt használt a fel, ami volt, és mindig jót ettünk.”

Az aludttejes prósza az egyik legegyszerűbb édesség: a nagymama nem mért semmit, érezte a tésztákat, mikor kellett több liszt, több folyadék, de az aludttejes prószához egy kis bögrét használt, amivel a hozzávalókat kimérte.

„Elengedtük kicsit ezt a régi vonalat, de ma azt látom a vendéglátásban, hogy már ez a menő. Meg vagyunk őrülve, hogy konfitálják a húsokat, de régen nem is volt más lehetőség a sózáson vagy füstölésen kívül a húsok tartósítására. Ez volt a megoldás. Mi az étteremben igyekszünk minél több dolgot házilag előállítani, a levestésztát, a lekvárokat, a szörpöket, mert ezt a vendégek is érzik és értékelik. A legjobb, amikor régi ízeket sikerül felidézni, és valaki úgy áll fel az asztaltól, hogy eszébe juttattuk az otthoni ízeket. Remélem, hogy egyre több szakács fordul vissza a régi klasszikusokhoz, persze a mai technológiát felhasználva.”

A főzéshez használt tűzhelyet a Wamsler SE biztosította.

ELÉRHETŐSÉGEK
Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Rt.
3100 Salgótarján, Rákóczi út 53-55.
+ 36 (32) 411-833
www.wamsler.hu

MINTABOLTOK
3100 Salgótarján, Rákóczi út 53-55.
1098 Budapest, Dési Huber út 20.