A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Balaton

Madary Orsolya

2017. augusztus 10.

Balaton , strandétel

A Balatoni Kör a We Love Balatonnal összefogva harmadik éve hirdeti meg az Év strandétele díjat. Nyert már Harcsa&Krumpli, kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk, és mintha az idegen hangzású nevektől nem tudnának szabadulni a balatoni büfések, idén is volt Pulled Ponty, Mekk málna, sőt Tortizza fantázianévvel is találkoztunk. A győztes a füstölt ponty bagelhez hasonlító kifliben, ordával és marinált hagymával.

A balatoni gasztronómia kapcsán mindenki a strandbüfékről beszél. A street food után divat a beach food, de nem lángos vagy palacsinta, hanem Balaton-parti szakácsok kreatív alkotásai jelennek meg a tányérokon.

Ki gondolta volna, hogy egyszer a büfékben is szerzői konyháról beszélünk?

Persze azért ne rugaszkodjunk el, kezdeti fázisban tart a büféforradalom. A Balatoni Kör és a We Love Balaton kezdeményezése mindenesetre dicséretre méltó, kár hogy kevés vendéglátóhely nevezett az Év strandétele díjra.

A We Love Balaton, az Index és a Magyar Konyha újságírói hat strandbüfét, balatoni bisztrót látogattak meg és kóstolták végig a benevezett ételeket. A hat helyszín mind a Balaton nyugati medencéjében található.

Az eredmények:

Az Év strandétele: Pulled ponty (Füstölt pontyhasaalja), Paletta Bisztró (Keszthely)

Az Év felfedezettje: A Konyhám (Balatonfenyves)

Vegyük sorra a versenyzőket, érdemes megtudni honnan származnak az alapanyagok, milyen technológiával készültek az ételek.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Balaton
Pulled Ponty – Paletta Bisztró

8360 Keszthely, Phoenix utca 1.

A verseny kiírásának legjobban megfelelő helyi alapanyagokból készült étel nem más, mint egy szendvics: békebeli vajaskifli bagel formára tekerve, a gyenesdiási Komáromy pékségből, ízletes ponty hasaalja Balatonboglárról, marinálva és akácfán füstölve, orda a nemesbüki Korosa sajtbirodalomból, konfitált fokhagyma, marinált lilahagyma és bébispenót. Viszont a pulled ponty helyett mennyivel szebben hangozna, hogy Füstölt ponty. A pulled hús nem más, mint tépett, szálaira szedett hús, amely eljárást most a ponttyal végezték. Az eredmény látványos és ízletes. Fürdés után a strandon jól fogyasztható.
Ára: 1250 Ft

Mekk Málna – Kishableány Terasz

8261 Badacsonytomaj, Park utca 1.


Ismét egy zavaró elnevezés, mint kiderül a Mekkről Mekk Eleknek kellene eszünkbe jutnia. Roston kecskesajt a cserszegtomaji Izabella majorból, céklasaláta, rukkola és málna, málnaecetes vinaigrette, mindez ciroklisztes baguette-ben, amely a Búzalelke pékségben készült. A kecskesajt jellegtelen, a vinaigrette pedig a kenyeret áztatja a saláta helyett. A gluténérzékenyek biztos örülnek a ciroklisztnek, de a többiek sajnos íztelennek találják a szendvicset.
Ára: 2090 Ft


Pörckolbász lencsesalátával és lilahagyma lekvárral – Kalóz
8242 Balatonudvari-Fövenyes, Strand utca 1.


Kolbász, lencsesaláta, lilahagymalekvár. A kenesei Pörcben a séf fűszerezésével készült kolbász nagyon ízletes, felidézi a régi balatoni sült kolbászt, de ezúttal minőségi alapanyagból. A lilahagymalekvár sajnos elfolyik a tányéron és találkozása a salátás lencsével felveti a tálalás helyességének a kérdését.
Ára: 1990 Ft

Rántott malacpofa szendvics - Neked Főztem

8251 Zánka, Horgász utca 2.


Sertéspofa rántva, hozzá kovászolt zöldbab, olvasztott cheddar sajt és ismét a Búzalelke pékség ciabattája. Nagy divat a zöldségek kovászolása és jó ötlet zöldbabot fermentálni. Valahogy mégsem nagy élmény a szendvics, pedig a sült burgonya mellette nagyon jó ízű. Értékelendő viszont az ehető tányér, amely búzakorpából készült, és bár az íze jellegtelen, környezetvédelmi szempontból hasznos.
Ára: 2590 Ft


Eperleves túrógombóccal - Vitorlás Bisztró

8360 Keszthely, Csík Ferenc Sétány 3.


Tejszínes eperleves túrógombóccal. Nem kézben fogyasztható strandétel, de a hideg gyümölcsleves fürdés előtt és után is ideális. Jó arányban a gyümölcs és a tejszín, a túrógombóc is omlós, izgalmasabbá teszi az egyhangú levest. A keszthelyi Városi Strandon lévő Vitorlás nem jellegzetes strandbüfé, hosszú éttermi étlappal bírnak.
Ára: 890 Ft.

Diós-sajtos tortizza – A Konyhám

8646 Balatonfenyves, Balatonpart utca


(Nem házi készítésű) tortilla, pizzaként tálalva. Rajta kecskesajt, dió, mézes pesto, paradicsom.  A Konyhám májusban nyitott, a helyi alapanyagokat még nem fedezték fel, de kreatív az étlap, ízesek a gourmet burgerek, rizottók, lepények és a harcsa fish & chips. A Konyhám lett az Év felfedezettje.
Ára: 990 Ft.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra