Amikor Michael D. Gershon, a Columbia Egyetem tanszékvezető professzora előállt az ötlettel, hogy a bélrendszer is gondolkodik, tudóstársai kikacagták. „Persze – gúnyolódtak –, kell egy zsigeri agy, hogy elolvashassa a betűtésztát!” Nem is sejtették, mennyire a lényegre tapintottak. Hiszen gyomrunk összerándul, ha levelet kapunk az adóhivataltól, elveszítjük étvágyunkat, ha szerelmi kórságba esünk, a has fájdalmas mutatványokra képes, ha stresszhatások érnek bennünket. Hangulatunkat a gyomorműködésünk határozza meg. Bélrendszerünknek nemcsak a táplálékot kell feldolgoznia, hanem érzelmeinket is. Csalódásaink pedig nehezebben emészthetők. Nem árt tehát odafigyelni a gyomorra.

Az Egyesült Államokban a Baton Rouge magazin már 1867-ben reklámozta – mint konyhai újdonságot – az alphabetical soup tésztáját, amely „főzés után is megtartja eredeti formáját”. Versláb vagy borjúláb? Az amerikai has számára nem volt kérdés: jöhetett mindkettő.

Ám mit tehet szegény magyar gyomor? Még görcsbe sem rándulhat, legfeljebb gorcsbe, hiszen a hagyományos latin ábécében 26 betű található. A magyarban meg 44. Hogy olvasson ilyen feltételek mellett a magyar bendő Kosztolányi-verset? Abban minden csupa ő, csupa ű, csupa á, csupa é.
A betűlevesben azonban ilyen nincs. Hiába hittük azt a korgó gyomor szellemi táplálékáról (akár hamis hús-, akár konzerv paradicsomlében úszik), hogy a kádári menza találmánya.

Nem az. A Campbell Soup, a H. J. Heinz Company már a számlevest is forgalmazza az 1880-as évektől kezdve. A magyar betűleves – a hosszú magánhangzók hiánya miatt – mindig is olvashatatlan volt. Nyilván ezért jelent a szlengben ma is értelmetlen, zagyva dolgot: „Kevés vagy, mint betűtésztában a cselekmény!” Pedig a betűtészta – a kerék és a mobiltelefon mellett – az emberiség harmadik legfontosabb találmánya. Evés ürügyén megtanítani valakit olvasni, zseniális ötlet. De ki akar ma olvasni?

Egy elszánt német fogyasztó levelet írt a tasakos betűlevest forgalmazó Maggi cégnek: tekintettel van-e a gyártó a betűk előfordulásának gyakoriságára, vagy csak úgy zsupsz, belecsúsztatja őket a zacskóba?
A válasz így hangzott: „A tasak minden betűfajtából 13-15 darabot tartalmaz. Ha valamelyik betűtípusból (például „A” vagy „T”) aránytalanul több került a termékbe, az csomagolástechnikai kérdés.”

A betűtésztának tehát semmi köze a scrabble-höz. Sem az akronimák (betűszavak) elszaporodásához.
A New Deal idején (1933–1938 között) Franklin D. Roosevelt amerikai elnök vezette be a mozaikszavakat (WHO, CIA, FBI), és az iskolai menzákon kötelezővé tették a betűlevest, hogy a kisiskolások megértsék a mozaikszavak értelmét.

Hasonló kísérletre Szombathelyen is sor került 2016-ban. Fiatal művészek egy csoportja a városi csónakázótóba méteres gumibetűket helyezett. Az olvasni vágyó kirándulók csónakáztak az óriási betűlevesben. Hogy mit találtak benne? Többnyire csak szóközöket. Hosszú magánhangzó ott sem volt.

Bár erre manapság semmi szükség. A magyar énekesek többsége már nem tesz különbséget rövid és hosszú magánhangzó között, a prozódia rég ment a levesbe, ráadásul pár éve megszületett a rovásírásos betűtészta is. Tönkölybúzából. És ez rendjén is volna. Magyar levesbe magyar betű. A gond csak az, hogy gyerekkoromban a paradicsomleves rég kihűlt, mire kiraktam a nevemet. Ez most a székely-magyar rovásírással, amely minden hangra külön jelet alkalmaz, attól tartok, hogy még döcögősebb lesz.