A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2019. október 27.

Semmivel sem egészségesebb a bioélelmiszer – járta be tavaly a világsajtót a szenzációs hír. A német média egy állattartási botrány után biohazugságot emleget. Az egyszeri fogyasztó pedig megnyugszik, hogy nem fizette ki a biofelárat, hiszen úgyis csalás az egész. Honnan tudhatjuk, hogy tényleg ökotermék került a kosarunkba?

Bio és bio között hatalmas a különbség. Míg egy matracra, gyertyára, lámpára és papucsra „minden további nélkül” rá lehet írni, hogy bio, annak, aki bioélelmiszert akar termelni vagy árusítani, szigorú szabályoknak kell megfelelnie, és rendszeres ellenőrzéseknek kell alávetnie magát, s nemrég az is felvetődött, hogy a kormány rendelettel vág rendet a biotermékek kavalkádjában. Segítheti viszont a tisztánlátást, ha az élelmiszerek esetében elhagyjuk a németes bio szót, és áttérünk a skandinávoknál használatos ökóra vagy az angolszász organikusra. Hivatalosan már ma sem létezik Magyarországon bioélelmiszer, csupán „ökológiai gazdálkodásból származó” termék.

Cikkünkből megtudhatják, mely szervezetek felügyelik a biotermékek gyártóit, mely logókat ismernek el hivatalosan és hogy hány tanúsított termelő, feldolgozó és kereskedő osztozik a magyar piacon és hogy valóban egészségesebb-e a biotermék.

László Dóra ellátogatott két biogazdaságba a Szentendrei szigetre, ahol tiszta termőterületek vannak, és ahol tilos a levegőből permetezni.

A biogazdálkodás szabályairól szóló cikkünket olvashatják a Magyar Konyha áprilisi számában.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra