Évjárat, borvidék, borász, szőlőfajta, ár. Hogyan válasszunk bort, ha nem borásztól, hanem a közértben vásárolunk? Lehet egyáltalán címke alapján bort választani?

Ott állsz az üzletben a boros polc előtt, és szeretnél valamit a hétvégére. Nem készültél, de késő a fejedet a polcba verni (és képmutatás is, mert később sem készülnél). Nevek és borvidékek kavarognak előtted, de vajon lehet-e címke alapján választani?

Címke alapján lehet bort választani, de jobb elkerülni. A címke a bor arca. És ugyanolyan kockázatos a tetszetős grafikának vagy ízléses kalligráfiának hinni, mint könyvet a borítójáért vagy barátot az arcáért választani. De mi van, ha mégis muszáj?

Amikor borkereskedésben vásárolunk, a bornak van szóvivője. Sőt, képviselője: a kereskedő a bort már megkóstolta, a tapasztaltakat megfontolta, az árat mérlegelte, végül tudásával, ösztönével és a pénzével mögé állt. A borkereskedőhöz bizalommal fordulhatunk, ő tud segíteni a bajban, döntés előtt és után egyaránt (a becsületes kereskedő a hibás palackot visszaváltja). Amikor szupermarketben vásárolunk, ilyen segítségre nem számíthatunk, az egyetlen támpont a címke: a feliratokból és a grafikából kell a lehető legtöbbet kiolvasnunk. Mit árul el egy címke? A semmi felől nézve sokat.

1. Évjárat

Az ősi bölcsességekkel és a közhiedelemmel ellentétben ritka kivétel az a bor, amit érlelni érdemes - akkor sem egy bevásárlóközpont vagy a sarki fűszeres polcán! -, ergo válasszuk a fiatalabb évjáratokat. A rozék és az olcsó fehérborok kimondottan gyors fogyasztásra születtek, egy-két év alatt elveszítik lendületüket, zamatukat. Egy négy-öt éves bor egy szupermarket polcán nem tiszteletet érdemel, hanem sajnálatot: valószínűleg beragadt.

Fontos tudnunk, hogy minden évjárat más - az időjárástól független, egyenletes minőség csak vegyipari rásegítéssel lehetséges, azt meg jó évjáratban is jobb kerülni. Szerencsére most olyan kegyelmi pillanatot élünk, amikor az évjáratkalauz bemagolása fölösleges: 2006 óta a 2010-es évjárat lesz az első átlagon aluli, vagyis jelenleg nehéz az üzletek kínálatában mellényúlni.

2. Borvidék

 Amennyiben teljesen tudatlanok vagyunk, ez lehet a legfontosabb fogódzónk. A magyar borászat öt leg-fontosabb borvidéke: Tokaj, Villány, Szekszárd, Eger és a Balaton. (Somló és Sopron kicsi és különleges, csak az kezdjen velük, aki már próbálta - egyik sem hálás terep a találgatáshoz.) Az egyes régiókhoz jellemző bortípusok és fajták kötődnek, érdemes őket megjegyezni (amúgy ez nyilván a polcok kínálatából is látszani fog). Bármilyen rövid az eszünk, ennyi bele kell hogy férjen: Tokaj - édes, Balaton - száraz fehér, Villány - testes vörös, Szekszárd - könnyebb vörös, Eger - bikavér.

Tokaj a természetes édes borok, az aszú és szamorodni hazája. Az aszú nagyon, a szamorodni eléggé drága műfaj, ne akarjuk olcsón megúszni. (A "gazdaságos" aszú fából vaskarika, úri huncutság, folt a lelkiismeretünkön.) Édes borban van egy harmadik kategória is: a késői szüret - ha kétezer forintnál tovább nem nyújtózkodhatunk, válasszuk ezt, az aszúknál könnyedebb, frissebb, gyümölcsösebb bort kapunk. Tokajban egyre több száraz bor készül, elsősorban furmintból. Ezeket hagyjuk meg későbbre, amikor már nem a címke alapján vásárolunk.

A Balaton környéke valójában öt különböző borvidék, de az egyszerűség kedvéért vegyük őket egy kalap alá. Ha fehérborosak vagyunk, akkor ez számunkra a legjobb esélyeket kínáló terület. Ezerötszáz forintig bezárólag minden rangos balatoni borász kínál illatos, zamatos, jól elkészített bort. Egy balatoni olaszrizling, chardonnay, szürkebarát vagy valamilyen házasítás szép élményt ígér megfizethető áron.

Villány nem az olcsó borok kútfője. Háromezer forint alatt az ismertebb villányi borászok nem erőltetik meg magukat. Ha olcsóbban akarunk vásárolni, akkor szinte csak a portugieserben (kékoportó) és a rozéban bízhatunk. Ellenben ha különleges alkalomra vásárolunk, és elsősorban a vörösborokat szeretjük, akkor öt-hatezer forinttól fölfelé nagy biztonsággal kiemelkedő bort fogunk kapni (a jobban csengő nevektől legalábbis biztosan).

Szekszárd árban és stílusban is barátságosabb, mint Villány. Egész sor kiváló kékfrankost és rozét kínálnak kétezer forint alatt, és valamivel drágábban merlot-kat, kadarkákat és bikavéreket is fogunk találni. Egyébként a szekszárdi csúcsborok semmiben nem maradnak el a villányiaktól (sajnos árban is alig).

Eger elsősorban úgyszintén vörösboros vadászterep. Az egri borok élénkebbek, elevenebb savakra épülnek, mint a délpannon vörösök. Egy jó egri bikavér kiváló kísérője egy ünnepi étkezésnek. De aki még a címke alapján választ, az valószínűleg jobb eséllyel talál kedvére valót a simulékonyabb szekszárdi vagy a súlyosabb villányi borok között. Egyre gyakoribb, hogy a borvidék mellett a konkrét termőhelyet (dűlőt) is feltüntetik. Ez azt jelenti, hogy a borász különleges adottságokkal rendelkező, kiemelkedő minőségre képes területként kezeli, vagyis innen jobb borra számíthatunk. Nem meglepő módon magasabb árra is.

3. A borász neve

A borász neve a minőség legfőbb garanciája. Általában egy családnév inkább ébreszt bizalmat, mint egy személytelen fantázia- vagy mozaiknév. Ha sorra vesszük a vezető magyar borászatokat, akkor a döntő többségük a ma is aktív alapító nevét viseli (Szepsy István, Gere Attila, Heimann Zoltán, Légli Ottó stb.). Egy jól csengő, bejáratott név persze nem azt jelenti, hogy a termelő bármihez nyúl, abból arany lesz. De évről évre mindig ott van az élmezőnyben, és csalódást elvétve okoz. Ha van olyan termelő, akinek a nevét megjegyeztük, mert a borai korábban örömet szereztek, akkor ez minden kívülről érkező ajánlásnál többet ér. (Azért akiben van egy csipetnyi kalandvágy, az ne legyen süket az ajánlásokra: mindig van a jobbnál is jobb.)

A fajta. Jobb, ha biztonsági játékot játszunk. Ha tudjuk, hogy a merlot-t szeretjük, akkor ne kísérletezzünk kékfrankossal. Ha a szürkebarátot, akkor ne csábítson a juhfark. A borvidékeknél említett üzembiztos párosításokat érdemes megjegyezni.

4. Alkohol

 Elmúltak már azok az idők, amikor az alacsony alkoholfok az éretlenül szüretelt szőlő, a gyenge minőség jele volt. Ma már inkább a magas alkohol miatt kell aggódnunk, ami perzsel, éget, csíp. A 14,5 fokos vagy afölötti alkoholt általában csak a legdrágább, testes vörös- és fehérborok tudják egyensúlyban tartani. A kényelmi zóna 12,5 és 14 százalék között van.

5. Grafika

Egy szépen elkészített, esztétikus vagy ötletes címke vásárlásra csábít. Ritka az a borász, aki a szőlőjében, a pincéjében és a fejében rendet tart, a munkájára büszke, de az utolsó lépésnél, a bor ruhájánál elfogy a türelme, és beéri rongyokkal. És ritka az a borász, aki a szőlőjében, a pincéjében és a fejében rendet tart, a munkájára büszke, de a bora silány. Csakhogy ennek az ökölszabálynak is megvannak a parazitái, akik a dolog könnyebbik végét fogják meg: mindent beleadnak a grafikába, hiszen egy jó címkét rendelni mégiscsak könnyebb, mint jó bort készíteni. Általában óvakodjunk a giccses, a hivalkodóan formabontó, a primitíven modern címkéktől. De ugyanígy óvakodjunk azoktól, akiknek láthatóan mindegy, hogy mit ragasztanak a palackra.

Hátcímke. Egy olyan ajánlás, ami érezhetően a borásztól származik, arról győz meg, hogy szereti a munkáját, és szeretné, ha mi is szeretnénk. Olykor aztán elszalad a Pegazus, és az ivócimbora, helyi fűzfapoéta bordalával vagy egy fényesre koptatott klasszikus idézettel próbálnak meg kedvet hozni a palack tartalmához. Mások a konkrét bor adta élményt próbálják meg leírni; ennek az a hátulütője, hogy mindezt még a bor csecsemőkorában kell megtenniük, és az akkor tapasztaltak általában köszönő viszonyban sincsenek azzal, amivel mi találkozunk, mire a bor a poharunkba kerül. A szüreti időpont, a palackszám, az analitikai adatok feltüntetése jó jel - arról árulkodik, hogy a borásznak nincs titkolnivalója, sőt büszke munkája eredményére.

És végül az ár. Ez ugyan nem szerepel a címkén, de nyilván a választásunk sarokpontja. Ahhoz, hogy jobbat vegyünk, mint amit az ár ígér, nagy tapasztalatra van szükség, és pontosan ez az, amivel nem rendelkezünk. Örüljünk tehát annak, ha az adott árszinten elvárható átlagnál nem választunk rosszabbat, ne bízzunk abban, aki aláígér! Sőt, ha nagyon biztosra akarunk menni, akkor érdemes a drágábbat választanunk: talán van oka annak, hogy az adott termelő többet mer kérni.