A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Sümegi Noémi

2017. január 19.

Őrangyalok Ligája

Azoknak, akik rendezett körülmények között nevelkednek, szinte elképzelhetetlen, hogy egy kisgyereknek az legyen az álma, hogy étteremben ehessen, vagy hogy cukrászdában fogyaszthasson el egy süteményt. Persze, van, hogy azt kérik, hadd főzhessenek, vagy hadd lessék meg egy pék munkáját. Az Őrangyalok Ligája pedig ebben is segít.

Kívánságokat teljesít az Őrangyalok Ligája

Kislányok állnak a barátságos szentendrei főzőiskola pultja mellett, ujjaik alatt formálódik a pizzatészta. Reggel már korán felkeltek, hogy csatlakozva hasonló álmokat dédelgető társaikhoz, megérkezzenek a közös főzés helyszínére, és a tankonyha szakavatott, a gyerekek nyelvén is értő vezetője segítségével elsajátítsanak egy-két különlegesebb gasztronómiai fogást.

A főzés tudománya egyébként nem áll távol tőlük, az otthonban, ahol laknak, rendszeresen segítenek a konyhán. Most viszont már ki is sültek a ropogós pizzaszeletek, jöhet a desszert és a gyerekkoktél!

A Jövő Uniója Alapítvány több mint egy évvel ezelőtt azért hozta létre az Őrangyalok Ligája nevű társadalmi felelősségvállalási kezdeményezését, hogy halmozottan hátrányos helyzetű, 7 és 14 év közötti gyermekek kéréseit teljesítse. Eddig - egyéni vagy csoportos kérés keretében - már több mint ezer gyermeknek szereztek felejthetetlen élményeket.

Valóra vált álom

Magyarországon jelenleg közel negyedmillióra tehető azoknak a gyermekeknek a száma, akik hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családban cseperednek, közülük pedig nagyjából hétezren élnek átmenetileg vagy tartósan gyermekotthonokban. A szegénységre vonatkozó száraz tudományos kifejezések és statisztikai adatok miközben leírják a szomorú valóságot, bizonyos értelemben el is fedik. Ezek a gyermekek a nélkülözés közepette kevésbé vagy egyáltalán nem tapasztalhatják meg a gyermekkor felhőtlen boldogságát, jövőképük ingatag lábakon áll.

Míg szerencsésebb körülmények között nevelkedő társaik szülei igyekeznek mindent megadni, addig számukra sokszor elérhetetlenek az olyan hétköznapinak tűnő dolgok, mint egy finom fagyi, egy jó film a moziban vagy egy nagy séta az állatkertben. A pozitív élmények hiánya negatívan befolyásolja a gyermekek jövőképét, hiszen jó példák híján elérhetetlen messzeségbe kerül az a bizonyos "jobb élet".

Az Őrangyalok Ligája egy különleges szövetség, melyet azért hívtak életre, hogy legalább egy napra megváltoztassák ezeknek a gyermekeknek az életét. Nekik is vannak álmaik, vágyaik, példaképeik és hőseik, akik erőt adnak a mindennapi problémák legyőzéséhez.

Azt szeretnék, ha pályázatukon keresztül valamennyi hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, különösen a gyermekotthonokban élő, 7 és 14 éves kor közötti gyermek megálmodná és leírná nekik álmai napját, amelynek teljesítésével életre szóló élményt kaphatnak. Ahogyan minden gyermek, úgy minden álom egyedi, ezért a győztes történetek kiválasztásánál a szakmai zsűri kiemelt szempontként tekint az egyediségre, a kreativitásra, valamint - a racionalitás talaján maradva - a megvalósíthatóságra.

Az Őrangyalok pedig végigkísérik a gyermeket egy Dunakanyar feletti helikoptertúrán, találkozót szerveznek kedvenc hazai sportolójával vagy színészével, de akár űrhajóst is faragnak belőle némi trükk és fantázia segítségével. A lényeg, hogy ez a nap róla szóljon és érezze, érdemes álmodozni, mert az álmok idővel valósággá válnak.

Az Őrangyalok hisznek abban, hogy ha teljesítik a hozzájuk pályázó gyermekek kívánságait, örömöt csempészve ezzel a mindennapjaikba, akkor a különleges élmények hatására a kicsik új lendületet kapnak, amely megerősítheti őket abban, hogy az életben - a nehézségek ellenére - még rengeteg lehetőség vár rájuk. Amellett, hogy új dolgokat tanulhatnak, a pozitív élmények szociális és kulturális fejlődésüket is elősegíthetik, így egy napon ők is felelős, szerető szülőkké válhatnak.

Egyéni álomnapok keretében tavaly több mint negyven gyermek kívánságát teljesítették. Voltak, akik közel kerülhettek álmaik szakmájához, eljuthattak egy rég vágyott helyre, vagy éppen találkozhattak példaképükkel. Valamennyi álomnap a maga módján egyedi és megismételhetetlen. A gyermekek között vannak olyanok, akik nagyon szerény kérésekkel fordulnak hozzájuk, mint például végigsétálni Budapest utcáin, vagy süteményt enni egy cukrászdában.

Mindezek a családban élők számára hétköznapi eseménynek tűnhetnek, számukra viszont igazi ünnepnapok. Mások egészen konkrét elképzelésekkel pályáznak, például szeretnének megnézni egy sporteseményt, vagy együtt ebédelni kedvenc énekesükkel.

Az Őrangyalok ilyenkor mindent megtesznek azért, hogy ne csak teljesítsék az adott kérést, de még meglepetésekkel is szolgáljanak. Igyekeznek odafigyelni az otthon maradottakra is - a gyerekek az élmények mellett ajándékokkal megrakodva térhetnek vissza társaikhoz, bátorítva őket is arra, hogy pályázzanak.

Tűzoltó, rendőr, állatgondozó

Minden álomnapot igyekeznek valóban emlékezetessé tenni, és az eddigi tapasztalatok szerint ez úgy tűnik, sikerül is. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapnak a gyerekektől és a szülőktől, nevelőszülőktől egyaránt. A munkát - ötleteikkel és lelkesedésükkel - önkéntesek segítik.

A már megvalósult álmok között a Szerencsejáték Zrt. felajánlásának köszönhetően a Gyöngyvirág Gyermekotthon lakói a vállalat leányfalui üdülőjében tölthették a gyermeknapot: medencében fürödhettek, kézműves foglalkozásokon vehettek részt és előadásokat tekinthettek meg - mindezt fagyi és egyéb finomságok mellett.

Az Antenna Hungária jóvoltából tizenegy kisgyermek kukkanthatott be a kulisszák mögé az MTVA székházában a Virtuózok című tehetségkutató műsor főpróbáján. Kipróbálhatták a közvetítőkocsit, benézhettek a tévémaci otthonába, találkozhattak Süsüvel, valamint a Virtuózok versenyzőivel és stábjával.

Van, akinek a kívánságát személyre szabottan teljesítik. "Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!" - írta József Attila, s a gyerekek álma ma is nagyon hasonló.

Dávid, aki tűzoltó szeretne lenni, a II. kerületi tűzoltóságon betekinthetett a tűzoltók egy napjába, megismerkedett a munkájukat segítő négylábúakkal, járműveikkel, sőt maga is profi felszerelésben olthatott tüzet.

A kilenc éves Gyula, aki rendőr szeretne lenni, az ORFK munkatársainak egy napját kísérhette figyelemmel a helyszíneléstől a kutyakiképzésig, bejutott az irányítóközpontba és a nyomozók laborjába is. A kisfiú egy napra valódi rendőrnek érezhette magát, és biztossá vált számára, hogy felnőttként ezt a hivatást választja majd.

Gábor viszont az állatokat szereti, maga is állatgondozó szeretne lenni. Ő a budakeszi Vadasparkban testközelből nézhette és simogathatta az állatokat a madaraktól az őzeken át a ragadozókig, emellett az etetés és gondozás fogásait is elsajátíthatta.

Zsanett is szereti a természetet és az állatokat: ő azt szerette volna kipróbálni, milyen jurtában aludni, az Őrangyalok ezért elvitték őt Kaposmérőre, az ország egyetlen muzeális értékű jurtájába, ahol mindezt valóra válthatta. A kislány Kassai Lajos lovasíjász vendége volt, akinek jóvoltából Zsanett életében először lovagolt is.

Mint a filmeken

Viviennek, a berettyóújfalui gyermekotthon lakójának régi vágya volt, hogy három testvérével közösen eltölthessen egy napot Lillafüreden. Dominik álma volt, hogy élőben nézhesse meg a Forma-1 Magyar Nagydíjat és szurkolhasson kedvenc pilótájának. Amanda és Ricsi a Planetáriumba szerettek volna ellátogatni, Dia álma pedig az volt, hogy két társával, Noémivel és Ginával moziba mehessen. Az Őrangyalok szerették volna felejthetetlenné tenni ezt a napot, ezért elvitték őket az etyeki Korda Parkba: a három kislány a díszletek között valódi filmsztárnak érezhette magát.

A baktalórántházi gyermekotthon lakói is különleges élményben részesültek: ellátogathattak a Sztárban sztár műsor kulisszái mögé. Gréta álma az volt, hogy ellátogathasson Ferihegyre, megnézhesse, hogyan működik a légiforgalom bonyolult rendszere. Máté nagy vágya volt, hogy kedvenc sportolójával, Cseh Lacival találkozhasson és együtt úszhassanak.

Az Őrangyalok jóvoltából egy tanulásban, élményekben és ajándékokban gazdag napot tölthettek el a XVIII. kerületi Aga Gyermekotthon és Gyöngyvirág Gyermekotthon lakói az Országház Látogatóközpontjában. Levi, Szimonetta és Milán a Tropicariumba jutott el, még ráját is simogattak.

Dominika szeret sütni-főzni, álma, hogy egy napon cukrász legyen. Az Őrangyalok ezért a Sugar Shopba vitték, melynek műhelyében Horváth Eszter cukrászmester segítségével saját süteményeket készíthetett.

Sikeresen zárult a Lidl Magyarország Gyermeknapi verslánc kampánya is, amelynek eredményeképpen az áruházlánc egymillió forinttal támogatta a hátrányos helyzetű gyermekek álmainak megvalósítását. A jeles alkalomból Budapest Főváros Gyermekotthonának tizenöt lakója is különleges élménnyel gazdagodott: a kicsik egy rendkívüli sütés-főzés alkalmával finom édességeket sütöttek az áruházlánc pékjeivel és szakácsnőjével, Mautner Zsófiával.

A Lidl Magyarország Adventi Meselánca keretében pedig 500 otthonban élő gyermek kapott karácsonyi ajándékot. Az Őrangyalok egyébként minden álomnapon biztosítanak valamilyen különleges étkezést, ez a program szerves része. Volt olyan kislány, akit a Gerbeaud-ba vittek sütizni, a négy testvért a lillafüredi pisztrángtelepre, ahol frissen sült halat ettek, voltak olyan gyerekek, akik Balatonfüreden és Velencén hotelben ebédelhettek. Az Aréna VIP moziban közel száz, az Őrangyalok Napján pedig több mint háromszáz főnek biztosítottak finomságokat.

www.orangyalokligaja.hu weboldalon a kezdeményezés háttere, a pályázás feltételei, az aktualitások, a támogatási lehetőségek és a megvalósult álmokról szóló dokumentációk is elérhetők.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra