Cikkek

Zirig Árpád

2020. december 8.

Két érdekes könyv került hozzám – első ránézésre semmi közös sincs bennük, de ha belelapozunk, hamar kiderül, hogy bőven akad kapcsolódási pont.

Mese és süti

Bánfalvi Ildi a Hókifli című könyve kapcsán elárulta nekünk, hogy sokszor lányát szórakoztatta azzal, hogy játékosan bevonta a sütés-főzésbe, mesét kanyarított köré, amibe beleszőtte a kis recepteket. A karantén időszaka alatt biztosan sokuk került hasonló helyzetbe: lehet, hogy a szülőnek kihívás ez, de a szituáció segíthet abban, hogy a gyerekek megszeressék a főzést, az új ízeket.

Ezeknek a szép pillanatoknak a gyümölcse a Dunakanyarban játszódó mesekönyv, amelyben Pajkos és Tréfa, a két kutyatestvér kalandjain keresztül jutunk el a finomságokig – a terv az, hogy ebből sorozat legyen, így

ha ezt, az első könyvet jól fogadják a gyerekek és a szülők, még sok ilyen aranyos sztorit megismerhetünk.

Zách Attila illusztrációi kedvesek, a történetet jól esik olvasni: működik benne a pedagógia, hogy a szereplők segítségével mi is bevezessük a kicsiket a konyhai kalandozásokba.

Magánkiadás
Terjesztés: Mesekonyha.hu
Ár: 3490 Ft

Lovagi misszió

Szűcs Henrik Mihály Szent küldetés című könyvében is ott a mese, amelyben a saját gasztronómiai küldetéstudatát afféle lovagi misszióként mutatja be, ahol a kerekasztal mögött vele együtt séfek, cukrászok, konyhai szakemberek helyezkednek el.

Az is közös a két kiadványban, hogy sorozatnak szánják őket – az amúgy privát séfként dolgozó szerző és a vele együtt harcoló lovagok szándéka szerint ez trilógia lesz.

Az Artúr-mondakör vezetőszálként jelenik meg, segítségével például a gombák, a sajtok, a húsok világába kapunk betekintést.


A könyv koncepciója meglepő: a receptek Camelot-romantika nélkül is működnének, de ez fogja össze az alapanyagokat és megjelenő személyeket, és adja a keretet az amúgy ígéretes ételek és technológiák köré. A magánkiadás veszélye sajnos helyenként utolérte a Szent Küldetést: egy harcos szerkesztő jót tett volna a csapongásnak és egy korrektor is csatába indulhatott volna a helyesírási hibák leküzdésére.

Megjelent magánkiadásban 500 példányban
Terjesztés: GastroCamelot
Ár: 65 EUR (körülbelül 23 500 Ft)