Cikkek

Gonda Mariann

2020. augusztus 11.

A görögdinnye nemcsak a nyár egyik legkedveltebb és legfotogénebb gyümölcse, de az egyik legsokoldalúbb is. Kiváló frissítő önmagában, de turmixok, jégkása, saláták vagy koktélfalatok összetevőjeként is tündököl. Egy kis csavarral még vonzóbbá tehetjük.

Mutatós külseje ellenére a héja viszont azonnal a kukában, jobb esetben a komposztban landol. Pedig nyári vendégségek, gyerekzsúrok alkalmával akár az asztal fő attrakciója is lehet. Nem kell hozzá más, mint egy jó ötlet (lásd alább) és egy hordócsap. Meg persze egy nagyobb méretű mézédes görögdinnye.


Dinnyehordó lépésről lépésre: 

1. Skalpoljuk meg a dinnye egyik végét körülbelül 1 centi vastagságban, épp csak annyira, hogy stabilan megálljon. Vigyázzunk, hogy ne érjük el a gyümölcs húsát! 

2. Vágjunk le a másik végéből egy körülbelül 4 centis kalapot úgy, hogy hozzáférjünk a dinnye belsejéhez.

3. Egy nagy kanál segítségével vájjuk ki a gyümölcshúst és tegyük félre. Az alján hagyjuk meg körülbelül 5 centi vastagságban, ide fogjuk betolni a csapot.

4. Helyezzük a csapot a kívánt helyre, enyhén nyomjuk rá, hogy megjelöljük a lyuk helyét a héjon.

5. Almamagozóval, vagy ha nincs, akkor egy kis késsel fúrjuk ki a lyukat, épp csak akkorát, hogy beleférjen a csap.

6. Óvatosan nyomjuk bele a csapot a lyukba. Belülről, a meghagyott gyümölcshúsban a késsel tegyük szabaddá a csap belső végét, ha szükséges.

7. A dinnye kivájt húsát magozzuk ki - ha van hozzá türelmünk -, majd ízesítsük kedvünk és fantáziánk szerint, illik hozzá például a (zöld)citrom, grapefruit, menta, bazsalikom, alkoholos változatban többek között a gin, vodka, rum, rozé, habzóbor. Fontos, hogy jól turmixoljuk össze, különben eldugíthatja a csapot.

8. A dinnyehordót helyezzük egy mutatós tálcára, a kész italt töltsük bele, adjunk hozzá jó sok jeget és élvezzük a frissítő dinnyekoktélt!


Ha nem sikerül csapot szereznünk, megállhatunk a 3. pontnál, és a kivájt dinnyéből egy merőkanállal is szervírozhatjuk az italt. Kevésbé látványos, de a siker így sem marad el.

Néhány kipróbált receptötlet, hogy a tartalom se maradjon el a formától

Görögdinnyés mojito: a dinnye húsához turmixoljunk hozzá zöldcitromlevet, néhány mentalevelet (nád)cukorszirupot, szénsavas vizet és rumot. Természetesen Virgin változatban, alkoholmentesen is elkészíthető.

Rózsavizes dinnyeturmix: ízesítsük a dinnyepürét kevés rózsavízzel (óvatosan, nehogy szappaníze legyen!) és ízlés szerint cukorsziruppal, majd hígítsuk szénsavas vagy mentes vízzel.

Görögdinnye spritz: az összeturmixolt dinnyéhez keverjünk habzóbort és szódavizet, igény szerint turbózzuk Aperollal vagy más narancslikőrrel.

Dinnyegazpacho: a hagyományosan elkészített gazpacho-hoz (paprika, paradicsom, uborka, hagyma, fokhagyma, olívaolaj, ecet, só, bors) egyszerűen keverjük hozzá a dinnyepürét.


A dinnyeszezon végével se rejtsük el a csapot a fiók mélyére, hamarosan újra hasznát vehetjük, hiszen a technika sütőtökkel is működik. Nehezebb ugyan kívájni a húsát és meg is kell főzni vagy sütni, de akár krémlevesként, akár édes fűszeres melegitalként az effajta tálalás sokat dob rajta. Egy Halloween partin is biztos siker egy tökhordó, amelyből magunknak csapolhatunk egy finom koktélt.


És hogy mit töltsünk bele?

Sütőtökös Martini: a sütőtökpürét keverjük össze cseppnyi barackpálinkával, Martini Bianco-val, hígítsuk almalével, és fűszerezzük szerecsendióval, fahéjjal.

Pumpkin Pie koktél: a sütőtökpürét forraljuk fel mandulatejjel, adjunk hozzá ír krémlikőrt, ízesítsük mézeskalács fűszerkeverékkel. Melegen és hidegen is finom.

Ha kedvet kapott, irány a barkácsbolt, hadd ámuljanak a vendégek!

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra