A japán bölcsesség, miszerint a hosszú sor kiváló rament jelent, úgy tűnik, éppúgy igaz Párizsban, mint Tokióban.

A soranews24 híroldal párizsi tudósítója egy különleges koncepciójú étteremben járt, amely nemcsak remekbe szabott, autentikus ételeivel, de egyedi belső terével is belopta magát a franciák szívébe. A cikk szerint Ikuna Kamezava szinte belebotlott a vendéglátóhelybe, ami a francia főváros egyik kedvenc, ínyenc gyöngyszeme lett – s ezen, a fotókat látva, mi sem csodálkozunk.

A beszámoló úgy szól, hogy Ikuna az utcán sétálgatva lett figyelmes a hosszú, kanyargó sorra, s közelebb érve kiderült, hogy az emberek egy étterem bejáratánál tömörülnek. Ez nem csak azért volt meglepő, mert ekkora sorbanállás eléggé szokatlan a város utcáin, hanem azért is, mert már jócskán elmúlt a klasszikus, napközepi éttermi csúcs.

A párizsiak érdeklődését egy különleges japán étterem, Kodawari Ramen Tsukiji keltette fel ennyire.

Az étteremről így ír a Michelin Guide: 

„Mintha a régi Tokió sikátorában lennénk, mivel a légkör élénk, az étterem pedig szűk. A helyben elkészített és ízletes Landes-i csirkehúslevesben felszolgált ramen vonzza az ínyenceket.

A hely különlegessége: a "kurugoma tan tan men", fűszeres titkos szósszal és darált sertéshússal. Kerülje a csúcsidőt, mivel a cím igen népszerű. Megérdemelt a siker.”

Ikuna persze, kíváncsiságától hajtva, szintén beállt a bejárattól meglehetősen messze végződő sor végére – legalábbis ő ezt hitte. De a vállát udvariasan megkopogtató sorstársa arra hívta fel a figyelmét, hogy valójában középre furakodott be – ugyanis a sor már olyan hosszú volt, hogy ketté kellett osztani, és a várakozók sora igazából az utca túloldalán ér véget.

Ez már a jámbor riporternek is sok volt, így úgy döntött, hogy inkább egy másik időpontban tér vissza, hogy megnézze, miért is ez a szokatlanul nagy érdeklődés. A választása egy korai vacsorára esett, mert úgy okoskodott, hogy az általában 7-8 körül vacsorázó párizsiakat ki tudja játszani egy délután 5 órai időponttal, és nem is tévedett: visszatérve, rövid várakozás után, be is jutott a ramenezőbe.

Bejutott, de nem ült azonnal asztalhoz. Az elé táruló látvány ugyanis szinte sokkot okozott neki, írja a cikk:

az étterem belső tere kevésbé egy vendéglátóhelyhez, sokkal inkább egy autentikus piachoz hasonlított. Sőt, gyakorlatilag pontosan úgy nézett ki, mintha a Cukidzsi halpiac kellős közepébe csöppent volna, annak fénykorában.

Aztán, amikor végre leült, folytatta a szájtátást: a pult, ahol hellyel kínálták, is olyan volt, mint aminél egy perce még két, a hajnali fogás után elcsigázott halász üldögélt volna.

A belső tér tele volt japán feliratokkal, és az étlap egy része is ezen a nyelven íródott. A riporternek elsőre fura volt, hogy a ramenező épp egy híres halpiacról kapta a nevét, de minden értelmet nyert, amikor átnézte az aktuális ajánlatot. A tésztás-leveses egytálételek alapleve ugyanis szardíniával és tengeri durbinccsal készült.

Ikuna választása végül a „szardínia bomba” nevű ételre esett. Első ránézésre csak annyi tűnt fel neki, hogy a haldarabok drámai módon lebegtek a leves felszínén, és hogy a tányér peremére még kentek egy extra adag misót, hogy a vendég azt a saját ízlése szerint adagolhassa az ételhez. A ramenezés íratlan szabályai szerint egy kanál levessel indított, és… azonnal robbant is a fogás nevében előre jelzett bomba.

„Semmi túlzás nem volt az elnevezésben. Olyan volt, mintha szardíniát innék” – kezdi az étel leírását Ikuna.

„Ha a szardínia képes lenne folyékonnyá válni, és te pálinkáspohárba tudnád tölteni, nos, az sem lenne intenzívebb ízű, mint ez az étel.”

A tészta is remek volt, nem olyan, mint a Japánon kívüli ramenezőkben általában, ahol legtöbbször túlfőzik, tudósított a riporter. A megfelelő, keményebb állag pedig kiválóan felvette az ízes levest. A hal is tökéletesen készült, és rendkívül ízletesnek bizonyult. A sertésszelet viszont, ami általában a ramenek tetejét koronázza, ebben az esetben, szokatlan módon, az étel alján pihent.

A szardínia bombéárt 13,50 eurót (kb. ötezer forint) kért az étterem, ami egy átlagos japán ramenezőben a borsosabb árkategóriába esne, de Párizsban, egy kifejezetten jó minőségű ramenért nem kiugróan magas ár, fejtegette Ikuna.

Miután elégedetten befejezte a vacsorát, a riporter nem tudta megállni, hogy további fotókat lőjön az étteremben, amit mi sem csodálunk.

„Az egész annyira autentikus. Már-már azt éreztem, hogy japánabb Japánnál is” – elmélkedett a riporter, aki szerint az enteriőr kifejezetten és meggyőzően… kodavari.