Cikkek

Gonda Mariann

2020. szeptember 24.

Jackie Kennedy

Az 1968 márciusában címlapján Jackie Kennedyvel megjelenő Weight Watchers magazin interjút közölt az egykori first lady privát szakácsával, azt sugallva, hogy munkáltatója legendás karcsúságát a cikkben bemutatott recepteknek köszönheti. Az ominózus eset, középpontjában az akkor 38 éves stílusikonnal, a Weight Watchers első és egyben legnagyobb botránya lett.


Minderről a közelmúltban megjelent This is Big című életrajzi könyvben ír Marisa Meltzer. A biográfia a fogyókúrás programjairól ismert Weight Watchers alapítójának, Jean Nidetch-nek az élettörténete: hogyan keresett (hiába) a súlyfelesleggel küzdő háziasszony sorstársakat motivációja fenntartásához, majd hozta létre első segítő csoportját, miként ismerte fel és aknázta ki briliáns üzleti érzékkel az amerikai nőkre nyomasztó elvárásként nehezedő szépségkultuszt. A sokmillió dolláros üzletté növő vállalkozás saját magazinjában időről időre hírességeket is megszólaltattak, de kizárólag a testsúlyuk kapcsán, minden egyéb témát kíméletlenül száműztek.

1968 elején egy síkirándulás alkalmával a lap egyik újságírója megismerkedett a német származású Annemarie Huste-vel, aki akkor már 4 éve volt a Kennedy család szakácsa. Ebből a találkozásból született az ötlet, hogy a fiatal nő megoszthatná néhány európai ihletésű receptjét a magazinban, amit ő készséggel meg is tett, kikötve, hogy munkáltatója nevét nem említik meg.

Kérését nem tartották tiszteletben,

a magazin címlapján az elnöki özveggyel jelent meg, az interjú pedig a “Jackie Kennedy szakácsának fogyókúrás receptjei” címet kapta.

A cikk ismerteti többek között a citromos grillcsirke, a sült paradicsom vagy az elhíresült Bibb saláta receptjét, amely mindössze zöldsalátát, petrezselymet, snidlinget és tárkonyt tartalmaz, némi citromlével ízesítve.

A főszerkesztő, bizonyos Matty Simmons állította, hogy nem tudott a séf által aláírt titoktartási szerződésről - amikor Jackie Kennedy tudomást szerzett a dologról, éktelen haragra gerjedt. Azonnal riasztotta ügyvédeit, hogy cenzúrázzák a lapot, de túl későn reagáltak: a lapszám már nyomdába került.

Ennek ellenére Mrs Kennedy nem bocsátotta el azonnal alkalmazottját. Erre néhány nappal később került sor, amikor a New York Post címlapon hozta, hogy Huste diétájának köszönhetően fogyott két ruhaméretet.


A külsejére és imidzsére kínosan ügyelő asszonytól semmi nem állt távolabb, mint hogy egy receptgyűteményhez adja a nevét.

A naiv, vagy egyszerűen csak pénzéhes Huste ügyvédje tanácsára sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, de bocsánatkérése süket fülekre talált, Jackie Kennedy a továbbiakban nem tartott igényt a szolgálataira. Kezdetben elutasította a felkéréseket, hogy több részletet fedjen fel a Kennedy család életéről, később mégis kötélnek állt és tévéinterjút adott országos csatornáknak, akik már mint Julia Child riválisát, leendő tévésztárt és bestseller szakácskönyv írót emlegették, akire hírnév és gazdagság vár.

Üstökösszerű karriert ugyan nem futott be, de azért tudott élni a kétesen szerzett ismertséggel. 

Még 1968 őszén megjelent első szakácskönyve, ügyesen meglovagolva a fellobbanó érdeklődést Jackie Kennedy és a görög milliárdos, Arisztotelész Onassis házasságkötése kapcsán. Ezt újabb kiadványok követték, tévéműsort is kapott, írt magazinoknak, főzőiskolát alapított, megnyitotta Great Take-Out nevű gourmet elviteles üzletét, saját házában pedig exkluzív zártkörű szórakozóhelyet alakított ki gazdag Wall Street-i vendégeinek. 2016-ban 74 éves korában hunyt el.


Első könyvében, az Annemarie’s Personal Cookbook-ban 150 kedvenc receptjét gyűjtötte össze, kiegészítve tanácsokkal, trükkökkel és persze anekdotákkal. Az olvasmányosan és humorral megírt kötet a különlegességek mellett egyszerű, percek alatt elkészíthető ételeket is tartalmaz, és külön fejezetben foglalkozik gyerekeknek szánt ételekkel. Bár név szerint nem említi, nem nehéz kitalálni, hogy kis történetek főszereplője a fiatal John-John, akiről megtudjuk például, hogy a báránysült és az articsóka voltak a kedvencei.

A könyvben található receptekből szemezgettünk.

Pezsgős csirkemell

Hozzávalók 6 főre:

3 egész csirkemellfilé félbevágva, 1 citrom leve, 1 ek. kakukkfű, ízlés szerint só és bors, 4 ek. vaj, 1 ek. olaj, ½ csésze finomra (mogyoró)hagyma, 2 csésze vékonyra szeletelt gomba, ½ csésze pezsgő, ½ csésze húsleves, 2 ek. finomra vágott petrezselyem, 1 ek. liszt 1 ek vajjal elkeverve

Pácoljuk be a csirkemellet a citromlével és a kakukkfűvel, hagyjuk állni 5 percig, ezután sózzuk, borsozzuk.

Egy nagyobb vastag serpenyőben melegítsük fel a vajat az olajjal, pirítsuk meg benne a csirkét, tegyük félre.

Dobjuk a serpenyőbe a hagymát és a gombát, kevergetve pirítsuk 4 percig.

Öntsük fel a pezsgővel és a húslevessel, főzzük 10 percig.

Adjuk hozzá a petrezselymet és sűrítsük a vaj-liszt keverékkel.

Pisztácia fagylalt


Hozzávalók:

4 csésze habtejszín, 2 csésze cukor, 2 tk. mandula kivonat, zöld ételfesték, ½ csésze durvára vágott pisztácia

Kezdjük el felverni a tejszínt, néhány perc múlva adjuk hozzá a cukrot, a mandula kivonatot és az ételfestéket. Verjük kemény habbá. Óvatosan forgassuk bele a pisztáciát. Öntsük a keveréket egy dobozba és tegyük a mélyhűtőbe.

Egy óra elteltével óvatosan keverjük át, hogy a magok egyenletesen eloszoljanak és ne süllyedjenek le az aljára.

Legalább 6 órára vagy egy éjszakára tegyük a fagyasztóba.

Csokoládéhab

(nem azonos a francia típusú mousse au chocolat-val)


Hozzávalók 3 főre:

170g csokoládé, 2 ek. Kahlúa kávélikőr, 3 ek. narancslé, 2 tojássárgája, 2 egész tojás, 1 tk. vaníliakivonat, ¼ csésze cukor, 1 csésze habtejszín

Olvasszuk meg a csokoládét a kávélikőrrel és a narancslével.

Gépi habverővel keverjük habosra a tojásokat, a cukrot és a vaníliát. Adjuk hozzá a tejszínt és verjük tovább fél percig. Végül óvatosan keverjük bele az olvasztott csokoládét.

Öntsük egy tálba vagy poharakba és több órára vagy éjszakára tegyük a hűtőbe.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra