Az Édesanyám főztje a 46 éves Magyar Konyha magazin hosszú életű rovata volt, amely híres emberek ízemlékeit örökítette meg az utókornak. Anyák napja közeledtével ezekből szemezgetünk. Az írással nem titkolt célunk, hogy felszínre hozzuk olvasóink kedvenc gyerekkori ételeinek emlékét, hiszen hajdani ízek között bolyongani a nosztalgiázás talán legkellemesebb módja.

Antal Imre zongorista, műsorvezető, a Magyar Televízió örökös tagja így emlékszik az édesanyja által vitt konyhára.

„Nagy konyhánk volt, amiben vígan csörömpölt a mozsár, csillogott a réz habüst, s reggel betöltötte a házat a frissen őrölt kávé illata. Anyám a főztjével magasra tette a mércét. Idegen helyen alig merek fasírozottat enni, mert ha az nem annyira puha és egynemű, hogy villával is lehet enni, kifordul a számból. Vagy ha a marhapörköltben felfedezek egy mócsingos falatot, bele sem kezdek. Természetesen belefőzte az ételbe azt is, ami kocsonyásan remeg – jól tudom én is, ez adja a felséges íz legjavát –, de mire elém került, csupa parázs-sovány falat kacsintott rám a tálból.

A natúrkaraj édesanyámnak egy másik titka. Köménymagosan készíti, barna-pirosra süti, omlós, puha és fenséges zamata van. Elég gyakran eszünk emellett mártásokat, mert ezzel változatossá tehető az egyszerű és olcsó ebéd. Alma-, kapor-, meggy-, egres-, birsmártás a specialitásaink. Utána néhány vaníliás-mazsolás vagy éppen gesztenyés palacsinta, és kész.

Fortepan / Urbán Tamás

Amikor Budapestre kerültünk, édesanyám vezető pedagógus lett, szabadideje kevés volt, néha képtelen volt főzni. Sebaj, gondoltuk apámmal, majd mi, a teremtés koronái! Egyszer babot készítettünk, de az furcsán viselkedett főzés közben, mire kiderült, hogy só helyet VIM-et (korabeli súrolópor) tettünk bele. A másik fiaskónk egy hajtogatott leveles pogácsa volt, amiből a zsírt felejtettük ki, emiatt gránitkeményre sült. Mire anyám hazajött, asztalon volt a pogácsa, amelyhez apám vésőt és kalapácsot szervírozott. Szörnyű nagy nevetés volt!”

Borítókép: Fortepan / Urbán Tamás