A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Aranyér és elhízás fenyegeti a volán mögött

Aradvári-Szabolcs Mariann

2017. október 1.

Már vezetett 400 kilométert és elkapta az éhség? Folyton úton van, de a gyomra megálljt parancsol? Csomagoljunk hazait, ha normális étel akarunk menet közben? Biztos, hogy a benzinkutas kínálat ízlik majd és még jól is lakunk?

Ha egész napját úton tölti, nem jelenti azt, hogy az egészséges étkezéshez egy kisboltot, egy kifőzdét plusz egy hűtőszekrényt kell a vonóhorogra kapcsolnia. Külső szemlélőként kicsit irigykedhetnénk is, milyen klassz mindig máshol járni, mindig mást enni. Ideális, ha tudjuk merre van az a bizonyos kifőzde, ahol jó kaját mérnek és még időnk is van rá, hogy beüljünk egy jó menüre, de a valóságban kissé bonyolultabb a dolog…
Dietetikusként úgy látom, nem csak az étkezés megléte a fontos, hanem annak milyensége is sokat dob a latban.

Az „utazó” embereknek ugyanúgy fontos az egészséges életmód, mint bárki másnak.

Egy személyautós ügynök vagy mondjuk üzletkötő több megállót tarthat, könnyebben szerez be ezt-azt magának. Minél nagyobb jármű van alattunk, annál inkább előre kell gondolkodnunk az étkezéssel kapcsolatban. Egy kamionos cserébe telepakolhatja fedélzeti hűtőt és a külső pakolóhelyeket akár egy hétnyi élelmiszerrel, folyadékkal. Bárhol is vagyunk a napi 3 főétkezést mindenképpen tartanunk kellene.
Ideális esetben a nap reggelivel kezdődik, ha nem extrém korán kell indulni, akkor ez nyugodtan elkölthető otthon. Érdemes 20 perccel előbb kelni. Vegyük figyelembe:

a reggeli energiatartalma hiányzik a szervezetnek és napközben jóval többet fogyaszt az, aki ezt az étkezést kihagyja.

Ha mégis útközben eszünk, akkor készüljünk úgy, hogy időbeosztásnak megfelelően, akár vezetés közben is meg tudjunk reggelizni. Tea, kávé termoszban vagy termoszpohárban, tej, joghurt mind beszerezhető 2-3-5 dl kiszerelésben, mindenkinek ízlése szerint. A tejtermék lehetőség szerint ne maradjon ki a napból.
A legtöbb ízesített tejes, joghurtos italnak laktózmentes változata is beszerezhető, így akinek a tejcukor problémát okoz, annak se kell lemondani a legfontosabb kalciumforrásról. A folyadék mellé legjobb valamilyen félrozsos-rozsos-teljes kiőrlésű pékáru, magában vagy szendvicsnek elkészítve. Érdemes kisétkezésre- nassolás helyett- felkészülni összedarabolt gyümölccsel, natúr olajos magokkal.

Édességek, kekszek, chipsek menet közben feleslegesek és könnyen vezetnek elhízáshoz,

mivel a mozgás sokszor nagyon korlátozott és az egész napos üléshez nincs szükség „üres” kalóriákra, felesleges cukorra és zsírra.
Az ebéd viszonylag könnyen megoldható, mert úton-útfélen találkozunk menüztető éttermekkel, ahol egy levest és egy másodikat tiszta körülmények között, viszonylag gyorsan elfogyaszthatnak.  Hivatalosan mindenkinek jár ebédidő!
Ha a 20 perces megállás mégse férne bele a nap közepébe, akkor érdemes 1-2 tartalmas szendviccsel készülni. Ez készülhet zsemléből, kifliből, bagettből; legyen benne sajt vagy felvágott vagy ez is-az is. A zöldség bele vagy mellé kihagyhatatlan. A folyadékról itt sem szabad megfelejtkezni. Ha a tisztességes ételről lemaradtunk ebédidőben, akkor lehetőség szerint este próbáljon mindenki egy könnyű, főtt, nem túl kései vacsorát elfogyasztani.
Akinek az út a munkahelye, azoknak mindig legyen az üdítő helyett 1-2 üveg víz bekészítve. A megfelelő étkezés fontos része a jó hidratáltság, vagyis az elegendő mennyiségű folyadék elfogyasztása.

Kizárólag cukros itallal nem oltható a szomjúság és feleslegesen visz be extra kalóriát, ami elhízáshoz vezethet.

A százszázalékos gyümölcslevek szintén nem alkalmasak szomjoltásra, viszont 1:2 illetve 1:3 arányú hígítással már tökéletesek. A víz, ásványvíz a legjobb szomjoltó. Folyadék mindig legyen a kezünk ügyében!
Fontos: már két százalékos folyadékvesztés csökkenti a fizikai- és a szellemi teljesítőképességet, ami koncentráció zavarhoz, fejfájáshoz, sőt akár szédüléshez is vezethet. Ezek útközben nagyon veszélyes dolgok. Vezetés közben sosem szabad megvárni, amíg kialakul a szomjúságérzet.  Rendszeres időközönként inni kell, így a nap végére az elvárt 2 liter mennyiségű folyadék elfogyasztása se okozhat gondot.
A mértéktelen energiaital, kávé fogyasztásával nem járul hozzá a szervezet jó hidratáltságához, hiszen a koffeinnek enyhe vízhajtó hatása van. Számszerűsítve: egy eszpresszó koffeintartalma kb. 200 mg.
Ha 1 mg koffein egyenlő 1,17 ml folyadékvesztéssel, akkor egy csésze kávéval 234 ml folyadékot veszítünk.
A teával jobban járunk, mert 2 dl teával (kb. 70 mg koffein) csak 82 ml folyadékot veszítünk, így nem csak élénkít, hanem folyadékfogyasztásba is beszámítható.
Az egészséges életmódhoz nem csak a megfelelő étrend összeállítása és az elegendő folyadék elfogyasztása tartozik, hanem ennek szerves része a fizikai aktivitás is.

Érdemes tornagyakorlatokat végezni, akár menet közben is!

Az ülőfoglalkozást végzőknél gyakori a derék, váll, nyakfájdalmak, és bizony gyakran fordul elő székrekedés, aranyér. Ez utóbbi kettőnél fontos szerepet kap a rostokban – zöldségek, gyümölcsök, teljes őrlésű gabonák- gazdag étkezés, és a megfelelő mennyiségű folyadék elfogyasztása is.
Napi fél óra aktív időtöltéssel (gyors tempójú séta, kocogás, torna stb.) ezek legtöbbje vagy megelőzhető. A már kialakult problémára akár megoldást is jelenthet egy jól összeállított napi edzésprogram.  Fontos megemlíteni a sportolás közben felszabaduló endorfint, azaz boldogság hormont is, ami így segítheti a napi stressz levezetését, illetve a másnapi hatékony munkavégzéshez is hozzájárul.