Egy Fort Worth-i vendéglátóhely példát mutat szociális érzékenységből, és különleges módját találta a segítségnyújtásnak.

Az anyagi nehézségek bárkit, bármikor utolérhetnek – ami most még teljesen természetes, lehet, hogy a jövő hónapban már luxusnak tűnik. Társadalmunkban sokak napi rutinjának része az éttermi étkezés, amelynek végén a pincér kihozza a számlát, a vendég pedig fizet a szolgáltatásért.

Van azonban Texas államban egy hely, a Taste Community Restaurant, amely a szokásostól eltérő módon működik:

itt ugyanis a vacsora végén benyújtott számla csupán tájékoztató jellegű, és a vendég annyit fizet, amennyit éppen ki tud fizetni, de az sem baj, ha éppen nincs pénze az elfogyasztott ételre,

írja a FoodBeast.

Az étterem séfje, Jeff Williams ismeri az érzést, hiszen gyerekkorában maga is megtapasztalta, milyen az, amikor nem biztos, lesz-e vacsora az asztalon.

„A nővéremmel igazából soha nem éheztünk”, idézi fel az emlékeit Williams, „de ahhoz már elég nagy voltam, hogy lássam, micsoda nehézségeken mentek át a szüleim, akik sokszor nélkülöztek.”

Régi emlékeivel a fejében a séf egy olyan helyről álmodott, amely a rászorulók számára menedékül szolgál, de mégsem stigmatizál úgy, mint sok élelmiszer-elosztó segélyközpont; a betérők megőrizhetik a méltóságukat.

„Simán besétálhatsz ide. Nem kell attól tartanod, hogy a melletted ülő tudni fogja, épp milyen nehéz a helyzeted” – magyarázza.

Az étteremben kialakított „fizess, amennyit tudsz” modell lényege, hogy a vendég bármikor betérhet egy napi menüre függetlenül attól, hogy épp tud-e érte fizetni vagy sem. Aki itt helyet foglal egy asztalnál, ugyanúgy kezébe kapja az étlapot, azonban az ételek mellett nem talál árat – még ajánlat formájában sem. A rendelést és az étkezést követően aztán itt is jön a „számla”, amelyen feltüntetik ugyan a fogyasztást, azonban a lényegi rész, a fizetendő összeg teljességgel a vendégre van bízva. Az újak kedvéért a számla mellé érkezik egy kis ismertető is az alábbi szöveggel:

„A mi étlapunkon nincsenek árak – nem azért, mert ennyire menők vagyunk, hanem mert nálunk a vendég annyit fizet, amennyit tud. A rászorulók, illetve a segíteni akarók és tudók itt jól megférnek egymás mellett. Arra kérünk, egyszerűen csak írd a számla végére, mennyit tudsz fizetni. Nem fogadunk el borravalót – de ha adakozni szeretnél, borravaló helyett azt szívesen vesszük.”

A rendszer már másfél év óta működik, és a vendégek hálás visszajelzései azt mutatják, hogy sikerült egy olyan modellt kitalálni, amely megaláztatás nélkül ad lehetőséget a – nehéz helyzetben lévők életéből oly hamar kikopó – szociális életbe való visszakapcsolódásra.

„Nagyon köszönjük, hogy segítenek, most, hogy rászorulunk. Ha a helyzetünk javul, a legnagyobb örömmel térünk majd vissza, és én fizetek, amennyit csak tudok. Az isten áldja magukat. Köszönet ezért az önzetlen szeretetért, amivel a közösségünket segítik” – írja az egyik vendég.

A stáb elmondása szerint gyakran kapnak ehhez hasonló, a számla hátoldalára csendben felkörmölt mondatokat köszönetképpen – íme egy újabb példa:

Williams vállalkozása előtt kezdetben még sokan álltak értetlenül, mert sok fizetővendég tartott attól, hogy a hely ételosztó konyhához fog hasonlítani, azonban ezt a séf az indulástól nagyon tudatosan kerüli.

„Mindig vannak páran, akik akadékoskodnak, és nem értik, miről szól ez az egész. Néha aggodalmaskodnak, nehogy segélykonyhává váljunk”, fogalmaz Williams. „Mi viszont biztosan tudjuk, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie. Mára pedig sokan épp közülük kerültek ki a legjobb vendégeink.”

Az étterem egyébként helyi alapanyagokból főz, s három állandó, fizetett séffel dolgozik, míg a felszolgálói és kisegítői teendőket önkéntesek végzik. A negyedévente változó étlap pedig a legmegátalkodottabb kételkedőket is visszakozásra készteti, hiszen a rajta található fogások köszönőviszonyban sincsenek a segélykonyhák szegényes kínálatával:

a Taste Community-t a Yelp nevű étteremvéleményező applikáció 2019-ben az Egyesült Államok 100 legjobb étterme közé (pontosan a 74. helyre) választotta, és jelenleg is 5 csillaggal áll a népszerű közösségi fórumon. A texasi listán pedig a még előkelőbb 27. hellyel büszkélkedhetnek – ez pedig az állam ötvenezer étterméhez képest, ráadásul kevesebb, mint két év alatt, hatalmas teljesítmény.

A vállalkozásnak mindazonáltal megvannak a maga nehézségei: gondoljunk csak az alapanyagok áremelkedésére, amelyet – a hagyományos éttermektől eltérően – itt nem építhetnek be a fogások árába. A másik fő gond az ágazatot általánosan is sújtó, szakképzett munkaerőhiány. A Taste Community-nél jelen pillanatban a csapat 80 százaléka önkéntesekből áll.

„Mi is naponta nézünk szembe kihívásokkal. Stábunk 30 százalékát mi képezzük” – magyarázza a séf, aki azonban sokat tanul a hasonló elven működő többi étterem példájából.

Ugyanis az étterem nincs egyedül: Colorado államban például több ilyen vendéglátóhely is üzemel, amelyek közül talán a legismertebb a denveri Same Cafe. Ez a kávézó 2006 óta képes talpon maradni, ami a többi étteremnek is óriási erőt ad.

„Az a meglepő tapasztalat, hogy az ilyen modellel működő éttermek kicsit talán sikeresebbek is, mint a hagyományosak”, ecseteli Williams. „Nagy általánosságban a vendéglátás manapság nem az az ágazat, ahol óriási üzleti sikereket lehet elkönyvelni, de a hozzánk hasonló típusú helyek kicsit jobban veszik az akadályokat.”

A séf szerint ez annak köszönhető, hogy ha az emberek tudják, hogy egy jó ügyet szolgál a pénzük, igenis akarnak segíteni a nehéz helyzetbe jutottakon, és szívesen fizetnek akár egy kicsivel többet is.