A Balaton, a Badacsony és a fenyőarborétum vonzáskörzetében töltésre állíthatjuk a napelemeket.

Idén nagy szerencsénk van az októberrel: ha szőlő lennénk biztosan zamatosan cukrosodnánk, és várnánk a kései szüretet. Emberként a Folly család fenyőkertjében még egy gyors ismerkedő túrán is volt alkalmunk hasonló késő őszi érlelő élményt átélni a Balaton és a Badacsony vonzásában.

Mindjárt a bejáratnál ugyanis e két utóbbi komoly hatású szomszéd látványa fogad: a Badacsony a már-már hegynek tűnő kúpjával, ahogyan a lankája belecsúszik a Balaton vizébe, amely innen szinte tényleg a magyar tengernek tűnik. A magyarok tengerélményét erősíti a bejárat környékén fellelhető pinus pinaster is, azaz a tengerparti fenyő, de még olajfával is találkozunk. Később pedig azt is megtudjuk, hogy 25 fokos meleg felett még a kabócák is megszólalnak itt. Erre persze most nincs esély, de ez a mostani 15 fok is jóval magasabb hőérzetet nyújt, ha nem is azt a „kabócaciripelőset”.

Aztán egy kicsit hátat fordítunk a Balatonnak, és a lombok között a Badacsony is eltűnik, ahogy a kertbe betérünk, de később a szőlőtőkék között és a kilátónál még újra találkozhatunk velük. A kert be/kijáratánál elsőként

a világ legalacsonyabb óriása fogad, hiszen itt a boltban a kert megvásárolható palántái között kaphatók a mamutfenyő óvodásai is,

amelyek közül párat akár haza is vihetünk.

Ha továbbhaladunk, akkor pedig a szőlőtőkék között vezet fel minket a kert régi házához a családi arborétum éppen ügyeletben álló jelenlegi tagja, Folly Réka, hogy megmutassa nekünk azt az értéket, amit itt négy generáció gondozgatott az elmúlt 116 évben. Réka ugyanis a kis körbevezetés után beavat minket a családjuk történetébe:

Az egész még egyfajta hobbiként indult, és azért itt jöhetett létre, mert a sziklás terület nem volt alkalmas szőlőművelésre. A környéken ugyanis minden talpalatnyi föld szőlőbirtok volt. Ez a rész eleinte Esterházy Károlyé volt, majd a nagybirtokos Csigó családhoz került, ahová Réka dédapja, Folly Gyula benősült. Csigó Elzát vette el, akinek

testvére, Aranka adta az egyhektáros részt a pécsi orvosnak, hogy kiélhesse botanikai bolondériáját, és elültethesse az első fenyőket.

A feladat nem volt kicsi, hiszen 60 köbméter sziklát kellett kitermelni, és szamárháton felhordani az első időkben a vizet. Maga a dédnagyapa nem érte meg, hogy a műve kiteljesedjen, hiszen az 1905-ben történt telepítés után tíz évre rá, 1915-ben elhunyt.

Bár ő nem láthatta felcseperedni a fákat, de az a szépsége és különlegessége a történetnek, hogy utána a következő generációk mind találtak benne olyan értéket, amelyet érdemesnek tartottak megőrizni, és továbbvinni. A huszadik század Közép-Európája pedig nem az ilyen családokon átívelő értékeknek kedvezett, így rengeteg áldozatra volt szükség, hogy a különleges kert fennmaradjon.

Mindemellett a Folly családban egészen a legutóbbi időkig az arborétummal való foglalatosság soha nem tartozott az ügyeletes családi „kertész” fő tevékenységi körébe. Míg a dédnagyapának hobbi volt, a nagyapának keserű kínszenvedés lett, amikor egykori bankvezetőként a szocializmus idején itt élte túl a legnehezebb időket.

A nagyapa (ugyancsak Folly Gyula) ugyanis

a területen növő szőlőből és gyümölcsfákból igyekezett eltartani a családját.

Ő eredetileg külügyi szakon végzett Budapesten, majd a második világháború előtt ide hívták el, hogy igazgassa a Tapolcai takarékpénztárt. A háború utáni kurzusváltáskor aztán egyből ki is rakták a bankfiókból, és a fűtőt ültették az igazgatói székbe. Ő pedig a kert melletti szőlőbirtokon lévő házba költözött a családdal és az éppen érkező negyedik gyerekkel.

A területet aztán a négy gyerekére íratta, és a kilencven százalékát felajánlotta államosításra, hogy így talán kedvezőbben ítélnek majd róla. Ez a taktika talán be is jöhetett, mert a fákat így nem is bántották. Ezután ő folytatta a telepítéseket. Tartotta a kapcsolatot külföldi szakemberekkel, és így meg is tartotta az arborétumot.

A következő kertész aztán Réka édesapja lett (szintén Folly Gyula), aki agrármérnök és növényvédő szakmérnök volt. Ő kezdte a kilencvenes években a területeket visszavásárolni. Egy részét kárpótlással sikerült visszaszerezni, másokért más területeket kellet venni, és azokat becserélni, amely rengeteg erőt, energiát és pénzt emésztett fel. Ő alakította ki végül hivatalosan az arborétumot. Faiskolát alapított, körbekerítette, megépítette az első sétaútvonalakat, és már belépőt is szedett. Ő a 2010-ben bekövetkező halálával adta át a stafétát.

Réka először általános orvosnak tanult, majd fogorvosként is végzett, de a fogorvosi rendelő helyett az arborétum és a szőlő lett az élete miután a négy testvér közül Réka bátyja helyett rá maradt a feladat. A férjével akkor úgy döntöttek, hogy az arborétum akkora értéket jelent, amelynek továbbépítésére érdemes rátenni az életüket. Számára ugyanis az arborétum a család története, amire nagyon büszke. Ha az előtte járó nemzedékek sokkal nehezebb körülmények között is elvégezték a feladatot, akkor neki a negyedik generáció tagjának az a dolga, hogy mindezt a magasba emelje.

Úgy látszik először én születtem olyan korba, hogy ezt megtehessem, és boldogan adtam az életem és az energiámat, hogy ez megtörténhessen.

- meséli Réka.

Aki pedig a kertet most megnézi az láthatja, hogy megérte, hiszen mindenhol az értékek köszönnek vissza, legyen szó a sétautak kidolgozásáról, a fenyőtoboz alakú kilátóról, a borászatról vagy a vendéglátásról. A tervek pedig még inkább arra mutatnak, hogy olyan élményeket tudnak nyújtani, amelyek megalapozhatják a jövőt.

Réka szerint a vendégek kiszolgálása, a gasztronómia és a vendéglátás tehát különösen fontos, de a központi elem mindig is az arborétum marad. A bor és az étel csak ezt támogatja mind üzletileg, mind azért, hogy a látogatók minden igényét kielégítsék.

Nagy Leopold, az arborétum borásza, elmondta, hogy a jelenlegi pince akár 100 ezer palackot is képes lenne termelni, aminek jelenleg a felét használják ki idén.

A jelenlegi termelés 90 százalékát a reduktív eljárással készülő borok teszik ki, míg a maradék fahordóban készül.

A fahordósakat is gyakran beházasították a reduktív tételek mellé, hogy aromásabbá tegyék a végeredményt. A terület hagyományainak megfelelően olaszrizling, szürkebarát, kéknyelű, rajnai és ottonel muskotály készül a pincékben, de rozé és vörös is szerepel az újdonságok között.

Biológiai érésben szüretelnek, így érkezésünkkor már nincs kint szőlő a tőkéken. Egyedül a Cédrus nevű olaszrizling-szürkebarát házasításukhoz tartják kicsit tovább kint érni a szőlőt, de már ezekből a bogyókból is erjed a must. Most éppen a 2019-es rajnai rizlingjük ad okot a büszkeségre, amit a Magyar Tudományos Akadémia a középkategória (rendezvények bora) között első helyezettje, és „Az MTA Bora 2021” kitüntető cím nyertese lett, valamint a VinAgora versenyen arany minősítést kapott.

Az arborétum másik gasztronómiai értéke pedig a vendéglátás, amelyben a harmadik szezont vitték végig. Új séfjük, Turcsics Gábor pedig a Kistücsökből érkezett ide. Az étterem koncepciója szinte minden évszakban nagyot változik, és teljesen megújul. Amit lehet, a környékből igyekeznek megoldani. Az arborétumhoz köthetően pedig elkezdtek pár hozzávalót beépíteni a menübe. Ezekből még kevés kerül az ételekbe, de savanyítottak már például fenyőrügyeket, és a fűszerkert is termel mentát, tárkonyt, rozmaringot, zsályát, citromfűvet és három-négyféle bazsalikomot.

Bár a Balaton vidéke egyre több jó hozzávalóval büszkélkedhet, de nem könnyű megtalálni azokat a termelőket, akik állandó minőséget és mennyiséget is képesek tartani. Vászolyi sajtra, boglári fogasra, tapolcai lazacpisztrángra azért lehet náluk számítani, ahogyan egy kicsit távolabbról, Zalaegerszegről is érkeznek csírák, mikrozöldségek, amelyek a frissességükkel valóságos kis robbanásokat okoznak a szájban, ahogyan az a céklás árparizottó kóstolásakor is kiderült.

Az állandó tisztességes minőség mellett azért itt

nyáron a rengeteg vendég miatt alapvetően a gyorsaság jelenti a legnagyobb kihívást,

így az ételek is olyanok, amelyek hamar tálalhatóak, illetve a szakácsok olyan technológiát alkalmaznak, hogy a készültségi szintet előre be lehessen állítani, így a végén csak befejezni kell, és frissen kerülhet a vendégek elé a fogás.

Az árparizottó céklavariációkkal és sült csirkemellel például elsőre bonyolultabb ételnek tűnik a hamburgernél, de igazából a végső fázisban sokkal egyszerűbb, és izgalmasabb is, így erre sem kell várni.

Egy egyszerű ebéd után pedig a cukrászpultból is érdemes választani egy gyümölcsökkel teli málna- és turóhabos kosárkát, egy kókusztejes pannacottát bazsalikomos eperrel vagy éppen egy paleo csokitortát rengeteg bogyós gyümölccsel. Más dolgunk ezután már nincs is csak kiülni az októberi napra kitett napozóágyakba, és elszopogatni a Cédrus küvénket, amely egyszerre hozza az aromás frissességet, az érettebb ízeket és a hordós fűszerességet.

Idén nagy szerencsénk volt az októberrel. A hajnali csípős reggelek után a Nap kora délelőttől megmutatja, hogy még nem vesztette el minden erejét, és délután képes átmelegíteni az embert. Ezt kicsit afféle búcsúnak is felfoghatjuk, és betárazhatjuk a napsütötte órákat, hogy segítsenek túlélni az elkövetkező sötétet és hideget, ami már este is közelít a Badacsony csapott kúpú tetején és Balaton lustán csillogó tükrén túl. Most még a napsütésben vehetünk pár mély lélegzetet, hogy átjárjon az élmény, majd továbbindulhatunk.