Cikkek

Magyar Konyha

2020. április 6.

Hát kérem, ilyen se volt még ebben a rövid életben. Elfogyott a vörösborom. No, ne túlozzunk, ilyen már előfordult, de amit most mesélek…

Szóval, elfogyott a vörösborom, megyek hozok másikat, gondoltam és szépen, lassan felöltöztem, azért lassan, mert közel van a kis bolt, ahol nagyon jó vörösbort árulnak. Könnyű, száraz – nem mondom a márkáját, mert az tilos reklám lenne, maradjunk annyiban, hogy vörösbor. Finom vörösbor.

Felöltöztem, a mostani „divat” szerint álarcot is tettem a szám, az orrom elé és indultam, illetve indultam volna,

ha Angéla rám nem szól:

-Hová, hová?!
-Vörösborért, mivel, hogy elfogyott és…
-Nem mehetsz!
-Miért nem mehetnék, ma még nem ittam.
-Mondom, nem mehetsz!
-Nem fogod megtiltani nekem!
-Én nem.
-Na ne szórakozz, ha én menni akarok…
-Akkor nem mész!
-De miért!?
-Mert te ahhoz öreg vagy.
-Mihez?
-Hogy hatvanöt év fölött bemehess a boltba!
-Milyen marhaság ez?
-Ez nem marhaság,

ez féltés, ez szeretet. Jutott volna eszedbe, amikor még reggel kilenc és tizenkettő között volt az idő,

amikor nektek öregeknek áll a világ! Sajnos, ilyen későn délután a koronavírus lesben áll a boltok ajtajában és lecsap a renitens öregekre.
-Én nem vagyok öreg!
-Nem. Te aggastyán vagy ahhoz, hogy ilyenkor, délután hatkor kószálj az üzletekben.
-Én nem vagyok aggastyán!
-Ha nem lennél, akkor szépen megköszönnéd, hogy vigyáznak rád.
-Akkor, most mit csináljak?
-Telefonálj az üzletbe, hogy küldjenek két üveg vörösbort.

Telefonáltam. Néhány perc múlva csöngettek. egy

nagyon öreg bácsi állt az ajtóban, kezében két üveg vörösborral.

Ámulva néztem és megkérdeztem:

-Maga hány éves?
-Hetven.
-És magát beengedték?
-Nem. De tudja, a lányom, az üzletes, kiadta az ajtón és megmondta a címet.

Azóta lassabban iszom a vörösbort, hogy tovább tartson. Tanulság: A koronavírus hülyét csinál belőlünk. Vagy nem ő?

Bodrogi Gyula bácsi