A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

BUDAPEST TOP 10 gasztrokalauz

Magyar Konyha

2019. október 27.

A Magyar Konyha magazin decemberi számához minden olvasónk ajándékba kapja a Budapest TOP10 gasztrokalauzt. Másfél millió lépés. Ezúttal Budapesten. Az elmúlt hónapokban közel ezer helyet látogattunk meg a fővárosban, hogy abból maradjon 300. A választást megkönnyítve idén ikonokkal jeleztük, mely helyeket tartunk ár-érték arányban megfelelőnek, hol adnak ebédmenüt és hol kaphatunk jó halételeket.

Bejártuk az új városközpontokat a VIII. és IX. kerületben, a budapesti kínai negyedet, kirándultunk Máriaremetére és Rákosszentmihályra, felfedeztünk romantikus kisvendéglőt, Duna-parti barbecue-sütőt, eldugott perzsa lakáséttermet, még a megújult Szépművészeti Múzeum büféjét is teszteltük.

Jártunk szinte mindenütt, ahol jó ételre, italra, hangulatra volt kilátás. És megérte a kalandozás.

A budapesti gasztrovilág óriásit változott röpke egy év alatt. Nyitott néhány új fine dining étterem, a gourmet-konyhák, bisztrók száma is szaporodott, de az áttörést az alternatív helyek számának (és színvonalának) növekedése jelentette. Egyre több a kötetlen, újhullámos hely, gasztrokocsma és „mentes” konyha, kézműves söröző és skybár, a funkciók, étlapok egyre jobban keverednek, egy-egy helyet szinte lehetetlen is kategóriákba sorolni. Ami biztos:

a magyar konyha hagyományos fogásai és a minőségi magyar alapanyagok iránti elkötelezettség erősödött, ma már ritka az olyan séf, akinek ne volna saját termelője.

Egyetlen fájdalmunk, mivel több halétterem is bezárt, idén a Top 10 halas kategória kimaradt a kötetből. Cserébe szimbólummal jelezzük, hol kapható jó minőségű halétel.

A turisták számának növekedése színvonal-emelkedést hozott a vendéglátásban is. Egyre több helyen találkozunk csak idegen nyelven beszélő pincérekkel, egyre több a nemzetközi stílusú hely, ma már természetes, hogy az itt élő olaszok, görögök, indiaiak, libanoniak, irániak saját éttermet nyitnak.

Továbbra is tart a keleti (főleg kínai és vietnámi) konyha divatja, de érzékelhető a közel-keleti gasztronómia hatása is. Kalauzunkban igyekeztünk ezeket az új helyeket bemutatni, ezért néhány régi ismerős – sajnálattal – kimaradt. Viszont találtunk számos helyet, melyek új színt és szemléletet hoztak a főváros kulináris életébe.

Ki gondolta volna pár éve, hogy a város hemzsegni fog a reggelizőhelyektől? Vagy hogy így gyarapodnak az igényes bárok, borbárok, skybárok?

Sokáig a piacokon található gourmet-helyek száma is kimerült a Hold utcai piac egységeiben. Idén már a város legtávolabbi pontjain tudunk piaci bisztrókat ajánlani. Ugyanez a helyzet a kávézókkal is. Budapest maholnap már nem a kávéházak városa, hanem az újhullámos kávézók metropolisza, ahol elvárás a saját pörkölésű kávé.

Háromszáz címet talál az olvasó a gasztrokalauzban, és hogy megkönnyítsük a választást, idén ikonokkal jeleztük, mely helyeket tartunk ár-érték arányban megfelelőnek, hol adnak ebédmenüt és hol kaphatunk jó halételeket.

Úgyhogy kulináris kalandra fel! Bízzanak a séfekben, hiszen egy tréfás internetes bejegyzés szerint régen, aki feláldozta valamiért az életét, azt szentnek hívták. Ma úgy nevezik: szakács.

Madary Orsolya

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra