Csodálatos, félelmetes, veszélyes és fizikálisan kimerítő. Az extrém tengeri horgászat az Indiai-óceánban nem olyan romantikus, mint a filmekben. A frissen fogott, sárgaúszójú tonhalból készült sashimi íze viszont minden nehézségért kárpótol!

A Mozambik fennhatósága alá tartozó Lazarous-zátony nemcsak egy elsüllyedt sziget az Indiai-óceánon, hanem a világ legjobbnak tartott horgászparadicsomai között is bérelt helye van. A kontinenstől 260 kilométerre, keleti irányban elhelyezkedő Lazarous hemzseg az olyan halaktól, amelyek kifogása fent van minden tengeri horgász bakancslistáján.

2024 novemberének végén először járt horgásztúrán magyar csapat ezeken a vizeken. Az expedíción Grünvald Balázs, a budai Park Étterem tulajdonosa is részt vett, élményeiről a Magyar Konyhának számolt be.

Két év várakozás

Két hetet eltölteni nyílt vízen, egy 15 méter hosszú katamaránon nem az a program, amiről az embernek elsőként a gasztronómiai kényeztetés jut eszébe.

Grünvald Balázs

Mivel nem köt ki a hajó, a fedélzeten fogyasztott ételek túlnyomó része abból áll, amit az utasok kifognak. A faszenes grillt mindennap begyújtja a személyzet, de néha nyersen is kerül a tányérra egy-egy falat. Ám idáig el is kell jutni, és aki járt már Afrikában, bizonyára tudja, az utazás arrafelé sokkal nehezebben tervezhető.

„A konzulátus figyelmeztetett bennünket, hogy Mozambik jelenleg veszélyes ország, és felhívták a figyelmünket, hogy a fővárosban polgárháborús a helyzet. A mi hajónk viszont az onnan körülbelül 2000 kilométerre lévő Pembából indult, és nem is terveztünk időt tölteni a szárazföldön, ezért úgy gondoltuk, nem lehet gond” – mondja Grünvald Balázs. A vízummal kapcsolatos nehézségek, a többórás várakozás, a lemaradó csomagok és a taxiban biztonsági öv helyett használat gumipók hamar ráébresztette a csapatot: a következő két hétben nem csak a horgászélmény lesz extrém.

„Minden megpróbáltatást érdemes viszont kiállni az érzésért, amikor az óceán vizén, horgászbotba kapaszkodva harminckilós óriásokkal küzdesz” – idézi fel Balázs a legszebb pillanatokat. A Lazarous horgászparadicsomban három katamaránnak van engedélye arra, hogy horgászokat szállítson a zátony vidékére. A magyar pecások két évig várták, hogy végre sorra kerüljenek.

Az extrém tengeri horgászat egészen más, mint az édesvízi: szinte kizárólag ragadozó halak kerülnek horogra, 150-200 méter mélységben. A kapás után pedig van, hogy egy óra is eltelik, mire felbukkan a víz felszínén a zsákmány: egy közel harminckilós barrakuda, de megesik, hogy egy jókora tonhallal is ennyit kell küzdeni. Alkalmanként pedig az is előfordul, hogy a felszínig már csak a zsákmány feje jut el: a többit útközben felfalják a cápák.

A nagyobb halakat néhány fotó készítése után pedig gyorsan visszaengedik, a kisebbekből viszont ebéd vagy vacsora készül.

Portugál – indiai konyha

Mozambik gasztronómiájának története épp olyan fordulatos, mint az országé. Az arabok már a 10. században jelentős fűszerkereskedelmet folytattak arrafelé, miután pedig Vasco da Gama Afrika megkerülésével eljutott Indiába, a portugálok üzleteltek a vidéken. Hatásuk a mai napig érezhető, és ez nem csak a hivatalos nyelvben érhető tetten: a csilivel, citrommal és fokhagymával készülő Portugáliában is jól ismert piri-piri szószból a steaktől a csirkén át a tengeri fogásokig Mozambikban mindenre kerül.

Egyébként erős az indiai hatás is, rendkívül népszerű a curry és a csillagánizs. Utóbbi egy marhahúsból készülő helyi sült kolbász legfontosabb fűszere. „Ezt a kolbászt szinte mindennap kínálták reggelire, szívesen megkóstoltuk, de a magyar gyomor számára nem mondanám komfortosnak” – mondja Balázs, aki sokkal hosszabban tudja sorolni azokat az ételeket, amelyek pillanatok alatt belopták magukat a magyar utazók szívébe.

A hajó legénysége mindössze három fő volt, ők kísérték a hat horgászt. A kapitány két segítője közül az egyik nagyszerű szakácsnak bizonyult. Különféle répákat, burgonyát, paradicsomokat, paprikákat, többféle rizst és bulgurt is raktározott a fedélzeten, gyümölcsből pedig rengeteget halmozott fel indulás előtt.

Balázs szerint egy valamirevaló mozambiki reggeli nem létezik gyümölcs nélkül: mangó, banán és narancs mindig került az asztalra. Ezek jókora hálókban lógtak a hajón, így napközben is lehetett enni belőlük. A fedélzeten hajnali négykor indul az élet, a katamarán célba veszi az aznapi horgászhelyet és némi pecázás után következhet a reggeli, gyümölcsökkel és joghurttal.

Délben, a félórás ebédszünetben már az előző este kifogott és jégre tett, vagy a friss, aznapi fogásból készült grillen a tonhalsteak, vagy a mozambiki paella, amelyben jókora sügér-, illetve tonhalkockák voltak, ízét pedig leginkább a curry határozta meg.

„Egyszer homárt is készítettek nekünk, amelyet a szárazföldtől mintegy 40 kilométerre, a nyílt óceánon vettünk egy embertől, aki teljesen egyedül bukkant fel valahonnan egy kenuban.”

Sashimi

Azt, hogy mi a vacsora este hét körül, ugyancsak a napi fogás határozta meg. Friss tintahal is gyakran került a grillre, amelyen szinte semelyik hal nem kapott különösebb fűszerezést, csupán só és színes bors ízesítette.

Erőteljes volt azonban a köretek íze, no meg az a szósz is, amely friss kígyóuborkával készült, joghurtos volt és nagyon mentás. Remekül illett a halételekhez, amelyek közül Balázs szerint a legízletesebbek a különféle tengeri sügérek voltak, a sárgaúszójú tonhalból készített sashimi megkóstolása pedig az egész utazás legínycsiklandozóbb pillanata volt.

Az eredetileg japán sashimit kiválóan készítette Balázsék hajójának szakácsa. A fogás alapja a nyers hal, a speciális vágásokkal, kb. félcentis szeletekre szabdalt halhúshoz csupán már csepp citrom, vaszabi, esetleg reszelt gyömbér járt, és nem is kellett hozzá semmi más! Ez a vacsora képes volt még tizenkét órás, folyamatos horgászat után is új erőt adni, akár egy laza, esti cápavadászathoz is.

Több száz cápafaj van, de ezeknek csak kis része fogyasztható. Balázsék horgára legtöbbször macskacápa került, amit nem szoktak megsütni és a tigriscápa sem ínyenc falat. A megakasztott csúcsragadozókat egyébként jobb tisztes távolból figyelni, a velük való fotózkodás ugyanis még a helyi, veterán horgászok számára is túl veszélyes programpontnak számított.