Cikkek

Orbán Szilvia

2021. február 12.

Bridgerton , Netflix , sorozat , kosztümös , régenskor

Az angol régenskorszak egy új tévésorozatnak köszönhetően került ismét reflektorfénybe.

A Bridgerton család című tévésorozatot 2020 karácsonyán indította útjára a Netflix, és akkor még csak reménykedhettek benne, hogy a kosztümös drámaszériát kedvelni fogják az emberek. Shonda Rhimes (A Grace klinika) producer pedig úgy tűnik, ezúttal sem lőtt mellé: a Julia Quinn romantikus bestseller sorozata alapján készült filmek az utóbbi hetek nézettségi adatai alapján máris a csatorna legsikeresebb produkciójává nőtték ki magukat, és ez – tekintve a Netflix korábbi sikerszériáit – nem kis szó.

A néző a Bridgerton família – nyolc összetartó testvér és özvegy édesanyjuk – életén keresztül egészen az angol régenskorszakig repülhet vissza az időben, és betekinthet az előkelő körök intrikákkal átszőtt, de románcokban is gazdag korabeli világába, mindezt egy leporolt, pergő ritmusú, korántsem hagyományos feldolgozásban.


A hatalmas érdeklődésre való tekintettel várható volt, hogy a romantikus dráma folytatást kap, és január végén érkezett is a megerősítés, miszerint a Netflix berendelte a második évadot.

Az angol régenskorszak ideje 1811 és 1820 közé tehető, amikor a zavarodott elméjű III. György helyére, idősebb fiát, IV. Györgyöt ültették helyettesként, egy precedens törvény meghozása után. IV. György 1820-ig, apja haláláig töltötte be a régensherceg pozíciót, akkor királlyá koronázták.

Bár a szériát kritika is érte a „tágan értelmezett korhűség”, illetve a szándékosan explicit szerelmi jelenetek miatt, mégis – vagy talán épp ezért – végső soron világszerte elsöprő sikert aratott. A nézők nem csak a  történetet találták kellően lebilincselőnek, de a sorozat kapcsán világszerte megnőtt az érdeklődés az éra fényűző divatja, romantikus táncai, illetve pazar lakberendezési stílusa iránt, sőt, az emberek arra is kíváncsiak lettek, vajon mit tálaltak fel egy-egy korabeli vacsorán, írja az Independent.


A régenskor konyhája

A XIX. századi Angliában a főúri bálok és vacsorák voltak a társasági élet legfontosabb színterei, ahol a vendégek pazar fogások hosszú sorára – levesekre, húsokra, zöldségekre, savanyúságokra, vadételekre, mártásokra, zselékre, pudingokra, édes krémekre – számíthattak az egész este folyamán. A Jane Austen Központ leírása szerint egy-egy tipikus régens korszakbéli vacsorán – az esemény jellegétől függően – 5-25 különböző ételfélét kínáltak fel a vendégeknek.


S bár a tehetős családok egész sor szolgálót alkalmaztak, akik a konyhai teendőket elvégezték a ház hölgytagjai helyett, azt minden jómódú lánytól elvárták, hogy a konyhában is kiismerje magát.

Egy 1800-ban kiadott szakácskönyvben (Elizabeth Price: The New Universal and Complete Confectioner) a szerző így fogalmaz:

„Egy ifjú hölgynek tudnia kell süteményeket készíteni és desszertet díszíteni.”

Price és a kor más szakácskönyveiben számos, a korra jellemző étel leírásával találkozhat az érdeklődő, ezekből mutatunk most néhányat, amivel akár már most elkezdhető a hangolódás a következő Bridgerton-évadra.


Veseleves

Az 1847-ben kiadott Valódi Előzékenység: Etikett kézikönyv hölgyeknek című angol kiadványban az olvasható, hogy a régenskorszak vacsorapartijai általában levessel indultak, amelyeket illetlenség volt visszautasítani.

„A levest a kanál oldaláról együk, ne pedig a végéről. Evés közben óvakodjunk a hangok kiadásától, ne szürcsöljünk: ez a szokás elmondhatatlanul közönséges.”

A lenti recept a XIX. században publikált The Bell Inn receptkönyvben olvasható – s bár nevében leves, valójában inkább egyfajta pörkölt.

Hozzávalók:

  • 500 g marhahús
  • 1 vese (marha vagy sertés)
  • 4 fehérrépa
  • 2 sárgarépa
  • 1 fej zeller
  • 4 burgonya
  • citromhéj

Elkészítés:

A vesét alaposan tisztítsuk meg, mossuk át, töröljük szárazra és szeleteljük fel. A marhahúst vágjuk falatnyi darabokra. Hámozzuk meg a krumplit, daraboljuk, és tegyük fel főni, közben a húsokat egy másik edényben kissé pirítsuk át. A burgonyához adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, majd a húst és a vesét, végül pedig a reszelt citromhéjat. Legalább egy órán át főzzük még, alacsony-közepes hőmérsékleten, ízlés szerint sózzuk.

Little Queen

Ezek a piros ribizlivel gazdagított, könnyű muffinkák rendkívül népszerűek voltak a XVIII-XIX. századi Angliában. A mai cupcake-ekhez hasonló, de azoknál kisebb méretű, és általában levegősebb tésztából készült süteményekre hagyományosan egy könnyebb, vajas krémet kentek.

Hozzávalók:

  • 450 g liszt
  • 700 g vaj
  • 700 g cukor
  • 3 tojássárgája
  • 3 tk rózsavíz
  • 4 tk sherry
  • 2 szerecsendió
  • 450 g ribizli

Elkészítés:

A vajat kézzel addig verjük, míg kissé besűrűsödik, majd adjuk hozzá a cukrot és a lisztet. Reszeljük le a szerecsendiót és adjuk a tésztához. Adjuk hozzá a tojások sárgáját, a sherryt és a rózsavizet is, majd az egészet alaposan keverjük újra össze. A legvégén óvatosan forgassuk bele a ribizlit, majd a tésztát adagoljuk a sütőlapra előkészített kisebb formákba. A sütőt sütés előtt melegítsük fel közepes hőmérsékletre, majd a süteményeket süssük 15 percig.

Feketeszeder-víz

Ez az ital egykor sokak kedvelt frissítője volt, amit Elizabeth Price mind felnőtteknek, mind gyerekeknek szívesen ajánlott.

Hozzávalók:

  • 2 kg feketeszeder
  • 1-1 maréknyi zsenge rozmaring, édes majoránna, fodormenta, angyalgyökér, citromfű, körömvirág
  • 450 g szárított ibolya
  • 450 g ánizsmag
  • 450 g édeskömény mag

Elkészítés:

A megmosott gyümölcsöt finoman zúzzuk össze, majd adjuk hozzá a fűszernövényeket. Az ibolyát és a magokat vágjuk össze, adjuk a keverékhez, és jól keverjük el. Hagyjuk kicsit állni, majd szűrjük-csepegtessük le egy edénybe, tegyük hideg helyre. Fogyasztáskor 3-4 kanállal keverjünk belőle egy pohár vízbe.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra