Marco Rossi, Pierre Hermé, Dragomán György, Borbás Marcsi, Schäffer Erzsébet - igazi sztárparádéval érkezik a Magyar Konyha márciusi lapszáma. Mától keresse az újságárusoknál!

Rippl-Rónai úgy festette le Móriczot, mintha szunyókálna. Pedig az író résnyire összehúzott szemével pontosan megfigyelte a legkisebb részletet is, hiába próbálták a többiek eltitkolni érzéseiket, Móricz a vesékbe, de főként a gyomrokba látott. Ezért kíséri nála az evést fenyegetettség, ezért különböznek gyomornovellái mindenki máséitól, gasztroportréja elolvasható márciusi lapszámunkban.

Egészen más világ Marco Rossié. Az étvágy nála az életöröm kifejeződése – derül ki legújabb lapszámunkból. A magyar futballválogatott szövetségi kapitánya tizenegy éve él a Nápoly–Torino–Budapest-háromszögben, és kulináris horizontján megfér egymás mellett a tejben áztatott fontina sajttal készült gnocchi és a töltött káposzta.

Hogy mi vonzotta régen az embereket a kávéházakba? A szellemi pezsgés? A hírességek? („Igen, Karinthy vagyok, ne tessék elájulni!”) A főúr, aki egy személyben volt pincér és lélekbúvár? A friss lapok és pletykák? Ma már nehéz eldönteni, de tény, hogy a történelmi kávéházak közül alig néhány élte túl az idők változását. Mi háromban jártunk, ezekről el is mondjuk a véleményünket.

Márciusi számunkban szó lesz még az elfeledett zöldségről, a mángoldról, bemutatjuk Pierre Hermét, a macaronkirályt, Kontor Enikő keramikust, a mikrozöldségeket és csírákat termesztő Hintalan családot, írunk az ánizsról, folytatjuk Schäffer Erzsébet rovatát, indítunk egyet Borbás Marcsival.

És van itt még valami, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül, ami megér egy rövidke publicisztikát: a bogárevés. Az Európai Bizottság – épp az elmúlt hetekben – újabb ízeltlábúakat sorolt a szabadon forgalmazható és támogatott élelmiszerek közé. Igen, tudjuk: „De gustibus non est disputandum.” Ízlésről nem vitatkozunk. (Pofonokról sem.) Ha valaki az óriáshangya püspökfalatját kedveli, vagy a selyemhernyó édeskés, dióízű bábját, esetleg él-hal az indiai tutajpoloska fokhagymás változatáért, akkor épp úgy tudomásul kell vennünk a gusztusát, mint ahogy ő elfogadja, hogy mi hagymás sertésvért tunkolunk.

A Föld lakóinak nyolcvan százaléka amúgy is rendszeresen eszik (nemcsak beszél) tücsköt-bogarat, mindössze az európaiak finnyáskodnak. Az „öreg” kontinensen egyelőre csak a celebek hajlandók svábbogarat enni (a televíziós show-műsorokban ezt bátorságpróbának nevezik), a többiek már a gondolattól is öklendeznek. Pedig az entomofágia (rovarevés) szakértői szerint az 1500 ehető rovarfaj példányai között igazi csemegék lapulnak. Ilyen az új-zélandi weta szöcske vagy az afrikai góliátbogár. Magyar ember mégsem eszik férget. A csigát is utálja, mint a híg tojást. Kassák Lajos sem az ökológiai lábnyom miatt falta stanicliből a cincérbogarat, hanem mert egy árva peták nélkül gyalogolt el Brüsszelig.

Hát rajtunk ne múljék a Föld sorsa! Márciusi magazinunkban megadjuk a tücsöktaco receptjét. Tiltakozó levelüket a legjobb, ha egyből Brüsszelbe küldik, az Európai Bizottság címére.

A lapot keresse az újságárúsoknál vagy fizessen elő rá ide kattintva!