Francia mintára szerveződnek országszerte egyre-másra a zöldségközösségek. Néhány tucat család támogatási szerződést köt egy közeli gazdával - általában egy évre. A zöldségközösségek tagjai viselik a gazdaság kockázatait, cserébe osztoznak a termésen: hogy mit kapnak, az hétről hétre meglepetés. A tiszta termőterületnek mondható Szentendrei-szigeten két biogazdaságot kerestünk fel.

Éppen a legjobbkor ismerkedett meg a zöldségközösségek francia ötletgazdáival a Tudatos Vásárlók Egyesületén keresztül Pető Áron szigetmonostori biogazda: akkor, amikor már teljesen elege lett a piacozásból. "Miután kifizettem a tetemes helypénzt, hajnali háromtól azon szorongtam, hogy legalább egy részét el tudjam adni annak, amiről tudtam, hogy jó minőségű, és hogy jó szívvel termeltem. Azt kellett látnom, hogy hiába árulom 250 forintért az álomszép angol zellert, a vásárlók mégis a celofánba csomagolt német árut veszik, holott az 850 forintba kerül. A kereskedők a piacon erősebbek, mint a termelők" - állítja.

• Pető Áron nem dobozol

Pető Áron hetven családot lát el a közelben: "Míg Amerikában száz, az Európai Unióban negyven, Magyarországon tíz kilométeres körzet jelenti a lokalitást" - magyarázza, hogy miért csak a III. kerületig szállít. Minden csütörtökön maga viszi el az áruját az átvevőpontokra, s ott mindenki annyit vesz ki magának, amennyit jónak lát. Bárki csatlakozhat a közösséghez, aki ezt anyagilag megengedheti magának, s vállalja, hogy elmegy az áruért csütörtökönként - korlátot csak a gazdaság teljesítőképessége jelent. A tagok a szállítástól függetlenül minden hónapban fizetik az idei évre megállapított havi 22 ezer forintot, hiszen munka akkor is van, amikor termés még nincsen.

A biogazda mindent szétoszt a közösség tagjai között, ami csak az öt hektáron megterem, mert úgy fogja fel, hogy a közösség tagjai tartják fenn a gazdaságot, ezért minden termés az övék. Nem porciózza egységdobozokba az adagokat, mint a legtöbb gazdálkodó: "Eleinte aggódtam, hogy nagyon ráfizetünk, de az élet azt igazolta, hogy akiben él annyi közösségi érzés és felelősségtudat, hogy egy zöldségközösséghez csatlakozzék, nem törekszik tisztességtelen haszonra." Aki nem így gondolkodott, az az évek során lemorzsolódott anélkül, hogy bárki is megjegyzést tett volna rá. Pető Áron abban bízik: ha az őt támogató családok rendszeresen kapnak sok és nagyon finom zöldséget, elnézik, ha elvétve kerül közé kukacos is, vagy ha le kell szedni valamit, mielőtt rendesen megnőtt volna. "Mindig csak saját termést adunk - ezt is ki kell emelni, mert Magyarországon minden lehetséges." Francia példát említ: "Egy videón láttam, hogy a nagyvárosban, ahol a zöldségszállító megállt az út közepén a második sorban, a vásárlók magukhoz húztak egy üres kukát, és annak a fedelére tett deszkán felezték el a káposztát. Nálunk ez elképzelhetetlen lenne, pedig ugyanabban az Európai Unióban élünk. Mégis, itt sokkal több az aggodalmaskodás". Francia mintára készül bevezetni azt is, hogy nem porciózza zacskókba a fejtett babot, borsót, mert hiába kéri, a tudatos vásárlók csak nem hozzák vissza a nejlonzacskókat. Ki-ki jöhet kosárral, dobozzal, amivel akar, és abba méri ki a terményeket.

A zöldségközösség tagjai önkéntes munkát is végezhetnek, s bár ebben egyelőre nincs sok köszönet, nagy kárt nem tesznek - vagy ha mégis, hát a sajátjukat pusztítják - véli Pető Áron. A nehézségek közül kiemeli: Magyarországon szinte lehetetlen megbízható minőségű biopalántát kapni, a legolcsóbb és a legmegbízhatóbb megoldás Ausztriából hozni még a tetemes szállítási költség ellenére is. Maga készítette tápkockába tőzeget, földet, komposztot és perlit nevű, habosított kőzetet kever, így nevel saját palántát is szép számmal. "Így se jutok semminek sem a végére" - pislant ki a szemüvege fölött arra a felvetésre, hogy ezeket Magyarországon akár forgalmazhatná is, s elsők közt lenne a piacon. Földjén paradicsomtápanyag-kísérletet is végeznek a Corvinus Egyetem ökológia-gazdálkodás szakos doktoranduszai, hiszen a biotápanyagok kérdéskörét egyelőre még homály fedi. Búzáját a piszkei ökomalomban őrlik - 8-12 kiló liszt jut évente a közösség családjainak. Augusztus 20-án ebből sütnek együtt új kenyeret.

Három Kaptár

Ódon kolostorok szimbolikus kertjeit idézi a körkörös ívekben megépített konyhakert, melyben a téli kel levendulával, a kelbimbó pedig tárkonnyal él együtt - a fűszernövények nemcsak a szemet gyönyörködtetik, de a rovarokat is elriasztják. A Három Kaptár Biokert Tahitótfaluban minden részletében olyan szépséges, olyan takaros, hogy egyből látszik: női szívek álmodták meg.

Az üzleti világból és az agráriumból érkező három asszony - Daniella, Edit és Olga - alapította meg a Három Kaptárt, hat évvel ezelőtt, amikor még csak a saját családjuk számára szerettek volna tiszta élelmet termelni. Aztán bioboltot is nyitottak Leányfalun: a bolt ma is megvan, épp csak zöldséget nem árulnak benne, mert ma már nyolcvan családból álló zöldségközösséget látnak el azzal, amit másfél hektáron megtermelnek. Tervezik, hogy egyszer eljutnak a valóságos három kaptárig is, amit méhcsaládok laknak majd. De előbb a bérbe vett földeken tyúkokat kezdenek tenyészteni, hogy saját, biominősítésű tojásokkal láthassák el az őket támogató közösségeket. A tagok a szerződés szerint egyenrangúak, hívják is őket a Három Kaptárba, hogy vegyenek részt az életükben. Ebből egyelőre annyi valósul meg, hogy a nyílt napokon látogatóba jönnek - a közösség megélését szokni kell még, mindenkinek. Mint ahogy azt is, hogy nincs válogatás, mint a piacon: meglepetés, mi kerül az egységdobozokba. Ez a helyzet hétről hétre felpiszkálja a háziasszonyi kreativitást, főleg, hogy az újdonságok mellé receptet is adnak, hiszen ki tudja azt egyből, hogy mit kezdjen az édeskrumplinak nevezett batátával, az édesköménnyel vagy a feketegyökérrel.

• A Három Kaptár egész évben szállít

Vukovich Daniellának mára már szinte az egész családja a biokertben dolgozik: nyolcvanéves biológus édesanyjától kertészmérnök unokaöccséig mindenkinek ad munkát a gazdálkodás. Mint mondja, a biominősítésnek megfelelni nem különösebben nehéz: be kell tartani a vetésforgót, az ökológiai növényvédelem szabályait, s talán ami a legnehezebb: bizonylattal igazolni, hogy csávázatlan vetőmagot vetettek. A Biokontroll Hungária évente legalább egyszer ellenőrzi, hogy a feltételeknek megfelelnek-e.

A takaros kertben felsorolni is nehéz, mi minden terem, a vetéstervet hetekig készítik. Csinos bakhátakban növekszik a répa, tekintélyes támrendszeren kapaszkodik a befőzni való paradicsom, amely kislabdányi termést ad: akkorát, hogy nem fér el, csak két marokban. Borsót legalább hatfélét vetettek, van közte Kelvadon csodája, Ambrózia és Léda, hogy folyton teremjen - "nagy felelősség, hogy el tudjuk tartani a családokat" - mondja Daniella. Terem itt őshonos lóbab, spárga, laskatök télire, spenót új-zélandi is, hogy nyáron is legyen. A fűszernövények közül a mustármag és a koriander már a biokertből kerül a csalamádéba.

Az "egész doboz" havi húszezer forintért náluk egy húsz centi magas rekesz, de lehet rendelni felesben is dobozt, vagy babadobozt a csecsemőknek, sőt cseperedő-baba dobozt is a nagyobbacskáknak. Restellik a téli dobozokat, holott az is szép, hogy a hosszúra nyúlt tél végén is kerül még bele répa, krumpli, friss csíra, lecsó, befőtt vagy savanyúság, hiszen sokan leállnak télire. A húsvéti dobozba a pucolt dió mellé "zöldcsütörtökre" friss sóskát is adtak. 

"Abba beleszólni, hogy mi kerüljön a dobozba, nem lehet, ugyanakkor nagyon várjuk a visszajelzéseket arról, hogy mit szeretnének, mit változtassunk. Olyan nagyon hiányzott az életünkből, hogy valami normális dolgot csináljunk" - mondja Daniellla búcsúzóul. S még azt is, hogy lassacskán megáll a saját lábán a gazdaság.