A fiatal francia fotóművész, Charles Roux 2014-ben diplomamunkája keretében kezdte el Festins Litteraires - Irodalmi Lakomák - című fotósorozatát, amely azóta folyamatosan bővül. A fotós, aki egyben angol és spanyol irodalom szakos bölcsész, munkáihoz gyakran merít inspirációt az irodalom, festészet vagy a filmek világából. Ehhez a projektjéhez klasszikus irodalmi művek evéssel kapcsolatos jeleneteit kelti életre, aprólékosan, minden részletre ügyelve adja vissza azok hangulatát.

Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában

Az adott jelenetek az ételeken, étkezésen keresztül írnak le karaktereket, lelkiállapotokat, megmutatják a hétköznapi élet és a mindennapi rutinok mélységét, meghatározzák a szereplők társadalmi és kulturális hovatartozását, metaforikus hátteret adnak drámai eseményeknek. 

Minden egyes kép célja, hogy a könyv által teremtett világba repítse a szemlélőt: a gondosan kiválasztott - nem műtermi - helyszín, a természetes fények, a leírást pontosan követő díszlet, a mű egészére utaló szimbolikus elemek révén ez maradéktalanul meg is valósul. 

Miként került az étel munkái fókuszába? 

Charles Roux: Kedvelem a csendéletet a festészetben is, az anyagokat, textúrákat. Emellett szeretek enni és főzni, így eléggé ösztönös módon jutottam el az ételfotózáshoz. Csendéletként, közvetve ábrázolok személyeket, helyzeteket, mindig valamilyen narráció, mögöttes történet, hangulat kíséretében. Érdekelnek a táplálkozás pszichológiájával kapcsolatos kérdések, amit az étel képvisel társadalmunkban.

Honnan jött az ötlet, hogy irodalmi művek világát jelenítse meg művészi ételfotókon keresztül? 

A projekt magja az irodalom, amellyel bensőséges kapcsolatot ápolok. Elsősorban olvasó vagyok, és csak azután alkotó. Érdeklődésem középpontjában az élelem elkészítésének, (közös) elfogyasztásának, esetenként hiányának emberi dimenziója van.

Egyes irodalmi ételek, jelenetek olyannyira ikonikussá váltak, hogy kiléptek az alapmű keretei közül, és a köznyelvben önálló tartalom hordozóivá váltak.

Munkám során az ösztönös művészi impulzust igyekszem ötvözni irodalmi és történelmi kutatásaim eredményeivel, a mű stílusjegyeivel.

Hogyan születik egy-egy kompozíció?

Többször is elolvastam a műveket, többségüket eredetiben is, és rengeteg jegyzetet készítettem. A kreatív folyamat nagyjából ugyanaz volt mindegyik képnél: a forrásmunkák elolvasása, a tárgyak és potenciális helyszínek kiválasztása, az alapanyagok beszerzése, az ételek elkészítése, amelyet gyakran - pontos leírás híján - alapos kutatómunka előz meg. Csaknem minden esetben vázlatot készítek a kompozícióról és a fotó általános hangulatáról, arra törekedve, hogy minél inkább megközelítsem a regény koncepcióját, figyelembe véve a technikai, gyakorlati és logisztikai szempontokat. Az érdeklődők ebből a werkfilmből bepillantást kaphatnak a folyamatba. 

A klasszikusok mellett úgy hírlik, hogy könnyedebb olvasmányok is megihlették, mint a Bridget Jones naplója vagy a Carrie.

Mindig olyan műveket választok alapul, amelyeket élvezettel olvastam és amelyekben az ételnek vagy az evésnek szimbolikus vagy narratív szerepe van. Igaz, hogy a többség szépirodalmi vagy zsánerklasszikus, mivel tanulmányaim során többnyire ilyeneket tanulmányoztam. De a szórakoztató irodalomnak is helye van a képeim között, hiszen örömömet leltem bennük.

Szeretném, ha az Irodalmi Lakomák nem elitista lenne, hanem összehozná a különböző műfajok rajongóit.

A jelenlegi kiállítás (Samadet, Franciaország) a 70 elkészült képből 27-et mutat be, a legütősebb fotókat, amelyek a legszélesebb réteg számára érthetőek. 2021-ben a második ütemben sorra kerülnek kevésbé ismert és populárisabb művek is.

Mik a további tervei?

Hiszek a projekt kommunikációs erejében, hiszen egyetemes kérdéseket boncolgat, az ételhez és a nyelvhez fűződő viszonyunkat. A közismert klasszikusok után most ősi és kortárs irodalommal foglalkozom és igyekszem eltávolodni a nyugati művektől, megismerni afrikai, ázsiai kultúrákat. A gyűjtemény így egyetemesebb és nyitottabb szellemiségű lesz, az eddiginél is szélesebb közönséghez fog szólni.

Joris-Karl Huysmans: A különc

A regényben szereplő teknősleves borjúhússal készült, ahogyan az a szerényebb háztartásokban akkoriban bevett szokás volt.

Franz Kafka: Az átváltozás

Az egyenes vonalak a semmittevés, a rácsszerű kompozíció a bezártság metaforái. A fotón szereplő élelmiszerek két héten keresztül rothadtak, hogy hitelesen illusztrálják Gregor Samsa megváltozott ízlését.

Toni Morrison: Nagyonkék

A tej a főszereplő fekete kislány fehér bőrszínnel kapcsolatos megszállottságának, gyermeki naivitásának megjelenítése. Az alkonyati fény a déli államok hangulatát idézi.

James Joyce: Ulysses

Leopold Bloom bajuszbögréje egyedi módon hangsúlyozza a főhős excentrikus burzsoá karakterét, a különleges porcelánt egy filmkellékeket kölcsönző üzletben sikerült megtalálni.

Lewis Carroll: Alice Csodaországban

Noha igyekszik korhű díszletet használni, jelen esetben a művész elképzelése - sok tárgy, minta, színkavalkád - felülírta ezt az elvet. A sütemények lila fondant bevonata is teljesen valószínűtlen a viktoriánus időkben, de egy ilyen őrült és szürreális mű elbírja ezt a következetlenséget.

Clive Staples Lewis: Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény

A lokum (keményítőből és cukorból készült, porcukorba forgatott zselészerű keleti csemege) elkészítése kihívás elé állította a művészt, csak többszöri próbálkozás után sikerült, az igazi havas dekorért pedig a téli Alpokba utazott.

Charlotte Brontë: Jane Eyre

A vázában lévő hunyor - amely télvégi virág - a regényben gyakori tűz motívumával együtt a főhős ellenállását, eltökéltségét illusztrálja. A megvilágításról a kandalló tüze és a kereten kívül elhelyezett tucatnyi gyertya meleg fénye gondoskodik.

Victor Hugo: Nyomorultak

Amikor Jean Valjean először találkozik Cosette-tel, kenyeret és sajtot rendel. A fotós kutatásokat folytatott, hogy a cselekmény helyszínén és időpontjában milyen sajtot fogyaszthattak, így esett választása a Brie de Meaux fajtára.

Jack Kerouac: Úton

Az autentikus helyszín és cseresznyés pite megtalálásához a művész féltucatnyi diner-t keresett fel Kalifornia és Arizona útjain, míg rálelt az igazira.

Hervé Bazin: Viperát markolva

A zsarnoki anya figurájára utal a vér (a fotós sajátja) a villa hegyén, amelyet saját fia kezébe döf, az unásig evett vörösbab, a tányér szélén futó kígyóbőrszerű minta. A szándékosan hervadt hortenzia a csődöt mondott anyai szeretet jelképe.

További szemet gyönyörködtető képek a művész honlapján találhatók.