Különös. Amit a törököknek köszönhetünk, úgy is nevezzük: törökbors, törökméz, törökbúza. Akkor miért görög a dinnye? Hiszen a szmirnai és drinápolyi dinnyemagvakat is oszmán kertészektől kaptuk. A magyar főurak, főként Erdélyben, annyira bolondultak a mazsolaszőlő ízű tökért, hogy – miként Oláh Miklós érsek írja a XVI. század derekán – még a szántóföldeket is dinnyével vetették be. A ritka dinnyemagot (muskotály, cserhajú, turkesztán) szinte aranyáron mérték. Nádasdy Tamás felesége nem arra volt büszke, hogy Magyarország nádorispánnéja, hanem arra, hogy I. Ferdinánd udvarába ő küldi legkorábban (már júniusban) az érett dinnyét.

Akinek nem volt jó dinnyéje, csak pironkodott. Volt dinnyevetés és kassai dinnyesokadalom, dinnyebor és dinnyecsősz, a dinnyeszüretet úgy hívták: dinnyeszedet. Dinnyeéréskor még a rabokat is kiengedték szüretelni. Főként, ha félmázsás görögdinnye akadt, mint arról Prónay Gábor tudósít Vázlatok Magyarhon népéletéből (1855) című művében. A kapitális zöldséget – mert csak édes íze miatt gondoljuk gyümölcsnek – a békésiek azonnal elküldték Mária Terézia császár asszonynak. Jókai Mór korántsem volt ennyire lojális, az ő lengyel hőse a kivájt görögdinnyében a pisztolyt csempészi át a határon.

A reformkorban a legtöbb dinnyét a Kerepesi úton, a Széna piacon (a mai Kálvin téren), de legfőképp a Duna-parton árusították.

A sárgadinnye Ráckevéről érkezett szekéren, és a Duna-parti görög templom előtt halmozták gúlákba, a vizes dinnyét meg a folyón hozták a gyümölcskofák Heves megyéből. A korabeli újságok úgy írták le a Duna-parti régi pesti piacot, mint a pokol hetedik bugyrát.
A baromfipiacon átható bűz terjengett, a libák, kacsák, tyúkok fülhasogató muzsikájától az árusok egymás szavát sem értették, a piarista kolostor kerítésénél molnárasszonyok árulták a lisztet, a templom ellenkező oldalán húsfüstölők rikácsoltak. Mindenütt szemét, sár, porfelhő, ráadásul a szél émelyítő ételszagot hozott a hordozható lacikonyhák sátrai felől. Talán még a dinnye-, zöldség- és gyümölcspiac volt a legmegnyugtatóbb, bár a kofák itt is perlekedtek eleget. Nagy Ignác újságíró szerint ugyanis nyelvesség dolgában a dinnyekofa még a párizsi halaskofán is túltett.

„Ha megkóstoltad a görögdinnyét, tudod, mit esznek az angyalok” – mondotta Mark Twain amerikai író. Nyilván nem a szeptemberi dinnyére gondolt, amelyikbe – a hiedelem szerint – Lőrinc belepisilt. Igaz, a szentet augusztus 10- én sütötték meg rostélyon, amikor még javában tombol a dinnyeszezon. A mondás tehát csak a második névnapjára vonatkozhat, amelynek dátuma szeptember 5. És a dinnye ilyenkor már valóban kásás ízű. Odaadhatják az állatoknak. Fordulj dinnye, lódulj zsák, jön a török, majd levág – szól a közmondás.

De miért görög, ha egyszer török?

Nyilván a formája miatt. A görög nem a hellén népet jelöli, hanem a gurul ige szinonimája. „Lomha földi békák szanaszét görögnek” – írja Arany János a Családi körben. A jó őrvári fekete dinnyék szanaszét görögtek a szekéren. Bizonyára ezért fejlesztették ki a japánok a szögletes dinnyét.

A nyelvészek többsége persze nem fogadja el ezt a magyarázatot. Szerintük a vizes dinnye azért görög, mert bizánci jövevény. Dinnye, aki másként gondolja. Nem tudom. Az viszont biztos, hogy a XVI. században főurak és nemesasszonyok leveleinek százaiban (!) szerepel a sárga-, majd később a görögdinnye. Bizáncról szó sem esik. És feltűnő az is, hogy sehol másutt a világon nem nevezik görögnek egyik dinnyefajtát sem.