A mézeskalácsosok elfeledett üdítőjét egyesek szerint a fagylalt elterjedése szorította ki. Néhányan gyerekkorukból emlékeznek még a márcra, amely mára szinte teljesen eltűnt, de mi megtaláltuk!

„Egy sajtár mézhez, két sajtár vízhez összevegyítés után csillagánizst kevertek és forrásig főzték. A kihűlt szirupot hordókban tárolták, kiméréskor pedig vízzel higították” – olvasható a Népélet című folyóiratban. A Magyar Néprajzi Társaság egykori újságjában, 1948-ban Csatkai Endre méhserként vagy mézserként is hivatkozott a márcra, amelyről azt írta, hogy a búcsúk és vásárok népszerű itala volt. A ser elnevezés ne tévesszen azonban meg senkit, a márc alkoholmentes! Ezért sem keverendő össze, az időnként ugyancsak mézsernek fordított meaddel, amelyről ugyanez nem mondható el.

A márc minden bizonnyal keleti irányból érkezett a mai Magyarország területére, a Magyar Nyelvtörténeti Szótár török vonatkozású nyelvemlékekre hivatkozik az esetében.

Pozsgay Géza, 1925-ben elhunyt író, Orvosság című népies elbeszélésében a fertőmenti falvak márcivását örökítette meg. Úgy tartották akkoriban a környéken, hogy a márc fogyasztása avatta a gyermeket hajadon leánnyá: „azt szokták mondani a régi öregek, hogy a legény bort, a leány márcot igyék, ha szép és fiatal akar maradni”.

Mehet a vadasmártásba is!

A mézből és vízből főzött márc tartós, szirupos állagú volt. Édessége miatt jócskán lehetett vízzel higítani a fogyasztás előtt: egy hordó tartalma ezért ötvenszeresen fizetett kiméréskor – írta a Népélet.

A márc mai emlékei után kutatva csakhamar eljutottunk Petrits Szilveszterig, a szekszárdi Mézeskalács Múzeum tulajdonosáig, aki – családi recept alapján – napjainkban is készíti a méhsert. A dédapa receptje alapján főzött változatban a méz mellett karamellizált cukor is van – úgy tűnik, a 20. század elején megjelenő cukorgyárak befolyásolták a régi márc recepteket is. A karamellizált cukor nem csak versenyképesebbé tette a korabeli márcot, hanem a felhasználási módjait is sokszínűbbé tette. Ha tejbe kerül, karamellás tejhez hasonlító ital lesz belőle, de van, aki a vadasmártás alapjához, mások a párolt káposztához is használják – mondta a Magyar Konyhának Petrits Szilveszter.

A Mézeskalács Múzeumban 2012 óta készítik a mézsert, előtte mintegy 30 évig nem lehetett kapni. Ez alatt az idő alatt pedig változott az ízlésvilág: aki emlékezett rá, milyen volt régen, annak tetszett, másoknak viszont hiányzott belőle a savanyú íz és a szénsav. Épp ezért Szekszárdon frissen készül belőle limonádé, citrommal vagy verjus-vel. A verjus a mézes zamatot hozza ki belőle, citrommal viszont – bármilyen furcsán hangzik is – a kólára emlékeztet. A múzeumban mindkettő kóstolható, ha pedig valaki ételekben próbálná ki a mézes finomságot, elvitelre is vásárolható márc.