Mit csináljon a fotós, ha nem tud utazni, de mindene a természet?
A Los Angelesben élő író-fotós Erin Sullivant nem csak az általános tényezők miatt érintette érzékenyen a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozás, hiszen utazó fotográfusként arról szólt az élete, hogy megmutassa bolygónk természeti szépségeit. Hogy kreativitását és alkotókedvét ebben a helyzetben is életben tartsa, a fotós
A beállításokból természetesen fényképek, azokból pedig idővel egy egész széria készült.
A sorozatot (Our Great Indoors) – amelyből rögtön érezhető Sullivan természet iránti szeretete – aztán meg is osztotta Instagramján, ahol a fantáziadús képek nagy sikert arattak százezres nagyságrendű követői körében is.
„Amikor március közepén Kaliforniában is bevezették a biztonsági intézkedéseket,
elkezdtem azon gondolkodni, hogy hogyan őrizhetném meg az alkotókedvemet, illetve hogyan kapcsolódhatnék továbbra is a természethez,
az utazáshoz” – mesélt a fotós a projekt indulásáról a My Modern Metnek. „Kitaláltam magamnak, hogy az otthon található dolgokból kicsiben építek majd izgalmas helyszíneket. Rendeltem egy csomó modellezéshez használt figurát, hogy az arányok stimmeljenek, és belekezdtem. Aztán csak egyre jöttek az újabb ötletek, így született meg végül a sorozat.”
A találékony fotós első minitájképéhez párnákat és –huzatokat használt fel. A március végén posztolt bejegyzés egy jégbarlangot mutat, amelyben magányos kenusok eveznek.
„Ma egy jégbarlang belsejében jártam; egy havas evezésre mentem néhány új baráttal :-D” – írta a poszt alá. „Gyerekkoromban, ha nem tudtam elaludni, bebújtam a takaró alá, és távoli tájakra képzeltem magam. A lepedő gyűrődéseit hegyeknek, hullámoknak álmodtam. Most, hogy itthon ülök, újra eszembe jutottak ezek a varázslatos tájak, és arra gondoltam, megalkothatnám őket, míg nem tudok a valóságban is utazni.”
Az első fotó óta Sullivan portfóliója jelentősen bővült, és a képekhez tényleg bármit felhasznál, amit otthon talál, de talán a legérdekesebbek azok a „tájképek”, amelyeket különféle élelmiszerekből épített. A sorozatban a palacsintatornyokból kanyonok válnak, a juharszirupból csermely lesz, a brokkolik pedig erdőt alkotnak.
Sullivan a képeit előzetesen gondosan megtervezi, illetve
„Törekszem arra, hogy konkrét elképzelésekkel álljak a fotózáshoz” – magyarázza. „Ha van egy ötletem, gyorsan készítek egy vázlatot – ez nagyjából 10-60 perc. Maga a fotózás általában 30-60 percet vesz igénybe. Előfordul, hogy a dolgok nem pont úgy alakulnak, ahogyan elképzeltem, ilyenkor jó, ha az ember nyitott a változásokra, és a folyamat kísérletezős szakaszát is élvezi.”
Íme néhány kép Erin Sullivan fantáziadús fotósorozatából:
És néhány kép a kulisszák mögül:
A fényképezés olyan szakma, amihez elengedhetetlen a szoros emberi kapcsolat és/vagy az utazás – ez a jelen helyzetben sokszor kivitelezhetetlen. Erin nem az egyetlen, a világjárvány miatt kényszerpályára került fotós, aki új utakat keres. Korábban mi is írtunk például arról a babafotósról, aki a csecsemők helyett az otthonába rendelt ételeket kezdte jellegzetes babapózokban lencsevégre kapni.
