Cikkek

Orbán Szilvia

2022. június 30.

A növényi alapú húsok piacán mindenki a helyét keresi – ez pedig ádáz harcokhoz, pereskedésekhez vezet.

A növényi alapú hússzektor szereplőinek harca egyre inkább eldurvulni látszik. Nyilvánvaló, hogy egy új piacon mindenki a helyét keresi, és minél nagyobb szeletet szeretne a magáénak tudni az új tortából, de az egymást érő pereskedések már-már a normál munkamenetet, a márkák megítélését is veszélyeztetik. A Beyond Meat a szektor egyik prominenseként gyakran áll a célkeresztben: a céget először 2017-ben illették komoly vádakkal. A pereskedések azóta is folytatódnak, s ezekről mi, érdeklődők is képet kaphatunk az időről időre megjelenő, apró győzelmekről szóló nyilatkozatokból, illetve keserű sajtóközleményekből. A vitás kérdések aztán újabb pert is szültek, bár a Beyond Meat-részvényesek által indított eljárást végül egy megegyezés zárta áprilisban.

A Don Lee Farms nevű, növényi alapú húsokat gyártó cég most azért perel az USA Szövetségi Bíróságán, mert szerinte a Beyond Meat, illetve annak vezére, Ethan Brown megtévesztő reklámokkal jut előnyökhöz, és a tisztességtelen verseny sérti Kalifornia állam törvényeit, illetve a szövetségi szabályozást.

A Don Lee Farms szerint a Beyond Meat valótlan, félrevezető információkat közöl a vásárlókkal termékei összetételére, illetve tápértékére vonatkozólag, amellyel sérti a fogyasztók és a versenytársak érdekeit, és ellentmond a fair verseny szabályainak. Don Lee leszögezte: azért döntött a per mellett, hogy „visszaálljon a versenyegyensúly, és hogy megakadályozzák, hogy a Beyond Meat tovább folytassa a megtévesztésen alapuló brandépítést”. A cég nem titkolt célja a megtévesztő reklámokkal és ebül szerzett nyereséggel szembeni fellépés is, írja cikkében a FoodDive.



Előzmények

A két vállalat közti acsarkodás nem új keletű: a Don Lee valamikor a Beyond Meat egyik partnere volt, és 2017-ben perelte először a műhúsairól elhíresült vállalatot, amikor az megszüntette a szerződésüket. A vádak között szerződésszegés, kifizetetlen számlák, csalás és kihasználás szerepel – ennek a pernek várhatóan szeptemberben lesz a tárgyalása.

A korábbi ügyek leginkább a két cég közötti szerződéses viszonyra voltak kihegyezve, a legutóbbi azonban már szélesíti a vitás kérdések körét, hiszen a Don Lee most azzal vádolja a Beyond Meatet, és személy szerint Brownt is, hogy "olyannyira félrevezető és álnok módon tevékenykedik, hogy azzal a többi versenytárshoz képest komoly, ám tisztességtelen előnyhöz juttatja a vállalatot". Az állítások tehát meglehetősen durvák, nem vehetőek félvállról.

„A beadvány állításai arcátlanok, ennek megfelelően, hogy megvédjük magunkat, felkészültünk a komoly harcra a bíróságon” – fogalmazott a Beyond Meat szóvivője.

Miről szól?

A perirat a hírek szerint a Forbes októberi számában megjelent cikkből vett idézettel indul, amelyben egy elemző nyilatkozik a Beyond Meat negyedéves bevételeiről:

„Valami nagyon nem stimmel a Beyond Meatnél.”

A kereset így folytatódik:

„A Beyond Meattel sok probléma van, de ezeknek egy a gyökere:

a vállalat hajlamos a túlzásba vitt ígéretekre, majd azok alulteljesítésére – aztán pedig nem győz magyarázkodni.

A vezetési és működési hibák élét Ethan Brown vezérigazgató – az ágazat bennfentesei szerint – „nevetséges”, „nehezen elfogadható” kifogásokkal igyekszik elvenni, és rámutatnak: Brown előszeretettel mutogat mindig másokra, ahelyett, hogy vállalná a felelősséget.

„Az alább kifejtett viselkedésre azonban nincs mentség” – folytatódik a beadvány. „A tudomány megkérdőjelezhetetlen adatai megmutatják ugyanis, hogy a Beyond Meat megtévesztésre és hazugságokra épült, és azok segítségével növekszik ma is.”



A perirat leszögezi: a Beyond Meat „durván” túloz, amikor azt állítja, hogy termékeinek fehérjetartalma legalább 30 százalékos. Úgy tudni, hogy a Don Lee Farms anyacége, a Goodman Food Products több Beyond Meat Beefy Crumbles, illetve Burger

mintát is beküldött részletes elemzésre egy független laboratóriumba (Element Materials Technology), s az eredményeket taglaló, 24 oldalas szakértői véleményt szintén csatolták a beadványhoz.

A Don Lee rámutat, hogy a Beyond Meat előszeretettel hivatkozik a versenytársaknál jóval nagyobb fehérjetartalomra a termékeiben, hangsúlyozva, hogy azokban legalább annyi a protein, mint egy állati eredetű, hasonló termékben. Ezek a kijelentések azonban a felperes szerint hamisak, és ezzel nemcsak a vásárlókat téveszti meg a beperelt cég, hanem hamis címkézést is megvalósít.

A Beyond Meat azt is gyakran hangoztatja, hogy termékei szintetikus hozzávalók nélkül készülnek – Don Lee azonban figyelmeztet, hogy a vállalat metilcellulózt használ, amely például a növényi alapú „húsok” esetében egy elterjedt emulgeálószer és állagjavító. A metilcellulóz pedig önmagában nem fordul elő a természetben, ehhez egy kémiai kezelés szükséges. A hozzávalóra – bár azt engedélyezte az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal (FDA), és a táplálkozástudósok szerint is biztonságos a fogyasztása – az utóbbi időben több növényi alapú termékkampányban is „nem természetes” anyagként hivatkoztak.



Ezzel szemben a Don Lee Farms azt állítja, hogy az ő termékeiben valóban nincs metilcellulóz, csakis teljességgel természetes összetevők. Az ő állításuk szerint a Beyond Meat áruja azért tűnik ki a tömegből, mert azokat „folyamatosan hamis és félrevezető állításokkal” – lásd: természetes burgerek szintetikus hozzávalók nélkül – reklámozzák.

Lehetséges kilátások

A fenti, súlyos vádak

nagy eséllyel vezethetnek ahhoz, hogy a jövőben a növényi alapú termékek piacán jóval komolyabbak legyenek az ellenőrzések.

Amennyiben az ügyhöz beadott, tápértékre vonatkozó analízis adatai pontosak, az akár az FDA jelenlegi gyakorlatán is változtathat – ez pedig valószínűleg több termék esetében okozhat majd komoly fejtörést.



A vásárlók oldaláról pedig felmerülhet a kérdés: vajon megéri-e a növényi alapú termékek fogyasztása? A fogyasztók nagy többsége szerint ugyanis az, hogy az adott áru összes összetevője természetes, sarkalatos pont a választáskor. Akkor, amikor az egyik legismertebb ágazati szereplőt, a Beyond Meatet veszik elő azzal, hogy olyan hozzávalót használ, ami a természetben nem létezik, az egész szektorra hatással lehet, és komoly ellenőrzéseket indukálhat. S bár a növényi alapú termékek gyártásával foglalkozó vállalatok jó része jelenleg is a címkéken szereplő adatok pontossága és valódisága mellett köteleződik el, a szakértők szerint a vásárlók egy része könnyen gondolhatja majd úgy, hogy nem éri meg minden egyes termék őszinteségének utánajárni, és egyszerűen keres magának valami kevésbé macerásat vacsorára.