A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Marilyn Monroe, annyira igazad volt

Zirig Árpád

2017. november 9.

Minden jó sztori mögött van egy kis szerelem – az igazán jók mögött akár több is. A pezsgő sem lehet kivétel, így nem véletlen, milyen könnyű beleszeretni a minőségi champagne-ba. A Piper-Heidsieck a maga piros színével azonnal kiugrik a mezőnyből – természetesen a történetek mellé legendák is társulnak, amelyek tovább fűszerezik az amúgy is aromagazdag italokat.

Florens-Louis Heidsieck a német származású borász szimplán csak szerelmes volt, szerette volna elkápráztatni Agathe Perthois-t valami olyan itallal, „ami mosolyog” – 1777-ben sikerült neki. Amikor nyolc évvel később felépült saját pezsgőháza a világ legmenőbb márkanagykövetét találta meg: Marie-Antoinette teljesen odavolt az első kóstolt palackokért. Úgy tűnik, az anyagi elismerés sem maradt el, hiszen a siker mellett Agathe kezét is megkapta Florens.

De miért Piper?

1838-ban bejött egy újabb szerelmi szál: a céget vezető Christian Heidsick, Florens unokaöccse elhalálozott – munkatársa, a jóképű Henri-Guilaume Piper persze lecsapott a csinos özvegyre, így a két családnév együtt adta ki a ma ismert márkanevet. Sok minden történt azóta:

akadtak királyok, akik csak ezt itták, voltak szeretők, átmulatott éjszakák – kevesen kortyolgatnak azért champagne-t, hogy unatkozzanak.

Hollywoodban is időben felfedezték a Pipert: 1933-ban bukkant fel először Laurel és Hardy kalandjaiban, a Sivatag fiaiban. Ava Gardner, Clark Gamble, Fred Astaire mind-mind rajongóvá váltak.

A leghíresebb azonban kétségkívül Marilyn Monroe volt, aki, ha tehette, pár csepp Chanel No.5 parfümmel tért ágyba és egy pohár Piper-Heidsieckkel jött ki belőle.

„Mert úgy átmelegíti a testemet” – mondta a sztorikra éhes újságíróknak.

A ház a magyar piacon is jelen van, azonban ilyen teljes sort még nem mutattak be idehaza. Az alkalom szakmai érdekességét Séverine Frerson látogatása adta: tizenöt éve dolgozik a Pipernél, gyakornokként érkezett és maradt. Mindent a legendás és zseniális Régis Camus oldalán tanult - 2012-ben a borászati csapat élére nevezték ki, 2016-tól helyettes pincemester.

Mára ő felel azért, hogy évről-évre a Piper stílusának megfelelően komponálják újra a nem évjáratos cuvée-jüket. A mosolygós fiatalasszony elmondta, számára a házasítás rendkívül izgalmas feladat, mert minden évben tiszta lappal indul.

Séverine és kóstoló csapata mintegy száz alapborral dolgoznak.

Szakmai erősségének a memóriáját tartják, hiszen minden évjárat, minden cru borát emlékezetében tartja.

Az általa vezetett budapesti szakmai kóstoló is kiemelkedő esemény volt, hiszen az alapcuvée-k mellett a Rare presztízsszériát ugyancsak bemutatta: ilyen a mai napig mindössze nyolc alkalommal készült. Első évjárata 1976 volt, míg a legutolsó a 2002-es, amivel nemzetközi trófeák sorát és az Évtized Champagne-a címet is kiérdemelte a ház.

Cuvée Brut

Remek kezdet: több mint száz cru alapborából házasítják. A pinot noir adja a karakterét, amelyből 50-55 százalék van a pezsgőben. A meunier aránya 30-35, míg a chadonnay 15-20 százalékot tesz ki. Annak ellenére, hogy alapnak tekinthető, a Wine Spectacot értékelésén simán megkapta a 92 pontot a százból. Szőlős, tiszta, minimális kis pomeló is felbukkan – utóíze nekem megjeleníti az érett fehér faepret és az almát. Annak ellenére, hogy tényleg ez a ház belépő cuvée-je, meglepően komplex.
Dosage: 10 g cukor/l
Érlelés: minimum 3 év

Essentiel Extra Brut

Príma kezdeményezéséként ugyanazt kóstolhattuk 0,75-ös és másfeles magnum palackból is. Sokan a nagyobb térfogatút imádják, hiszen bonyolultabb és sejtelmesebb, előrébb küldi aromáit, míg

a kisebb palackban érlelt változat buborékai valahogy élesebben pukkanak el a szájpadláson.

A nyelvtőbe befészkelik magukat a citrusok; szembetűnő a marcipán érkezése és a birsalma szépsége. A Piper-Heidsieck szerint kifejezetten a gasztronómiának készült, Régis Camus pincemester kísérlete alapján.
Dosage: 6 g cukor/l
Érlelés: minimum 4 év

Rosé Sauvage

Régis másik szerelemgyermeke. Egy átlag rosé champagne-hoz képest már-már túlzóan karakteres, ennek ellenére nagyon lehet szeretni. Színe mintha siller volna, a hozzáadott jelentős mennyiségű vörösbor miatt nagyon sötét. 50-55 százalék pinot noir, 30-25 pinot meunier, 15-20 a chardonnay – magas, 10-20 százalék a réserve borok aránya. A bogyósgyümölcsök letagadhatatlanok, de a csonthéjasokból is ott egy adag – aki szereti a meggyes márkát, ezt is imádni fogja.

A ház ajánlása szerint nyugodtan párosítható fajsúlyosabb ételekhez – ők a BBQ mellé javasolják.

Hihető.
Dosage: 10 g cukor/l
Érlelés: minimum 3 év

2008 Vintage Brut

Szintet lépünk, a palackról a piros szín is eltűnik. A chardonnay és a pinot noir szőlőt premier cru és grand cru területekről válogatták: a hosszú érlelésű tétel bizony nem csak nálunk ért aranyat: a CSWWC világbajnokságon a vintage brutök között is a legjobb lett. Ebben nincs meunier, csak 52 százalék chardonnay és 48 pinot noir. Márkus György a nemzetközileg is elismert magyar pezsgőszakértő annyit tett hozzá champagne-hoz:

„Szenzációs év volt a 2008-as, klasszisokkal jobb, mint a nagyra tartott 2006-os.

Ennek ellenére valami tipikus borász félelemből sokan túl hamar szüreteltek, de a Piper nem. A dosage akár magasnak tűnhet, de kóstolva minden a helyén van – a cukor komplexitást ad a pezsgőhöz, ráadásul a literenkénti 6 g cukor alatt gyakran oxidatív irányba mennek el a borok – a Vintage Brutnál erről szó sincs.”
Dosage: 9,5 g cukor/l
Érlelés: minimum 7-8 év

Rare Millésime 2002

Ritkán mutatnak be idehaza ilyen pezsgősort, ahol a neves ház alap cuvée-jétől ütemes kortyolásokkal eljuthatunk a csúcskategóriához. Kimagasló évjáratos tétel – a főborászuk a tizenhét legjobb cru-t megvizsgálva választott ki nyolcat, hogy ezt az extra palacktervű champagne-t megalkossa. Séverine Frerson helyettes pincemester kiviről beszél, de az érett egres íze nyomja szét a szájüregemet – bámulatosan kifinomult tétel. Olyannyira komplex, hogy a savak adta aromatikus élményeket leírni is nehéz; már az a fajta ital, ami mellé

örömmel húz az ember szmokingot és nem veszi marketingmaszlagnak, ha a gyömbéres utóíz jön szóba

– mert tényleg az van a 70 százalék chardonnay, 30 pinot noir arányú cuvéének. A CSWWC világbajnokságán háromszor lett aranyérmes: 2015, 2016, 2017 is a Rare Millésime éve volt.
Dosage: 9,5 g cukor/l
Érlelés: minimum 8 év

Rare Millésime 1998 Magnum

Amikor azt hittük, hogy a soktízezres kategóriában már nem durrant semmit a Piper Budapesten, akkor előkapták a CSWWC világbajnokságán 2017-ben szintén aranyérmes Rare magnum palackját - a dupla térfogat miatt a pezsgő optimálisabban érlelhető a megszokott 0,75-ös átlagnál. Ugyanaz az ital a hasonlóság ellenére mindig más arcot ölt 1,5-es palackban érlelve. 70-30 arányban oszlik meg a chardonnay és a pinot noit; az 1998 bámulatos év volt a champagne-i régióban. Tíz válogatott cru borából házasították a cég hatszámjegyű zászlóshajóját – tökéletessége ellenére egyáltalán nem hivalkodó az íze, elegáns és őszinte, ahol a savak tökéletes harmóniát adnak.

Kevés, ennél jobb indokot tudok a meggazdagodásra.

Dosage: nincs adat
Érlelés: nincs adat