Október a vadételek szezonja. Étkezési kultúránk az 1950-es években elfelejtette a vadhús készítésének fortélyait, pedig a legegészségesebb húsfajta és igazi gasztronómiai élményt nyújt. Ezért a legfrissebb lapszámunkhoz - főzési tippeket és recepteket nyújtva - ingyenes mellékletként adjuk a 77 vadétel című kiadványt. Gasztroportrét olvashatnak Széchenyiről, ellátogattunk Bukta Imre képzőművész mezőszemerei otthonába. Különleges szekszárdi borokat kóstolhattunk Vesztergombi Csaba pincészetében és rózsateát ittunk a Graefl Majornál. Megtudhatják mi a bütök, a molnárkalács vagy a marron glacée! Olvashatnak még a vízibivalyról és arról is, hogy melyik séf milyen késbe szerelmes.

„Mi történik a lyukkal, amikor elfogyott a sajt?”
(Bertolt Brecht)

A régi világban az október a vadételek szezonja volt. A rómaiak azt tartották, hogy a nyúlpecsenye megszépíti az embert, a szarvas gyorsaságot kölcsönöz, a vadkan makacsságot. A skandináv vadászok még a medve vérét is megitták. A 16-17. századi magyar szakácskönyvekben százféleképp készítették a vaddisznót, szárnyasokat, dámvadat. Krúdy Gyula hősei szalonkát (vagy, ahogy ő mondja: snepfet) vacsoráltak, a kövér vidéki úriember gesztenyével töltött fácánt rendelt, a halálra ítélt hírlapíró citromos, tejfeles, majoránnás lével ette a nyúlpecsenyét, de nem ritkán vadkanfő is terítékre került.

Étkezési kultúránk csak az 1950-es években felejtette el a négylábú és szárnyas vadak készítésének fortélyait és mára gyökerezett meg az a nézet, hogy a vadhús a sznobok és a gazdagok csemegéje.
Pedig az igazság inkább az, hogy sokan még ma is félnek a vadhús elkészítésétől, egy szarvascímertől vagy egy őzgerinctől, nem is beszélve az erdei aprómadarakról, pedig a hal mellett ez a legegészségesebb húsfajta. Koleszterinszegény, fehérjedús, magas tápértékű ásványi sókat, értékes vitaminokat tartalmaz. Ráadásul igazi gasztronómiai élmény. Ezért állítottuk össze a

77 vadétel című kiadványt és adjuk ingyenes mellékletként

– miként korábban a Leveskönyvet vagy a Süteményes könyvet – legfrissebb lapszámunkhoz.
Hogy a magyar vad ne olcsó exportcikk legyen, hanem kerüljön vissza mindennapi asztalunkra.

A Széchenyi-ház étlapján naponta szerepelt vaddisznó, vadkacsa, muflon, fürj, fogoly, de a gróf, aki maga is vadászott, nem volt nagyétkű, leginkább az ecetes babsalátát kedvelte. Ha kíváncsiak a legnagyobb – és a korában a leggazdagabb – magyar étrendjére és itallapjára, lapozzanak a 40. oldalra.
Meg fognak lepődni!

Meglepetésről Bukta Imre is gondoskodik, akivel mezőszemerei otthonában beszélgettünk.
A dús fantáziájú képzőművész többek között olyan tyúkfarmot építene, ahol a világ tyúkjai üreges kortárs szobrokban laknának. A projekt egyszerre lenne tyúk- és szoborbemutató, innen is az interjúnk címe a 8. oldalon: Világ tyúkjai, egyesüljetek!  

Megér egy kirándulást Vesztergombi Csaba pincészete is Szekszárdon, vagy a Graefl Major Kétútközben (milyen varázslatos már a település neve is!).

Előbbiben különleges szekszárdi borokat, utóbbiban rózsateát kortyolhatunk.

De megkóstolhatjuk a magyar cidert is az etyeki Öreghegyen, itt készít almabort apa és fia, Haberl Péter és Dániel.

Nemrég egyik olvasónk azt mondta, neki már szótár kell lapunk olvasásához, annyi ismeretlen ételről és technikáról írunk. Sajnálom. Legfrissebb számunkban is akad néhány. Mit gondolnak például, mi az a bütök? Megtudják a 72. oldalon! Hát a molnárkalács? Kalácsféle vagy inkább ostya? Válasz a 30. oldalon. És a cheddar? Hát a marron glacée miféle kandírozott étek? A vadrizst már említeni sem merem, olyan egyszerű. De mi van, ha nem is rizs, hanem gabona? És akkor itt van az egymillió dolláros kérdés: miért nevezik a vízibivalyt a szegény ember tehenének?

Októberi számunkból azt is megtudhatják, melyik séf milyen késbe szerelmes. Mutasd a késed, megmondom ki vagy. Ha most még azt is megkérdezem, mi az a gyémánt- vagy kalapácsvágás, biztos elegük lesz a Magyar Konyhából. Vagy mégsem?